Banner

Négy diósgyőri a forduló válogatottjában

Szerző: | 2014-09-22 13:36:17

Az Újpest és a Diósgyőr uralja a forduló válogatottját

A derbin győztes Újpest, az emberhátrányban fordító Diósgyőr és a Debrecenben pontot szerző Kecskemét uralja a forduló válogatottját. A lilákat három, egyaránt a támadó szekcióban érdekelt labdarúgó képviseli, a DVTK a kispadot is kisajátította, a KTE pedig elsősorban hátul érdekelt. Az említett klubok futballistáin kívül csak Nikolics Nemanja és Kanta József fért oda ezúttal a tizenegybe.

A forduló válogatottja

Tujvel (KTE) – Lovric (KTE), Karan (KTE), Kádár (Diósgyőr) – Simon (Újpest), Elek (Diósgyőr), Kanta (MTK), Suljic (Újpest) – Nikolics (Videoton), Bardhi (Újpest), Rudolf (ETO)

A hét cseréje: Takács Tamás (Diósgyőr)

A hét edzője: Szivics Tomiszláv (Diósgyőr)

Kádár Tamás (Diósgyőr)
Mivel 75 percig emberhátrányban játszottak, volt dolga bőven. Három-négy alkalommal is nagyot mentett. Ahogy tőle megszokhattuk, ezúttal is sokat dolgozott.

Elek Ákos (Diósgyőr)

Jól szűrt a középpályán, jól szedte össze a labdákat. Bejátszotta az egész pályát, futómennyiségére egyáltalán nem lehetett panasz. Az ő aktivitása is nagyon kellett ahhoz, hogy csapata 10 emberrel legyőzze a Honvédot.

Takács Tamás (Diósgyőr)

Csereként beállva a hajrában megnyerte a meccset az emberhátrányban játszó csapatának.

Szivics Tomiszláv (Diósgyőr)

Ember- és gólhátrányban is látszott a csapatán, hogy nyerni akar. Tíz emberrel sem védekeztek, kis átszervezést is eszközölt, csatárokat hozott be, ami meghozta a három pontot. Cseréje szerezte a győztes találatot.

Elolvasom a teljes cikket>>>

Forrás: csakfoci.hu

És ezt olvastad már?
Banner

Ez egy archivált cikk, így nincs lehetőség hozzászólás írására.