Banner

PEAC-DVTK presztízscsata a döntőért

Szerző: | 2015-03-26 11:22:42

Csütörtökön este kezdődik az elődöntő párharc - sajtófigyelő - www.wbasket.hu

Csütörtökön este megkezdődik a PEAC-Pécs és az Aluinvent DVTK-Miskolc között az egyik fél második győzelméig tartó elődöntő párharc. Az erőviszonyok megjósolhatatlanok, a DVTK kerete valamivel mélyebbnek tűnik, de a pályaelőny a pécsieknél van és az sokat érhet.

A két klub az idei szezonban egész szépen kóstolgatta egymást, így az elődöntő a nyilvánvaló tét mellett komoly presztízscsatává is előlépett. A két gárda egymás elleni meccsei alkalmával mindig volt egy elégedetlen fél. November elején a pécsi alapszakasz mérkőzés után a DVTK-nak akadt hiányérzete a játékvezetéssel kapcsolatban. Ekkor született egy miskolci kolléga „Pécsi műsor: felszállott a Pálla” című örökbecsűje, a Magyar Kupa negyeddöntője után pedig a PEAC fordult a nyilvánossághoz. A helyzet középpontjában álló Naignouma Coulibaly-ról elég sokat írtunk a Magyar Kupán történtek miatt, ahhoz többet szerkesztőségünk részéről hozzátenni nem érdemes. Egy biztos, ebből a párharcból a játékvezetők jól kijönni nem tudnak, hiszen mindkét fél nagyítóval fogja nézni a tevékenységüket.

Ha egy kicsit megpróbálunk átlendülni Coulibaly személyén, akkor egy igazán vegyes összkép bontakozik ki előttünk. A bevezetőben kiemelt gondolatba érdemes kapaszkodni, méghozzá abba, hogy bár a PEAC végzett az alapszakaszban előkelőbb helyen, de jelen pillanatban a DVTK kerete rutinosabbnak tűnik és Maikel Lopeznek valamivel több variációs lehetősége van.

Elolvasom a teljes cikket>>> További gondolatok a párharcról>>>

forrás: www.wbasket.hu

És ezt olvastad már?
Banner

Ez egy archivált cikk, így nincs lehetőség hozzászólás írására.