Banner

Remek győzelmek és egy mesterhármas

Szerző: | 2014-11-19 21:20:54

Utánpótlás eredmények a 14. fordulóból

Az utánpótlás bajnokságok 14. fordulójában a következő eredményeket érték el csapataink:

U21 - Tapadunk az éllovasokhoz

A csapat a 11. fordulóra kisorsolt meccsét játszotta le pénteken Kaposváron.

Vitelki Zoltán a következő összeállításban küldte pályára a csapatot: Egyed - Bodnár, Csicsvári, Mahalek, Eperjesi, Láposi, Kövér, Oláh, Gresó, Icsó, Boros

A hazaiak az 1. fordulóban szerezték eddigi egyetlen győzelmüket, azóta nem tudtak nyerni a bajnokságban, így a találkozó esélyese egyértelműen mi voltunk. A 90 perc során egyik csapat sem tudott a kapuba találni, így meg kellett elégednünk az 1 ponttal.

Csapatunk szombaton játssza következő mérkőzését, amelyen idegenben lép pályára az éllovas Vasas Kubala Akadémia ellen. A táblázatra tekintve látható, hogy vérbeli rangadóra kerül sor a két csapat között. Győzelmünk esetén a két csapat helyet cserélne a tabellán. MIndent bele fiúk!

U18 - Vereség megint az utolsó pillanatokban

Pakson a következő összeállításban vettük fel a küzdelmet a hazaiakkal szemben: Gávai - Szász, Szerencsés-Fekete, Lőrincz, Varga, Ternován, Nagy, Jacsamanik, Szakáczki, Gömöri, Mikolka.

Gól nélküli első félidő után a hazaiak szerezték meg a vezetést az 52. percben, amit Szerencsés-Fekete Gergő találatával még ki tudtunk egyenlíteni a 86. percben.

A végén mindössze 2 percet kellett volna kihúznunk, hogy sikerüljön a pontszerzés az esélyesebb paksiakkal szemben, de a 89. percben a hazaiak eldöntötték a 3 pont sorsát, így ismét pont nélkül tért haza csapatunk.

Szombaton ismét egy nagyon nehéz ellenfél következik. A DVTK edzőcentrumban 12 órakor kezdődő találkozón a tabella 4. helyén tanyázó felcsúti gárda lesz. Leendő vendégeink idegenbeli mérlege 4 döntetlen és 2 vereség. El lehet kapni őket!

U17 - Magabiztos győzelem idegenben

Kriston István fiai is Kaposváron léptek pályára. A kezdőnk így nézett ki: Zöldesi - Krakkai, Ivánka, Tucsa, Burinda, Fazekas, Gergely, Molnár, Palágyi, Balogh R., Balogh B.

A találkozónak egyértelműen mi voltunk az esélyesei és a fiúk nem is cáfoltak rá a papírformára, hiszen 3-1-es félidőt követően 4-1 arányban múlták felül vendéglátóikat.

Góljainkat Ivánka Patrik, Tucsa Róbert, Balogh Bence és Balogh Richárd szerezték.

Csapatunk eredményei közül egyelőre hiányzik a döntetlen, 7 győzelemmel és 5 vereséggel az 5. helyet foglaljuk el a tabellán. A következő fordulóban a Vasas Kubala Akadémia ellen szállunk harcba. A Vasas a 10. helyen tanyázik a táblázaton, hazai mérlege 50%-os.

U16 - Lakatos László duplájával magabiztos győzelem

A Wágner testvérek csapata kapaszkodik felfelé a tabellán!

A fiúk szombaton Pakson léptek páláyára a Konyecsnik - Sipos, Nagy, Mészáros, Bálint, Géringer T., Géringer L., Figeczki, Vitelki, Zsoldos, Terjék összeállításban.

Az 1. félidő 28. percében Terjék Péter (bal oldali kép) révén szereztük meg a vezetést. A szünetben pályára lépett az U16-os válogatott Lakatos László, aki mindjárt 2 góllal hálálta meg a bizalmat. Laci előbb az 54. percben köszönt be a hazaiaknak, majd a 87. percben háromra növelte előnyünket.

Ezzel a győzelemmel csapatunk a 9. helyre lépett a tabellán. Szombaton lesz lehetőség a pontok gyarapítására a Puskás Akadémia ellen. Ellenfelünk eddigi mérlege tiszteletre méltó, 9 győzelem mellett 1 döntetlent értel el és 4-szer szenvedtek vereséget. Idegenbeli mérlegük: 4 - 1 - 1. Eddigi egyetlen vereségüket a 2. helyen álló FTC-től szenvedték el, így nagy küzdelemre és izgalmas csatára van kilátás az edzőcentrumban 12 órakor kezdődő összecsapáson.

U15 - A második félidőben hengereltünk

Kiser László ebben az összeállításban küldte pályára a csapatot: Pápai - Forrai, Tőzsér, Orosz, Berecz, Sramkó, Medgyesi, Korbély, Gazdag, Világosi, Tóth.

A fiúk a gól nélküli első félidőt követően kérdést sem hagytak felőle, hogy kinek a neve mögé kerül a 3 pont. Orosz Marcell a 45. percben kezdte meg a gólgyártást, amit Tirk Dániel és Boros Attila folytatott a 62. és a 73. percben. Ezzel a győzelemmel a csapat maradt a 6. tabellán.

Szombaton nagyon kemény csata vár a fiúkra, a 2. helyen álló MTK csapatához látogatnak. A kék-fehérek hazai mérlege 5 győzelem és 1 vereség. Egyetlen hazai vereségüket a közvetlenül mögöttük álló debreceni gárdától szenvedték el még a 2. fordulóban. Gólarányuk hazai pályán egészen imponáló: 45-5.

U14 - Csávás Bence 3 meccsen 8 gólt szerzett!

Szentiványi József csapata így állt fel a kezdéshez a váciak elleni összecsapáson: Bánhegyi - Antal, Pető, Szűcs, Gondol, Lehóczki, Klink, Schmindt, Bódi, Csávás, Karika.

Csapatunk esélyeshez méltóan rögtön magához ragadta a kezdeményezést és Csávás Bence (jobb oldali képen) mesterhármasával már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést. Az immár 14 góljával a góllövőlista 6. helyén álló Bence a 3., a 12. és a 25. percben köszönt be a vendégeknek.

A fordulás után Bódi Máté, Farkas Marcell, Karika Balázs, Heresz Máté és Girdán Levente is a hálóba talált, a találkozó utolsó gólját pedig az egyik vendégjátékos juttatta a saját hálójába. Ezzel alakult ki a 9-1 arányú diósgyőri diadal.

Farkas Marcell, Heresz Máté és Girdán Levente egyaránt csereként lépett pályára a találkozón és mindhárman góllal hálálták meg a bizalmat.

Szombaton 13 órakor a hozzánk hasonlóan 30 ponttal rendelkező MTK vendégeként lép pályára csapatunk. Leendő ellenfelünk hazai pályán eddig 4 győzelmet szerzett és 2 alkalommal hagyta el vesztesen a pályát. Verhető csapattal nézünk farkasszemet szombaton és egy győzelemmel akár a dobogóra is felléphetnénk.

További eredmények:

DVTK U15-B - Eger 3 - 0

Összeállítás: Bánhegyi - Gönczi, Pető, Szűcs, Sebestyén, Lehóczki, Vereczkei, Tóth, Bódi, Csávás, Farkas.

Gólok: Szűcs (2), Csávás

DVTK U-13 - Eger 1 - 0


Összeállítás: Zilahy - Oláh, Figeczki, Csáki, Stefán, Tóth, Jónyer, Dlehány, Orosz, Rostás, Helecz

Gólszerző: Rostás

Hajrá Diósgyőr! Hajrá Utánpótlás!

És ezt olvastad már?
Banner

Ez egy archivált cikk, így nincs lehetőség hozzászólás írására.