57-ben egy hetessel égettük a Kecskemétet

Talán legidősebb fórumtársunk, Slózi visszaemlékezésével folytatjuk "Életem meccse" sorozatunkat. István egy 63 évvel ezelőtt, 1957. április 28-án lejátszott DVTK - Kecskeméti Dózsa meccsre repít vissza minket az ő lebilincselő stílusában.

Fogadjátok szeretettel Slózi írását!

Akkor 1957 bizakodó tavasza volt, és mi a DVTK megint és megint újra DVTK lettünk DIMÁVAG-ból és Diósgyőri Vasasból visszaalakulva eredeti nevünkre, annak legális használhatására. Nem mintha a Di Vasas-t vagy a DIMÁVAGOT oly’ nagyon szégyelltük volna. Újraindult a futballélet is - minden szinten, így az NB2-ben is, ahol küzdenünk kellett szokásos módon a visszakerülésünkért, merthogy az előző évi bajnokságban kiestünk az első osztályból - mondhatnók némi cinikus keserűséggel, menetrendszerűen. Ki! Hogy a macska rúgja meg.

A „régi” csapatból többen ’elmentek: Dudás Zoli a Bp.Honvéd-hoz, szuperkapusunk - az igaz, hogy már nem túl fiatal - Károlyi „Joci” a Vasúthoz, az MVSC-hez, Gondos „Tibike” visszament a Csepelbe, Peller a Bp.Dózsába, Kékesi…ki tudja hova, talán a Bp. Vasasba, Nagy „Öcsi” abba akarta hagyni a futballt, sőt mint játékos abba is hagyta, ..satöbbi satöbbi. És jött 1956 forró nyara, politikai zűrök, nyugtalanság…miegyéb. De azért 1956 késő nyarán-kora őszén útjára indult újra a „bőr”, és azért a DVTK-nak - igaz csak az NB2 Keleti csoportjában de - nem is ment olyan nagyon rosszul. Kezdésként megvertük idegenben az Egri Bástyát, itthon ötöt rúgtunk a Kistextnek, egy hetest a Budapesti Vörös Meteornak, egyetlen vereségünket Debrecenben szenvedtük el a Debreceni Törekvéstől. És akkor ’56 okt.23-án jött a FORRADALOM - a mi dicsőséges, szívdobogtató és szeretett, drága forradalmunk, minek előtte 1956.október 21.-én vasárnap még játszottunk egy bajnokit Perecesen, egy hatost gurítottunk nekik, s azután hosszú csend jött.

Leállt minden, csak a halálos csend a Stadionban és környékén…..mindenütt halotti némaság. Azután jöttek a hírek a Dél-Amerikában portyázó „nagy Honvéd vegyes” sikereiről, meg arról, hogy ledobbantott - azt mondták Svájcba - legígéretesebb játékosunk, a szuper ifiválogatott Makay, akiben nagy reményei voltak a DVTK-nak. „Ez se jön haza” „az is kinn maradt”, „Bozsik és Grosics már hazajött”, és persze vártuk vissza Puskást, Kocsist…Reménykedtünk a magyar futball újraéledésében, nem is alaptalanul, hiszen a válogatott Bukovi Márton irányításával kezdett újra jelentős nemzetközi sikereket is aratni. Elég ha arra gondolunk: megvertük 1:0-ra az oroszokat Moszkvában Czibor góljával. Azt a csapatot vertük meg otthonában, amelyiktől azt terjesztették „le kellett volna feküdnünk nekik” pláne náluk, nekik otthon.

A diósgyőri stadion az ötvenes évek végén a háttérben magasodó fákkal

Akárhogyan is volt az elmúlt év őszén-telén a politikai eseménysor, ”berobbant” az új tavasz, lezajlott a MUK, azaz: Márciusban Újra Kezdjük, és csapatunk, a DVTK folytatta a küzdelmet az újra feljutásért új edzőnk, Steiner „Bruncsi” bá irányításával, aki előző év kora őszén került hozzánk Csepelről és nagy lendülettel kezdett dolgozni a csapattal az NB2-es, vérre menő küzdelmekben. Riválisaink, konkurenseink egyrészt a BVSC, mint „pesti csapat” illetve a Kecskeméti Dózsa voltak a feljutásért. Mire ránk köszöntött az áprilisi forró tavasz, úgy nagyjából tisztázódtak is az esélyek, erővonalak: a Kecskeméttel itthon, a BVSC-vel Pesten kellett összecsapnunk. Azzal a Kecskeméti Dózsával rivalizáltunk akkor, amelyiknek edzője akkortájt a drága Tomecskó Józsi bácsi volt, a 40-es évek végének, 50-es évek első éveinek legendás edzője, mármint a Diósgyőr legendás sikeredzője.

Ráadásul nyakunkon volt a Május Elseje, amint azoknak az éveknek - így a FORRADALOM UTÁN - a legnagyobb, szinte kultikus ünnepe a forró, szinte nyáriasan meleg tavaszban. Erre az alkalomra fölépítettek-összehegesztettek a tatárdombi villamos sín közelében egy vasszerkezetekből konstruált ejtőernyős ugrótornyot - mint népszórakoztató -medvetáncoltató „csúcsintézményt”, amelyikről kb. 30 m-es magasságból ugrálhatott bárki a „mélybe” kedvére, ami akkor nagy szenzáció volt, és akinek ahhoz szottyant kedve-gusztusa, az onnan is nézhette,a „magosból-fentről” a diósgyőri Világot. Persze, csak egy ideig, míg le nem lökték a segítő személyzet agilis tagjai. És ami a 70-es éveknek talán a közepe tájáig ott is díszelgett Stadionunk hátterében a Bükk hegylánc mögöttes képe előtt.

Szóval nagy tavaszi-nyár eleji meleg FIESZTA HANGULAT sugárzódott mindenhonnan, kitelepedve a KONZUM az utcákra a Vendégháznál a Szaletlinél (ez a későbbi Árnyaskert) a Teniszpályák mellett, a Szabadság kertbe. Újgyőrből a „MAKADÁMON” végig a Stadionig (ez a mai Andrássy utca) és még azon túl is. Sátoros bódék, sör-virsli, anyám tyúkja, similabda, vattacukror, fagylalt, ami „belefér a sok-sok népi wurstli szintű jóba. Kiplakátolva a DVTK-Kecskeméti Dózsa meccs - előmeccsel természetesen - a sok-sok Éljen Május 1. szövegű csodafölhívás Marosán, Kádár, Apró „elvtársak” fényképei közepette. De hát mi, akkori gyerekdrukkerek DVTK-t kedvelő Édesapánkkal másra, futballra és győzelemre készültünk. Annak ellenére, hogy a csapat összeállításnál - mint hírlett - voltak nehézségek. A már az előzőekben felsoroltakon túl sérült volt Kakuszi Feri kíváló középhátvédünk, a kedvelt „Kukac”, így hát nélkülözni kellett Őt. Ezért Steiner edző úgy döntött: az ugyancsak NB1-ből kiesett Szolnoki Légierő katonaságból hazaigazolt nagyszerű játékosával, a perecesi Paulás Tibivel centerhalfot játszat, ami nem volt kis kockázat, mert Paulás abszolúte ballábas lévén többnyire balbekket vagy balhalfot játszott.

Gyerek voltam akkor, még a 11. életévemet be sem töltve Édesapámmal és az Ő barátaival jártam meccsekre és persze élénken figyeltem. Mivel ez a mérkőzés kb. 63 évvel ezelőtt volt, a csapat összeállításra nem nagyon emlékeztem, csak úgy nagyjából, de persze segítségemre volt Jáborcsik Bandi Barátom, aki az akkori, erre a meccsre vonatkozó összeállításnak pontosan utána tudott nézni, amit ezúton is köszönök Neki.

A csapat különböző irányokból idekerült futballistákból állt akkoriban a következők szerint.

Voltak a „pestiek”: Pesti Gyurka bácsi, Dobó Zoli bácsi, Bujtor Gyuszi bácsi, és korábban Gondos Tibor is, aki épp az előző szezon végén ment vissza kiesésünk után Csepelre a Csepeli Vasas-ba.

Voltak a „szegediek”: Kakuszi Feri bá, Gyurik Laci bá, aki szegedi volt, bár az Újpestből igazolt ide, Csányi Jóska bácsi…

És a perecesiek: Szigeti Oszi, Paulás „Tibike”, Jakubi Gyula, valamivel később Werner Gyuszi.

És végül voltak néhányan echte miskolciak, diósgyőriek, diósgyőrvasgyáriak: a nagyon fiatal Deák Pisti, a kapus Tóth Laci és a balszélső, a „nagy háréjú” Matisz Tivi. A fentiekből állt össze a csapat Bruncsi bácsi tervei szerint imigyen:

Tóth - Deák, Paulás, Jakubi - Pesti, Gyurik - Bujtor, Csányi, Dobó, Szigeti, Matisz.

Hááát! Nagy meglepetést okozott már az összeállítás is: Paulással középhátvédben, Szigetivel balösszekötőben. Néhány szót a Kecskeméti Dózsáról, amely mint „rendőrcsapat”, „belügyi csapat”, lila-fehér színekben tündöklő együttes volt, és hát ez a csapat - mit mondjak - nem örvendett nagy népszerűségnek Diósgyőrött.! Mert tény volt akkoriban, hogy az országban sok Dózsa csapat funkcionált Egertől Zalaegerszegig és Pécsig mindenfelé, még Debrecenben és Miskolcon is volt Dózsa csapat, egy ideig legalábbis, néhány szakosztállyal. Másrészt a FORRADALOM időkörnyezetében a „rendőr”, mint fogalom, a gumibotozást és a félelmet sugallta, nekünk legalábbis „azt”, és azt hiszem, egy ideig még jócskán utána sokaknak is ugyanígy. Szóval, mondjon ma akárki akármit is, nem volt szimpatikus a BM még 1957-ben sem, s ha belegondolunk, Nagy Imre és az 56-os szereplők éppen hogy kivégzésükre, de legalábbis perükre vártak ekkoriban, szóval nem egy feszültségmentes idő és Világ volt. Nem igazán tudtunk sokat persze semmiről, a közelmúlt politikai történéseivel összefüggően úgyszólván semmit, legföljebb a Szabad Európa Rádióból ezt-azt néha, már aki fogni merészelte. Azt úgy nagyjából azért tudtuk, mit szabad és mit nem szabad mondani, nem beszélve arról, hogy mi gyerekek, meg voltunk tanítva arra, mit lehet, mit nem…. Meg egyébként is, a mi dolgunk a tanulás és a játék-sportolás volt elsősorban, mindazonáltal azért borzongó lelkesedéssel készültünk a Kecskeméti Dózsa elleni meccsre. Mert mi tagadás, vidéki szinten a Kecskemét igen-igen veszélyes, erős és jó csapatnak számított, Tomecskó Jóska bácsi irányításával pláne, és hát az NB1-be való feljutási küzdelemben a BVSC mellett a legnagyobb riválisunknak számított. Ezt a riválist idehaza Diósgyőrben muszáj volt, muszáj lett volna azért megverni. Sok-sok ember, talán 20.000 is összejött arra a vasárnap délutánra a Stadionba úgy és olyannyira, hogy a jegenyefákon fölmászva is sokan „dekkoltak” nem fizető nézőként, amely fák akkoriban bőségesen és gazdagon körbevették a DVTK pályát. Hétágra sütött a meleg tavaszi nap és minden amolyan nagyon fesztiválos, májuselsejés, repülőnapos volt. Özönlött a nép a Stadion felé, a tatárdombi villamos beálló síncsonkon szerelvények sora ácsingózott a majdani nagy-nagy tömeget elszállítandó. Az emberek a tűző nap elől az állóhelyen, ahová mi is mentünk Édesapámmal, papírcsákókat hajtogattak, leégés és napszúrás ellen, s ömlött a szotyola mindenki zsebébe mázsaszám Azután elkezdődött a meccs. Rögtön az elején láthatóan „nekiesett” az ellenfélnek a csapat - ahogyan a sportújságírók írták akkoriban -”azonnal támadólag lépett föl a Diósgyőr”. Hadd lássa az ellenfél „ki az úr a háznál?!!!” Már a meccs elején látszott, hogy az új, Szegedről igazolt jobbösszekötő Csányi „szétszedi a pályát”, fel alá harmonikázik, összeszedi az eladott és szétfolyó „bőrt”, szerel, szervez, és...és gólokat lő - hármat is - ami pedig nem is lett volna igazándiból feladata. Megszeppent a kecskeméti rendőrcsapat, beállt a kapuja elé, nyilván hathatósabban védekezni próbált volna. De ez nem sikerült nekik, mert Matisz révén lelkies és aktív-cseles szélsőjátékunk is volt, Dobó pedig a szokott furfangos-trükkös „figurái”-t ágyúgolyó erős lövésekkel „fejelve meg” befejezve az akciókat 2 gólt is „betermelt” az ellenfél kapujába. Zoli bácsitól mellesleg ez volt a meccsnorma. Így a „lilák” a gyönyörű új lila-fehér mezükben csak szedegették az ibolyát a diósgyőri pálya füvéből és szaladgáltak jobbra-balra serényen, többnyire oda, ahol nem nagyon volt senki. A védelmünknek és kapusunknak, Tóth Lacinak úgyszólván dolga sem volt, így nem mellesleg abszolúte közömbös kérdéssé degradálódott az is: Paulás Tibike vagy bárki más a centerhalf, biztonsággal megoldható lett a „hírös város nagycsapata” elleni védőjáték. Csányi játéka viszont már akkor 1957-ben a legkorszerűbb értelemben vett jobboldali középpályás játék volt, messze-mesze elszakadva az akkoriban szokásos és bevett „jobbkötő” statikus, tehát meglehetősen helyhez kötött funkcióitól. Szóval Csányi ahogyan mondani szokás, középpályást játszott már 1957-ben olyankor, amikor úgyszólván még a középpályás játékos fogalma sem(!) létezett ! Úgy 4-5 évvel később a skót Denis Law kezdte bevezetni ezt a „figurát”, hogy tudniillik jobb-, és baloldalon a pálya egész területén van egy „kulis” teherhordó manusch, aki, kvázi MINDENT CSINÁL: szerel, osztogat...stb..stb...és erővel, tüdővel, futókészséggel a meccs egész ideje alatt bírja ezt csinálni….Egyedül a góllövés nem tartozott a középpályások feladatkörébe, ámbár, mint írtuk, a Kecskeméti Dózsa elleni meccsen Csányi Jóska bá még ebből is mesterhármassal vette ki részét. Nem bántuk…..

Lengyelországi edzőtárborban a DVTK csapata:

Állnak balról: Deák, Gyurik, Kakuszi, Szigeti, Matisz, Pál, Csányi, elől balról: Tószegi, Török, Jakobi, Dobó, Bujtor, Pesti.

Megjegyzendő, hogy a szurkolói „ízlés” ezen a meccsen kezdte ki Dobót is cikizése révén, mert Ő, Dobó Zoli bá meg pont az ellentéte, a pandantja volt a Csányi jobbra-balra futkosós játékának. Zoli bá többnyire csak álldigálva „parkolt” az ellenfél térfelének közepe tájékán tekintgetve-pislogva jobbra-balra, míg egyszer csak odaszédült eléje a „bőr”. Kicsit albertflóri-s volt ezzel a stillel Dobó, azzal a különbséggel, hogy Albertnek megközelítőleg sem volt olyan ágyúgolyószerűen erős bombalövése mondjuk 40 m-ről, mint DOBÓNAK, a mi Rozogánknak.

Szóval Dobó megkapta a labdát, lekezelte, megszelídítette, minek utána három „barbatrükkel” becsapta a lihegve rárontó ellenfél védőket. Akik „zofort”, a taknyuk-nyáluk nyomán elcsúszva 2 mp alatt a gyepen vonaglottak habzó szájú dühvel, mert hogy Zoli bá cselezés közben és után „verbális kommentekkel” övezte a cseleit, kb így: „HOPPÁ!” vagy; „ÖCSIKÉM RENDBEN?”, vagy „NA JÓ, EZ MEGVAN” és így tovább. Utána tett 4 tétova lépést a 16-os felé és utána ZZZUMMM!-BUMMM! jobbal, ballal mindegy, és...és szakadt a háló vagy csattant a fölső léc. Háát így. A baj csak az volt, hogy ezt megcsinálta 4-szer, 5-ször egy meccsen és közben nézegetett, sétálgatott nagy flegma nyugival és a közönségnek, amelyik nem kis részben a Martinban, meg a Nagy-Kovácsműben szocializálódott, mindez nem mindég tetszett. Hát szóval akárhogy is volt - később, amikor Dobó a zöld-fehér Vasútba, az MVSC-be igazolt tőlünk - a Kecskemét meccsen is megrúgta a maga 2 gólját, ahogyan azt szokta és ahogy köll. Nem mellesleg Dobó Zoli a Vasútban ugyanezt csinálta, egy tapodtat sem változtatva a „figurán”. És ott is nagyon jó volt mindez abban az egyetlenegy évben, amíg a Vasút Nb1-es volt.

Szóval, ment a meccs a Kecskeméti Dózsa ellen és jól ment, nagyon jól, egymásután rugdostuk a gólokat és érett tovább a fesztiválhangulat. El is szaladt a gólgyártás hétig, ezután megnyugodtunk, s a nézők sorban gyújtották meg a papírcsákójukat. Fáklyafények lobogtak körben az egész Stadionban, és mindenki, aki diósgyőri, boldog volt. Úgy mondták akkoriban: „ÉGETTÜK A KECSKEMÉTET”, és ez igaz volt a szó direkt és átvitt értelmében is. Viszont, ami csak utólag derült ki, a fő rivális végül nem is a Kecskemét, hanem a BVSC lett a feljutásért folyó harcban. Amikor is a sorsdöntő meccs Budapesten volt, amelyik meccsen e sorok írója 10-11 éves kisgyerekként édesapjával szintén ott volt a Szőnyi úti, akkor még épülő BVSC pálya helyett ideiglenesen a Vasas, akkori angyalföldi, nem Fáy utcai, hanem Béke utcai pályáján.

Ide kattintva elolvashatod a sorozat eddig megjelent részeit:

A TIR-ek ellen mindig élvezet - dfcwolf írása >>>>>

Te nem ismered ezt a csávót valahonnan? - Miki@ írása >>>>>

Zakatol - Egy Délvidéki Betyár, Orbán József írása >>>>>

Audio kimenet - Betyárok írása >>>>

Indián nyár - Objektiv írása >>>>>

1998.10.24. FTC-DVTK 3-4 - Geotic írása >>>>>>