Banner

Utánpótlás eredmények

Szerző: | 2015-04-15 16:15:08

Visszatekintés utánpótlás csapataink mérkőzéseire

U21 - Újabb döntetlen, ezúttal már az ötödik

Vitelki Zoltán vezetőedző a következő kezdőcsapatot küldte pályára az Újpest elleni idegenbeli mérkőzésen: Egyed - Eperjesi, Csicsvári, Hutter, Nemes, Kövér, Ternován, Gresó, Icsó, Boros, Balogh.

Vitya 3 cserelehetőséget használt ki a mérkőzés folyamás, Ternován helyett Juhász a 38., Icsó helyett Germán a 46., Gresó helyett pedig Láposi állt be a 72. percben.

A hazaiak a 29. percben szerezték meg a vezetést, amit a szünetig meg is tudtak őrizni, így sovány hazai előnnyel vonultak szünetre a csapatok. Azt, hogy nem pont nélkül térhettünk haza Újpestről, Hutter Máténak (jobb oldali képen) a 82. percben lőtt góljának köszönhettük. Ezzel csapatunk kilencedik meccsén immár az 5. döntetlenjét érte el, ennek köszönhetően nem tudunk elszakadni a tabella végéről. Pedig a táblázatra nézve látható, hogy a mezőny nagyon tömör, a dobogó 3. fokán tanyázó Honvéd csapatának mindössze 5 ponttal van több a tarsolyában.

Szombaton pont a kispesti csapathoz látogatunk. A mérkőzés 11 órakor kezdődik a Bozsik Stadionban. A Honvéd 50%-os mérleggel rendelkezik a felsőházi küzdelmekben és pályaválasztóként egyaránt 2 alkalommal szereztek győzelmet illetve szenvedtek eddig vereséget. A két hazai fiaskót a tabella első 2 helyét elfoglaló FTC és az Illés Akadémia ellen szenvedték el, így kijelenthető, hogy a pontszerzés már sikeres eredménynek minősülne.

U18 - Hazai vereség az éllovastól

A Borbély Péter vezette U18-as csapat a Konyecsnik - Lőrincz, Gazdag, Balog B., Balogh M., Nagy, Szakáczki, Jacsmanik, Szász, Péter, Mikolka összetételben kezdte a mérkőzést, ellenfelük szintén az UTE gárdája volt.

Cserék: Szász helyett Szilágyi a 46., Jacsmanik helyett Víg az 56., Szakáczki helyett Csattos a 64., Lőrincz helyett pedig Gömöri lépett pályára a 70. percben.

Az az Újpest együttese volt az ellenfelünk, akik az alsóházi csatározások során 5 győzelem mellett, mindössze 1 alkalommal végeztek döntetlenre és +23-as gólaránnyal is büszkélkedhettek. Ennek megfelelően nem mi voltunk a találkozó esélyesei. A lila-fehérek már a 34. percre két gólos előnyre tettek szert, amire a mérkőzés 66. percében sikerült válaszolnunk a 2 perccel korábban csereként beállt Csattos Csaba (bal oldali képen) révén. A góllal újra nyílttá vált a mérkőzés, de egyenlíteni már nem sikerült csapatunknak.

Csapatunk április 25-én lép pályára legközelebb Dunaújvárosban.

U17 - Kétgólos vereség Felcsúton

Kriston István fiai Felcsúton léptek pályára szombaton. A kezdőcsapat összeállítása: Zöldesi - Géringer T., Géringer L., Ivánka, Burinda, Fazekas, Gergely, Szabó, Lakatos, Balogh B., Balogh R.

Pilu csak egyszer változtatott a csapat összetételén, a 74.percben Balogh Richárd helyett Vitelki állt be.

Gól nélküli első félidőt követően a hazaiak szerezték meg a vezetést az 55. percben, amit Lakatos Lászlónak (jobb oldali képen) a 71. percben szerzett találatával sikerült kiegyenlítenünk, Sajnos, nem sokáig örülhettünk a gólnak, mert 3 percre rá a felcsúti csapat ismét megszerezte a vezetést. Bajainkat tetézte, hogy Ivánka Patrik a 86. percben a kiállítás sorsára jutott, majd a hosszabbítás 1. percében a hazaiak bebiztosították győzelmüket.

Szombaton ismét nehéz ütközet vár a fiúkra, hiszen 11 órakor a tabella 2. helyén álló Honvéd együttese ellen lépnek pályára. A kispestiek az alapszakaszt a 2. helyen zárták és a szeptemberi budapesti mérkőzésen 4 gólos, magabiztos győzelmet arattak ellenünk. Itt a lehetőség a fiúk előtt, hogy visszavágjanak a zakóért.

U16 - Ők legyőzték a lila-fehéreket

Az U21-es és az U18-as csapathoz hasonlóan György Gábor együttese is az UTE ellen szállt harcba hétvégén. Vezetőedzőnk a Bátyi - Fodor, Nagy, Bálint, Sipos, Kiss, Zavodni, Figeczki, Bitó, Szegedi, Terjék összetételben küldte pályára a csapatot.

Vezetőedzőnk kétszer változtatott a csapat összetételén, Kiss helyett Tasi érkezett a 60.percben, míg Figeczkit Mezőssy váltotta a 73. percben.

A fiúk már az első félidőben eldöntötték a 3 pont sorsát, előbb Terjék Péter talált be a 25. percben, majd SzegediTibor köszönt be az újpestieknek a 39. percben. Az eredmény a későbbiekben már nem változott, így a győzelemnek köszönhetően csapatunk a tabella 2. helyét foglalja el. Nem győzzük hétről-hétre hangsúlyozni, hogy a győzelem és a jó helyezés értékét növeli, hogy a csapat 3 tagja, Lakatos László és a Géringer testvérek immár az U17-es csapatban vitézkednek.

Az U18-as csapathoz hasonlóan György Gábor fiaia sem lépnek pályára a hétvégén, soron következő mérkőzésüket a sereghajtó Dunaújváros ellen játsszák április 25-én.

U15 - Nem sikerült felborítani a papírformát

Kiser László csapata az eddig pontveszteség nélkül a teballa élén álló kispesti gárdához látogatott. A csapat a Pápai - Berecz, Tőtsér, Orosz, Knyizsák, Sramkó, Medgyesi, Polonkai, Gazdag, Világosi, Tóth összetételben vette fel a küzdelmet a sokkal esélyesebb vendéglátókkal szemben.

Marci 2 alkalommal próbált frissíteni a csapaton, előbb Knyizsák helyett Kövér lépett pályára a 41.percben, majd az 52., percben kettős csere következett, Medgyesi helyett Farkas és Polonkai helyett Zsiga szállt be a küzdelembe.

A Honvéd ellenünk is igazolta, hogy miért vezette a tabellát 21 győzelemmel és 1-0-s félidőt követően 3 gólos győzelmet aratott felettünk.

A következő erőpróbára szombaton 13 órakor kerül sor a DVTK edzőcentrumában, amikor is a Bozsik Akadémia csapata ellen lépünk pályára. A nyíregyháziak 30 ponttal a tabella 9. helyén állnak, az őszi mérkőzésen idegenben 1-1 arányú döntetlent értünk el ellenük.

U14 - Gyors gólváltás után döntetlen Kispesten

U14-es csapatunk a Galambvári - Forrai, Pető, Szűcs, Varga, Klink, Lehóczki, Karika, Bódi, Csávás, Gondol összetételben állt fel a kezdő sípszóhoz Honvéd Magyar Futball Akadémia elleni idegenbeli mérkőzésen. Szentiványi József vezetőedző 3 cserelehetőséget használt ki a mérkőzés folyamán, Gondol helyett Vereczkei, Karika helyett Girdán állt be a 61. percben, Lehóczkit pedig Gondos váltotta a 75. percben.

A találkozón 2 gól született, amelyek gyorsan váltották egymást, hiszen a hazaiak 81. percben szerzett góljára a csereként pályára lépett Girdán Levente (bal oldali képen) találatával válaszoltunk a középkezdést követően szinte azonnal.

Szombaton revansra készül a csapat, hiszen a 11 órakor kezdődő találkozón az ellen a nyíregyházi gárda ellen lépnek pályára, akik az őszi mérkőzésen 1-0 arányban legyőztek minket. A szabolcsiak 3 ponttal állnak mögöttünk a tabellán, ahhoz, hogy tartani tudjuk a lépést az élbollyal és le tudjuk szakítani magunkról a nyírségieket, feltétlenül győzni kell szombaton.

További mérkőzések:

U15 II. osztály Északi csoport. 21. forduló.

DVTK "B" - Egri Sportcentrum 1 - 2

Összeállítás : Gácsi - Tóth, Sebestyén, Beke, Fülöp, Nagy, Gönczi, Boros, Bordás, Orosz, Kis

Csere: Kis helyett Tirk a 49., Nagy helyett Antal az 55. Orosz helyett Földvári a 67., Tóth helyett Barta a 70. percben.
Gólszerző: Tirk D. (1-2) a 66. percben.

U13 (U14 II. osztály Északi csoport 21. forduló)

DVTK - Egri Sportcentrum 4 - 2

Bodnár - Oláh, Lőrinc, Csáki, Stefán, Figeczki, Jónyer, Tóth, Batta, Rostás, Lévai

Csere: Lévai helyett Dlehány az 53., Batta helyett Helecz a 63., Tóth helyett Bernáth és Rostás helyett Onda a 76. percben.

Gólszerző: Figeczki (2), Rostás, Lévai P

forrás: MLSZ Adatbank

fotók: dvtk.eu illetve facebook

És ezt olvastad már?
Banner

Ez egy archivált cikk, így nincs lehetőség hozzászólás írására.