Banner

Megkezdődött a közös munka

Szerző: | 2015-07-29 14:37:34

Salgótarjánba utazott kedden Árki Gábor - dvtk.eu

Salgótarjánba utazott kedden Árki Gábor, a DVTK sportigazgatója, Sütő Szilárd, a DVTK utánpótlás szakmai igazgatója és Lipták Zoltán, a DVTK sokszoros válogatott labdarúgója, hogy jelképesen is elkezdődhessen a közös munka a két klub között.

- Az első fontos lépést már megtettük – mondta el Árki Gábor, a DVTK sportigazgatója. – Az együttműködési megállapodást megkötöttük, a közös munka elkezdődött. Ebben a térségben rengeteg tehetséges gyerek van, elég mostoha körülmények között. A Diósgyőrnek, mint az észak-keleti régió elsőszámú klubjának az egész régiót fel kell karolnia. A legtehetségesebb gyerekeknek meg kell adni a lehetőséget, hogy Diósgyőrben folytathassák, a többieket pedig, akik szintén nagyon ügyesek, helyi szinten kell tovább képezni, a mi szakmai irányításunk mellett. Nekünk nem csak sportolókat, hanem embereket is kell nevelünk. Tudjuk azt, hogy nem lesz minden gyerekből élvonalbeli labdarúgó, de sportot szerető ember igen.

- Nagyon örülök annak, hogy létrejött ez a fúzió a Diósgyőr és a Salgótarján között – mondta el Lipták Zoltán. – Én itt születtem Salgótarjánban, a szüleim a mai napig itt élnek. Sajnos csak havonta-kéthavonta szoktam csak hazalátogatni, hiszen nincs sok időm az edzések és a sűrű bajnoki program mellett. Bízok benne, hogy ennek a megállapodásnak köszönhetően a salgótarjáni foci elindul felfelé.

Elolvasom az eredeti cikket >>>

forrás:dvtk.eu

És ezt olvastad már?
Banner

Ez egy archivált cikk, így nincs lehetőség hozzászólás írására.