Banner

Sajtótájékoztató vágatlanul

Szerző: | 2015-02-26 18:32:58

A vendégek Tomiszláv Szivics, Barczi Dávid és Németh Milán voltak

Demkó: Nagy tisztelettel köszöntök mindenkit! Megkezdődik a bajnokság, régen vártuk már… A mai sajtótájékoztatón Tomiszláv Szivics, Németh Milán és Barczi Dávid válaszol a kérdésekre. Milyen mérkőzésre, milyen eredményre számítasz hétvégén?

Szivics: Első forduló mindig érdekes, mert nem tudjuk, hova, merre, hány óra… A Haladás igazolt sok játékost télen, bentmaradási vágy van neki, ezt tudomásul vettük. Tőlünk eligazolt két válogatott játékos, két csapatkapitány. Jöttek is egy páran… Az alapozás az alapozás, a bajnokság meg bajnokság. Nekünk nincs más, csak a 3 pontra kell gondolni. Akárki ellen játszunk. Tudjuk, hogy hol vannak a veszélyek a Haladásban és készülünk rendesen. Nem szeretnénk ilyen hosszú utazás után pont nélkül hazajönni.

Németh: Jól sikerült a felkészülés, a csapatnak és egyénileg is. A stáb nagyon jó programot állított mindenkinek össze. Amit együtt dolgoztunk a csapattal, jó munka volt. Úgy érzem, egy jó meccset fogunk játszani – bár nehéz lesz a talaj, elég sok eső esett – mert nem rossz csapat a Haladás, ahhoz képest, hol áll a bajnokságban. Küzdős mérkőzés lesz, de bízok a csapatban, hogy 3 ponttal térünk vissza.

Barczi: Én is nehéz mérkőzésre számítok, mivel a Haladás szeretne elkerülni a veszélyes zónából, mi pedig szeretnénk beteljesíteni a céljainkat és odaérni az első háromba. A pálya talaja nem engedi meg azt a futballt, amit elterveznek a csapatok sokszor, úgyhogy ha kell, egy brusztos mérkőzésen kell begyűjteni a három pontot. Talán a hétvégi Ligakupa mérkőzésből el lehet indulni. Hajtottunk, küzdöttünk, ezt elő kell venni megint a hétvégén.

A tavalyi nagy menetelés az már megismételhetetlen, de a bajnokságban még lehet nagyot alakítani. Hogy látod ezt?

Szivics: Ezt hozta a sors. Nem lehet mindig fényben lenni. Becsületesen estünk ki mindkét kupából, picin múlt, hogy nem mentünk tovább. Új helyzet van, igen, mert ez a két játékos, aki elment, én mondtam, hogy nem fogok sírni soha. Ez bárkinél előfordul. Meg kell oldani az új helyzetet is. Nekünk egy feladat van, hogy kiszolgáljuk a közönséget, aki egyik legjobb az országban. Hogy kiszolgáljuk a vezetők elvárásait és saját magunkat. Ahhoz mindig kell odatenni 110 %-ot, hogy a meccs után jól érezzük magunkat, hogy megtettünk mindent. Ha ennek ellenére nem sikerül, az a lényeg, hogy a tükörbe tudjunk nézni.

Sokkal jobb csapat vagyunk, mint a Haladás, nekem is kihívás, főleg, hogy az edző itt is volt egy darabig, utána jöttem ide. Nem volt könnyű az egészet összeszedni újra utána, szóval hadd lássuk, hogy most hol vagyunk.

Tartod azt a véleményedet, miszerint Jenner szerződtetése jó döntés volt?

Szivics: Nem tudom ezt a kérdést hova tenni. Mert most a Haladásról beszélünk. A Jennert én ismertem, mint volt Fradi játékost. Azóta nem ismertem meg annyira, hogy bármit tudok mondani róla. A Fradiban volt neki egy jó pár meccs. Ritkán látom itt a pályán. Van orvosi stáb, aki vele foglalkozik, nekem átadják az infókat, amit tudomásul veszek és végzem a saját dolgomat.

amigeleken.hu: Már csak abból is kifolyólag érdekes, mert a közösségi oldalon írta, hogy szeretett volna hazamenni kezelésre, amire a klub nem engedte el. Mennyire van neked ebben kompetenciád vagy beleszólásod? Ő azt írta, hogy a kinti kezelés 1, míg az itthoni 3 hónapig is elhúzódhat. Mennyi ennek az állításnak vagy a sérülésének a valóságtartalma? Ezekre a dolgokra bizonyára kíváncsiak a szurkolók.

Szivics: Jó. Én nem adnék annyi fontosságot ennek az embernek, mert nem gondolom, hogy vele annyira kellene foglalkozni. Nekem ez a véleményem. Egy üzletbe, egy munkába mindig vannak hibák is. Én odatenném ezt az úriembert. Aki dolgozik, hibázik. Mi is, amikor idehoztuk. Nekem a saját véleményem ez. Mutassa meg, hogy ez nem így van. Most hol fog gyógyulni? Mit fog gyógyulni? Először volt beteg, utána sérült, utána ez… Nincs időm ilyenekkel foglalkozni. Van sok játékos, aki odatette az 1000%-ot, és mindenki nagyon becsületesen dolgozik, hogy én most foglalkozzam valakivel, aki portálon keresztül üzenget. Én nagyon elégedett vagyok a saját brigáddal, saját kerettel, akik ha rosszul is játszanak, de odateszik magukat 1000%-ig. Én ezzel elégedett vagyok jelen pillanatban. Én ebben hiszek. Egy volt játékossal foglalkozni nem szoktam annyira.

amigeleken.hu: Abszolút egyetértek, csakhát őt egy megkülönböztetett figyelem övezte, az egyik legértékesebb játékosnak volt titulálva mikor idejött. Most majdhogynem egy „Rudolf-szindrómát” látunk benne, de senki nem szeretné nyilván, hogy ez legyen.

Szivics: Én se szeretném. Nekem azzal kell foglalkozni, aki megérdemelte. Most hol fog gyógyulni, mi a baja igazából……. Nem akarok ezzel foglalkozni. Azokkal akarok, akik itt vannak, akikkel ki kell menni a háborúba, a pályára, ezekkel akarok foglalkozni. Neki jobbulást kívánunk…

Vannak összeállításbeli gondjaid a szombati meccs előtt?

Szivics: A két középső védő beteg, de Alves lehet, hogy utazni fog, de Szalai nagyon nehéz, mert tegnap még 39 fokos láza volt, infúziót kapott. Lehet, hogy nem szabad engedni, hogy a többiek ne kapják el a vírust. Ma itt van az orvosi stáb, aki ezzel foglalkozik. Nehéz helyzetben vagyunk, de ezt ki tudta kiszámolni, hogy most elkapják a vírust? Ez jött. De ami nem töri össze, az erősíti. Akár Kim fogja játszani a belső védőt, akár Grumic vagy Husic, nincs kifogás. Csapat vagyunk, 11 embernek, aki kimegy a pályára azt kell tenni, amit megbeszéltünk, és utána ha úgy alakul, gratulálni is fogok.

Kovács biztos hogy nincs, ugye?

Szivics: Majdnem biztos. Szalaira van valami esély, de várom az orvos döntését, hogy ő mit javasol. Kovács jó úton halad, gyógyul, azt mondják, hogy 10 nap múlva rendben lesz, de úgysem játszott volna, mert 5 sárgás. Ő meg az Okuka 5 sárgás.

Akkor Ouka sem? Egész jó védelem lesz…

Szivics: Igen. Tiszta támadó.

Husiccal mi a helyzet?

Szivics: Úgy tűnik, hogy most nem vagyunk olyan szerencsés passzban. Hisicnak ezen a héten született a gyerek. A család Boszniában van, és ő akarja látni a fiát, ami természetes dolog. Most jelen pillanatban itt van, és nem engedem. Nem boldog.

De azok a problémák, amik voltak, az a része rendbejött?

Szivics: Az igen, csak érzünk rajta azt a 10 nap kimaradást, de nincs mese. Neki játszani kell.

amigeleken.hu: Említetted a 110%-ot. Ezt a Honvéd ellen mennyire érezted?

Szivics: Soha nem szoktam alibizni, de mi vasárnap jöttünk vissza. Nem akklimatizálódtunk 3 napon belül. Akkor kaptuk ezt a tényleg 3 szerencsétlen gólt. Akkor sem volt baj a játékkal annyira. Nehéz, mikor az 5. percben kapunk gólt, és az eredmény után kell futni. Az nagyon nehéz pszichésen. Begörcsöltünk egyből. De akkor is kialakítottunk 5-6 ziccert játékból.

amigeleken.hu: Ez nem ismeretlen, mert talán nekünk sikerült a legtöbbször fordítanunk hátrányból tavaly a mezőnyben…

Szivics: Nem ismeretlen, csak most már egy kicsit furcsa, hogy állandóan újra és újra. Oké, így alakult. De akkor is volt 30 perc, amikor nagyon meg voltam elégedve a játékkal. De még egyszer mondom. Mi ott voltunk, ők nem. Mi utaztunk, ők nem. Ott más talaj volt, nekik egyforma. Voltak ott dolgok, lehet okokat találni. Viszont a 2. meccs rendben volt. Most minden meccsen kialakítunk pár ziccert játékból. Jól megy a játék, konkrétabbak vagyunk fölfele, mert most vannak kreatívabb játékosok a pályán, és még lesznek most a Haladás ellen. Most nekünk alkalmazni kell az új szituációra, csak nagyon kicsi apróságokon fog múlni, hogy ez fog eredményt hozni, vagy sajnálni fogjuk a ziccereket. Azt gondolom, tényleg nagyon jól dolgoztunk. Mi készen állunk a versenyre, a bajnokságra. Most ezeket a koncentrációs dolgokat kell helyretenni, a viszonyokat kell kialakítani a csapaton belül, mert ez a két játékos vezér volt, akik elmentek. Mikor ezt összehozzuk, akkor a helyzetet is berúgjuk.

amigeleken.hu: A Honvéd meccsből le tudtál vonni hasznos következtetéseket?

Szivics: Három nap alatt sokat javultunk, az első meccsről a másodikra. Nagy javulást láttam, a második meccs már teljesen komoly volt, persze ott is volt egy pár hiba. Ez szerencsés volt, hogy már két tétmeccset tudtunk játszani. Nem a Haladás elleni lesz az első és ez egy plusz. Az utolsó meccs hibáiból is fogunk próbálni javítani néhány dolgot és azt gondolom, hogy akkor eredményesek tudunk lenni.

Srácoktól kérdezem, hogy Nektek milyen élményeitek van a Haladás ellen? Milán, Te gólt is rúgtál nekik.

Németh : én ott nevelkedtem, így nekem ez presztízsmérkőzés, és ha a Mester úgy gondolja, hogy játszom, akkor megpróbálok mindent megtenni mind magam és mind a csapat érdekében és ha így lesz, akkor kíméletlen leszek és szeretnék gólt lőni.

Barczi : szerintem igazából Szombathelyen nehezebben szokott menni a csapatoknak, hazai pályán nagyobb százalékban győztem ellenük, mint ott náluk. Ezen szeretnék javítani, tehát adott a lehetőség.

amigeleken.hu: az új játékosok beépítésével mennyire fog megváltozni az a stílus, amit az elmúlt két meccsen szerettél volna megvalósítani?

Tomiszláv Szivics: azt gondolom, hogy az újak közül csak Krstic lesz a pályán, aki pont beleillik ebbe a stílusba és ő biztosan fog tudni pluszt adni a csapat játékához. Nagyon remélem, hogy ez már az első meccsen látszódni fog. Koman Vladimirt sokkal gyorsabban felépítettük, mint gondoltuk előtte, azért is, mert nagyon partner volt ebben ő is ebben. Külön edzéseket kért és látszott rajta az elszántság és az akarat, ami nagyon pozitív. Ő a keretben lesz, és hogy kap-e lehetőséget, azt majd a helyszínen fogjuk eldönteni. Szükségünk van rá és az ő tapasztalata tud segíteni az ilyen szituációkban, amikor az elején nagyon nagy szükség van a versenyző típusokra. Most a művészekre kevesebb szükség van.

Kim-mel mi a helyzet?

Szivics: Ő is a keretben van. Jól dolgozott, minden rendben van vele.

amigeleken.hu: hogyan kommunikáltok vele, mennyire nehéz egy csapatban játszani egy olyan csapattárssal, aki nem beszél se magyarul, se angolul?

Barczi : alapvetően egy intelligens srácról van szó, aki tanulékony és a gyakorlatokban és az öltözőben egyaránt szót lehet vele érteni, persze idézőjelben. Persze neki is sokat kell tenni azért, hogy mielőbb beilleszkedjen, el kell kezdenie tanulni nyelveket, hogy ne kelljen azzal foglalkoznia, hogy ne tesztbeszéddel kommunikáljon, de szerintem igyekszik és fogékony a munkára.

amigeleken.hu: Mester! Te azt szoktad mindig mondani, hogy az új embereknek akklimatizálódnia kell. De a csapatnak is akklimatizálódnia kell az új emberhez. Melyik a nehezebb?

Szivics: Az attól függ, hogy milyen ember. Van olyan, akit egyből elfogadnak, megszeretnek, van olyan, aki magába zárkózott, van sok kategória. Griffithst sem volt egy könnyű például, pedig egy jó gyerek. Neki is kellett egy kis idő. Mindig nehezíti a dolgot, aki zárkózik magába. A Krstic teljesen rendben van, ő volt már egy pár helyen, neki nem volt olyan nehéz.

amigeleken.hu: Mivel lehet ezt oldani bennük?

Szivics: Kommunikációval, csakis a kommunikációval. De a legfontosabb az, hogy milyen játékos, mert a játék miatt jött ide. És ha valaki jó játékos, azt elfogadják egyből. Ez egy természetes dolog.

Tavaly történelmet írtunk, hiszen bejutottunk a Magyar Kupa döntőbe, a Ligakupát pedig megnyertük. Most pedig esély mutatkozik arra, hogy harminchat év után újra érmet szerezzen a DVTK. Te ezt hogy éled meg belül? Ez egy kellemes teher?

Szivics: Tudjátok, hogy én foglalkozom a statisztikákkal, mert az edzőt az minősíti, milyen eredményeket ér el. Idáig sok mindent sikerült itt elérnem Miskolcon, mint edző, persze a csapattal együtt. két dolog maradt, az egyik a harmadik hely és a bajnoki cím. Most nem tűnik úgy, hogy bajnokok leszünk, de akkor még marad ez a harmadik hely. Ameddig van egy százalék remény, rajta leszünk.

amigeleken.hu: Realitás lehet még a harmadik hely?

Tomiszláv Szivics: Miért ne? Van tizenhárom forduló,nyolc győzelem az garantálja a harmadik helyet. Azért készültünk, hogy a nyolc győzelem meglegyen. Nem fogok sírni amiatt, hogy két válogatott elment, igen, fontosak voltak, jók voltak, szuperek, de a klubnál élet van utána is. Nehéz lesz, persze hogy nehéz lesz. De azon dolgozunk és azt gondolom, hogy a játékosokban meg van a bizonyítási vágy, hogy megmutassák, igen, mi is jók vagyunk. Ezt fogom kérni tőlük.

amigeleken.hu: Szerintünk a fiúknál nincs baj a motivációval. Dávid és Milán is az a típus, aki rendre odateszi magát, vagyis mi így látjuk a lelátóról. Ezt Ti is így gondoljátok, igaz?

Németh: Természetesen, azért vagyunk, hogy oda tegyük magunkat, ez a munkánk, nekünk is és a csapatnak is az a jó, ha jól játszunk és száz százalékot vagy még többet nyújtunk a pályán. Én olyan típusú játékos vagyok, aki nem tör meg azért, mert két-három meccsen nem játszik. De ha pályára lépek, akkor csak azért is megmutatom és bizonyítani akarok.

Barczi: szerintem is fontos, hogy elkapjuk a bajnoki rajtot és akkor jöhet egy pár meccses jó sorozat, ami még felfelé tudja húzni a csapatot. Ez még több kedvet ad a munkához és még több lendületet. Ezért fontos, hogy jó szériával induljunk. Ha például a támadó szekciót nézzük, elég sok játékos van és mindenkinek rendesen kell dolgoznia, hogy helye legyen a csapatban. Ha valaki nem fér be, annak valószínűleg meg van a vagy felállásbeli oka, vagy munka beli oka, hogy nem edzett olyan jól, vagy pedig olyan taktikával kell készülni az ellenféllel szemben, amivel eredményesek leszünk. Ezt mindenkinek helyre kell tennie magában és dolgozni kell jobban, mert az elvégzett munkából lesz az eredmény. Az utolsó két meccs után én is érzem magamon a nyomást, hiszen kihagytam annyi helyzetet, hogy elég lenne egy bajnokságra. Ezt nagyon sajnálom, az igyekezetemmel, úgy gondolom, nem volt gond, persze engem is a gólszerzés meg a jó megoldások minősítenek. Beszéltünk erről a szakmai stábbal is, megnéztük videón is a történteket, úgy hogy próbálok javítani. A lelkesedésem nem esett lejjebb, nagyon szeretném megszerezni az első gólt és onnantól szerintem nem lenne probléma.

Jó látni Dávidot meg Tomit egymás mellett mosolyogni újra! Volt egy kis pengeváltás köztetek, de Dávid lenyilatkozta a mai Nemzeti Sportban, hogy ezt megbeszéltétek Törökországban. Lehetne erről egy kis részletet megtudni?

Szivics: Nem ő volt az első játékos, akinek nem esett jól, hogy nem játszott, ez egy természetes dolog. Neki az a szerencséje, hogy én is hasonló voltam. Megértem ezt az elégedetlenséget, senki sem szereti azt, ha nem játszik. Dávid most kiharcolta magának a pályán a lehetőséget, él vele, jól játszik, csak be kell rúgni a helyzeteket, mert a többiek is várnak a lehetőségre. Tizenhárom meccset nem tudok várni senkire, négy-öt meccset, ez tisztázva van mindenkinek. Ahogy most csinálja, így kell. Megbeszéltük Törökországban, hogy legyen hasznára a csapatnak, ez a lényeg. A többi nem annyira.

amigeleken.hu: Egy döntetlennel elégedett lennél Szombathelyen?

Szivics: Nem!

Milyen tizenegyet küldesz pályára?

Szivics: Hogy most mondom?

Antal, Eperjesi, Alves, Husic, Németh, Grumic, Krstic, Gosztonyi, Bacsa, Barczi és Griffiths vagy Takács. Ezt ott fogom eldönteni, mikor meglátom a pályát.

A változtatás jogát fenntartod?

Szivics: Nem fogok változtatni, ez lesz a csapat, hagy készüljön.

És ezt olvastad már?
Banner

Ez egy archivált cikk, így nincs lehetőség hozzászólás írására.