Banner

Szurkolói találkozó Diósgyőrben

Szerző: | 2014-11-21 17:03:37

Kötetlen találkozóra hívta a diósgyőri klubvezetés a szurkolókat csütörtökön, ahol több drukkereket érintő vagy érdeklő témáról is szó esett.

A DVTK honlapján a következő beszámoló jelent meg a tegnapi szurkolói találkozóról:

"Nagy örömünkre a szurkolói élet minden rétege elfogadta meghívásunkat, hiszen megjelentek a szurkolói csoportok részéről a Bajtársak, a Sturm und Drang, a Korzó Boys és a Diósgyőri Női Szurkolói Klub képviselői, valamint több csoporthoz nem tartozó, de a lelátóról jól ismert szurkoló is.

A klub részéről Szabó Tamás ügyvezető, Árki Gábor sportigazgató, Tamás Gábor gazdasági vezető, a DVTK SE elnöke, Szűcs Ákos marketing vezető és Szemán Norbert ügyvezetői asszisztens, MLSZ kapcsolattartó vett részt a beszélgetésen.

Köszöntőjében Szabó Tamás elmondta, nem a hagyományos szurkolói ankét helyett gyűltek most össze, hanem azért, mert szűkebb körben hatékonyabb és előremutatóbb párbeszédet lehet folytatni, jobban meg lehet ismerni a szurkolók és a szervezett csoportok valós problémáit. A tavaszi bajnoki nyitány előtt természetesen szokás szerint lesz közönségtalálkozó, ahol lehet találkozni Szivics Tomiszlávval és a játékosokkal is.

Ezt követően rögtön a közepébe csaptak a szurkolók, egyéb témák után is újra és újra visszakanyarodva két órán keresztül a szurkolói kártyáról folyt a beszélgetés. Az ultrák előadták, hogy miért ellenzik a bevezetését, a többi jelenlévő pedig részben erkölcsi támogatásáról biztosította, részben próbálta döntésük megváltoztatására rávenni őket. Abban mindenki egyetértett, hogy a Diósgyőri Stadion hangulata a szurkolói csoportok nélkül nem ugyanolyan, mint velük, ezért mindenki közös érdeke, hogy megoldást találjunk a felmerült kérdésekre. Ebből a szempontból hatalmas könnyebbség, hogy az MLSZ engedélyezte a klubkártya bevezetésének elhalasztását a DVTK hazai mérkőzésein, így még van néhány hónap közösen megtalálni az ideális megoldást február 23-ig.

Természetesen a stadionrekonstrukció sem maradhatott ki. Ezzel kapcsolatban a klub részéről csak remények hangozhattak el, hiszen a DVTK "csak" haszonélvezője lesz az új stadionnak, az építkezés a magyar állam és Miskolc város önkormányzatának hatásköre. Azt azonban megígérte Szabó Tamás, hogy a több szurkoló által is kifogásolt rendkívül szűkre méretezett beléptető kapukkal kapcsolatos észrevételeket továbbítja a tervezőknek, és amint olyan fázisba ér a fejlesztés, külön ki fogják kérni a szurkolók véleményét az őket is érintő részletekről.

Egy másik beruházásról, a TAO-s pénzből épülő Diósgyőri Futball Akadémiáról több konkrétum is elhangzott.

- A Diósgyőri Stadion mögötti területen több új pálya épül, illetve speciális képzési célt szolgáló területek - tudatta Szabó Tamás. - A pályák egyike mellé a tervek szerint egy kisebb lelátót is felhúzunk, ahonnan a szurkolók láthatják például a téli edzőmeccseket, illetve épül egy kiszolgáló épület öltözőkkel, konditeremmel, konyhával és minden szükséges helyiséggel. Összesen 2 milliárd forint a beruházás költségvetése, jövő őszre kell elkészülnie.

Szóba került a DVTK - FTC mérkőzés után kiszabott kétmillió forintos büntetés elleni sikeres fellebbezés, majd ennek kapcsán az Európa Ligában és a bajnokságban kapott büntetések, illetve az annak alapot adó transzparensek és szurkolói rigmusok.

Szűcs Ákos elmondta, hogy nemzetközi szövetség - és nyomában a magyar is - kifejezetten tiltja a politikai tartalmú megnyilvánulásokat. Ám, hogy egy transzparens felirata tartalmaz-e politikát, azt már nem egyszerű megítélni. Példaként említette, hogy “anyacsoportja”, a Miskolcról elszármazottakat tömörítő Emigrantes rojos drapija azért nem kerülhetett ki a Nagyerdei Stadion kerítésére az FC Krasznodar ellen, mert a mérkőzés angol ellenőre a “vörös emigrációt” politikai tartalmúnak értékelte és ellenkezőjéről nem lehetett meggyőzni.

Az ilyen és hasonló esetek miatt nagy gond, hogy az UEFA által tárgyalópartnernek tekintett szurkolói szervezetnek, a Football Supporters Europe-nak (FSE) nincs magyar tagszervezete. Szűcs Ákos ígéretet tett rá, hogy amennyiben igény mutatkozik rá, minden segítséget megad az FSE munkájának a megismeréséhez, a kapcsolatfelvételhez és a csatlakozáshoz.

A féltés érződött ki a kérdésből, amikor azt vetette fel Farkas János, hogy mi a helyzet az időről időre felröppenő NAV-tartozásról szóló hírrel kapcsolatban.

- Volt egy fennálló NAV-tartozás, amikor átvettem a klub irányítását - válaszolt Szabó Tamás -, amit kezelnünk kellett, de ennek mértéke a felelős gazdálkodás eredményeként folyamatosan csökken és néhány hónapon belül teljesen eltűnik majd. A rendszer sajátossága, hogy amíg akár 1 forint tartozásunk is van, addig szerepelni fogunk a NAV említett listáján. Megnyugtatok azonban mindenkit, hogy ez semmilyen formában sem veszélyezteti a klub hosszútávon is eredményes működését.

A harmadik óra végén szó esett még a szponzorkeresésről, a játékoskeret megerősítéséről, illetve az MTK elleni hétvégi találkozóról.

A felmerült kérdések nagy részét sikerült megválaszolni, a többire pedig azt az ígéretet kapták a drukkerek, hogy a következő alkalommal -, amelyre várhatóan két hónap múlva kerül sor - visszatérnek, de például a klubkártya kérdésében addig is folyamatos egyeztetések lesznek. Ennek pontos időpontját honlapunkon hozzuk nyilvánosságra, mert előzetes regisztráció után akkor is várunk minden szurkolót aki részt szeretne venni ezen a kötetlen megbeszélésen, nem csak azokat, akik csütörtökön megjelentek."

forrás: dvtk.eu

És ezt olvastad már?
Banner

Ez egy archivált cikk, így nincs lehetőség hozzászólás írására.