Banner

Rendelettel törölnék el a szurkolói kártyát

Szerző: | 2014-09-22 13:29:09

Sajtófigyelő - rangado.hu - "Csányi Sándort és bármelyik MLSZ-vezetőt is be fogjuk engedni szurkolói kártya nélkül a Haladás-mérkőzésekre"

A rangado.hu Czeglédy Csaba szombathelyi önkormányzati képviselővel, a sportért felelős korábbi alpolgármesterrel készített interjút az MLSZ által szeptember 15-től kötelezően bevezetett szurkolói kártyával kapcsolatban.

A szombati Haladás - Videoton bajnoki labdarúgó mérkőzést a szurkolói kártyának köszönhetően mindössze 2.120 néző tekintette meg a Rohonci úti stadionban.

A képviselő elmondása szerint elkeserítő volt látnia, hogy a szurkolók egy része a környező házak tetejéről nézte a meccset, és ott feszítették ki a molinójukat.

Arra a kérdésre, hogy mit lehet tenni a jelenlegi helyzetben, a képviselő így felelt:

"Szombathelyen az önkormányzat azért döntött úgy kétezer-hatban, hogy ismét a klub mellé áll – ekkor lettem én Ipkovich György polgármestersége alatt a sportért felelős alpolgármester –, mert sok szombathelyinek ez az egyetlen szórakozása. Pontosan tudjuk, hogy apák viszik a gyermekeiket, aztán a gyermekek a saját gyermekeiket a meccsekre, és ez most már így van majdnem száz éve. Tehát pontosan tudjuk, mennyire fontos ez a szombathelyieknek. Az önkormányzat, mint többségi tulajdonos nem hagyhatja, hogy a szurkolók kint rekedjenek a stadionból. Szerencsére a létesítmény már a város tulajdona, ezért ha újra én foglalkozom majd a sporttal kapcsolatos ügyekkel Szombathelyen, és újra részt veszek a Haladás irányításában, akkor első lépésként az önkormányzat lehetővé fogja tenni, hogy a stadionba szurkolói kártya nélkül is be lehessen menni. Határozott álláspontom, hogy az önkormányzat a saját többségi tulajdonában lévő klub mérkőzéseire igenis eldöntheti, hogy a szombathelyi szurkolók bemehetnek."


A lap feltette a kérdést a korábbi alpolgármesternek, hogy mit tesznek, ha az MLSZ szankcionálni fogja ezt:

" Személy szerint nem tartok tőle, Csányi Sándort és bármelyik MLSZ-vezetőt is be fogjuk engedni szurkolói kártya nélkül a Haladás-mérkőzésekre. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy egy nyolcvanezres város önkormányzatával szemben az MLSZ hogyan és miként mer vagy tud fellépni. Úgy gondolom, meg tudjuk védeni az álláspontunkat, és ha kell, rendeleti úton fogjuk ezt szabályozni. A jogászok a bíróságon majd elvitatkoznak arról, hogy kinek a szabálya erősebb, az önkormányzati rendelet, vagy az MLSZ belső szabálya? Nem fogja tudni senki megtiltani, hogy a szombathelyi szurkolók – akár a Szent Márton-kártyával, akár csak a lakcímkártyájukkal – bemehessenek a mérkőzésekre. Abban bízom, hogy október második felében már szurkolói kártya nélkül be tudnak menni a Haladás hazai mérkőzéseire a szombathelyi szurkolók. Ez egyébként a vendégekre is ugyanúgy vonatkozna, vagy aki egy környező településről aznap dönti el, hogy meccsre akar menni. Inkább nyissuk tágra a kapukat, és ne lehetetlenítsük el a szurkolók mérkőzésre járását. Vigyázzunk a megmaradt szurkolókra, mintsem őket is távol tartsuk."

Egyértelmű, világos álláspont.

elolvasom a teljes interjút a rangado.hu-n >>>>>>

És ezt olvastad már?
Banner

Ez egy archivált cikk, így nincs lehetőség hozzászólás írására.