Banner

U21 - A védelem már összeállt

Szerző: | 2014-08-26 16:09:32

U21 I.osztály 2.forduló: Illés Akadémia - DVTK 0 - 0

Második mérkőzésén is gól nélküli döntetlent játszott a Vitelki – Kiser edzőpáros által vezetett U21-es csapatunk. Az első fordulóban hazai pályán a Kecskemét ellen egy pontot szerző csapat a hétvégén Szombathelyen lépett pályára az Illés Akadémia-Haladás csapata ellen.

Illés Akadémia-Haladás – DVTK 0 - 0

Egyed - Eperjesi, Csicsvári, Mahalek, Nemes, Timkó, Oláh, Balogh, Csirszki, Szabó, Boros Vezetőedző: Vitelki Zoltán.

Csere: Boros helyett Icsó a 46., Balogh helyett Sipos a 64., Szabó helyett Gresó a 84. percben

Sárga lap: Csirszki a 36. percben.

A csapat vezetőedzője, Vitelki Zoltán így összegezte a meccsen látottakat:

„Mindkét csapat nagyon megszervezte a védekezését, ezért egyik kapu sem forgott igazán veszélyben, kapusunknak talán egyszer kellett komolyabban hárítani. Mezőnyjáték folyt, amiben úgy érzem, mi domináltunk. Sajnos a végjátékba sokszor hiba csúszott, ezért a döntetlen véleményem szerint igazságos!”

Nemes Milán szerint javulni kell a helyzetek kialakításában és kihasználásában is

„Mint minden meccsen, ezen a találkozón is győzelmi szándékkal léptünk pályára. Zolibá azzal a feladattal küldött pályára, hogy a támadásokban vegyek részt, beadásokkal veszélyeztessünk az ellenfél kapuja előtt, míg hátul a tolódásra és az egy az egyes szituációkra figyeljek oda. Úgy érzem, hogy az esetek többségében ennek eleget is tettem. Mindkét csapat nagy akarással játszott, az első félidőben egyik csapat sem tudott gólhelyzetet kialakítani, kiegyenlített volt a játék. A második félidő felénél kettészakadt a pálya mindkét csapat el akarta dönteni a meccset, de gólt egyik csapat sem ért el. Véleményem szerint igazságos döntetlen született. Úgy gondolom, hogy az utolsó passzokra jobban oda kell figyelnünk, hogy több gólhelyzetet alakítsunk ki és a helyzetkihasználáson javítani tudjunk.

Egyed Balázs véleménye szerint a csapat védekezése már összeállt

„Mint mindig, most is úgy mentünk ki az öltözőből, hogy csak a győzelem az elfogadható. A mérkőzés nagy része a középpályán folyt, a két kapu csak a pontrúgásoknál volt veszélyben. Egyik csapat sem tudott kialakítani igazan nagy helyzetet, a két vedelem jól állta a sarat. A második félidő közepén egy hazai kontra után kellett komolyabbat védenem! A meccs vége fele kinyílt a két csapat, többször is kontrázhatott mindkét csapat, de egyikből sem született gól. A mérkőzésen összességében igazságosnak mondható döntetlen született. Úgy gondolom, a két mérkőzés után elmondható, hogy a védekezésünk már összeállt, de a meccseken a támadó szekcióban javulnunk kell és akkor biztos vagyok benne, hogy jönni fognak a gólok és a győzelmek!”

Timkó István szerint is több van a csapatban

„Úgy gondoltuk, hogy az Illés Akadémia erős csapat lesz és várakozásainknak megfelelően az is volt. Zoli bá visszatámadást kért tőlünk a meccs első szakaszában. Egyénileg a labdafelvitelt kérte tőlem, pontos mélységi passzokat, a középpályás védelem megszervezését, és labdaszerzéseket, amit próbáltam is megvalósítani.

A hazaiak keményen visszatámadtak, zárták a területeket, ami nem is csoda, hiszen a keretüket labdaügyes játékosok alkották. Nehéz dolgunk volt, ugyanis jól hozták ki a labdát és keveset hibáztak. Úgy érzem, mindent megtettünk a győzelemért, de a helyzetkihasználásunkban és a helyzetek kialakításában érzek hibát, amit edzéseken már gyakoroltunk a múlt heti 0-0 után. Nem vagyunk elégedettek az egy ponttal, ugyanis úgy érzem, hogy több van a csapatunkban es minden meccsen győzelmi esélyekkel kell indulnunk.”

A mérkőzés jegyzőkönyve itt tekinthető meg >>>>>

fotók: dvtk.eu

És ezt olvastad már?
Banner

Ez egy archivált cikk, így nincs lehetőség hozzászólás írására.