Banner

Matyó túra ünnepnapon

Szerző: | 2014-04-20 10:15:23

Kell nekünk a három pont, de jobban kellene egy élvezetes mérkőzés, lelkes játékosokkal. Az sem baj, ha hánynak a meccs végén a fáradtságtól…

Először azt gondoltam, hogy valami lelkesítő beharangozót fogok írni a meccs előtt, de rájöttem, hogy nincs rá szükség, hiszen lelkesek vagyunk. Személy szerint én, már alig várom a meccset és pár száz ember ugyanígy gondolkodik még, hiszen fogynak a jegyek rendesen a vasárnapi meccsre. Valószínűleg nem lesz baj a hangulattal. Különböző alkoholos italok fogyasztásával, meg lehet ágyazni a másnapi korlátlan sonkafogyasztásnak is. A húsvét amúgy is egy vidám ünnep a magyar embernek és reméljük, hogy a csapatunk sem akarja elrontani a szórakozásunkat.

Mert mostanában valami nem stimmel. Fogalmam sincs, hogy mi lehet az, hiszen a bajnokságban az elmúlt két meccsen, 6 pontot szereztünk, de mégsem elégedett a publikum. A nagyérdemű, akik egyre kevesebben vannak és egyre kedvetlenebbek is a lelátón. Akik füttyel küldik az öltözőbe a saját csapatukat a szünetben. Hol van már a minden meccsen teltház elképzelés? Persze lehet itt oltogatni a másikat, hogy károgó, meg nem is igazi szurkoló, aki a csapatot bántja és kritizálja. Lehet mutogatni az oldalunk idézetére is, ami egy nagyszerű gondolat, de lássuk be egy olyan országból származik, ahol ismeretlen a lélektelen foci. Minden esetben szem előtt kell tartani azt, hogy a csapatért haragszunk, nem a csapat ellen.

Kövesdre megyünk az MB1 újoncához, akit az őszi meccsen a térdünkre fektettünk és jól elfenekeltünk. Akkor aztán kijött a lépés és igazán szórakoztató meccsen tartottuk itthon a 3 pontot. De esélyét sem látom annak, hogy ezt megismételjük. Fejlődtek sokat és nagyot léptek előre játékban. Van pár jó játékosuk, akik elférnének még nálunk is. Nem szeretnék most neveket említeni, de a Bognár gyerek elférne hozzánk. Persze nem csak mi ácsingózunk rá, hanem más élcsapatok is, de álmodni azért lehet ezt a mester is megmondta.

Mi várható nálunk? A kapuban vagy Rajic vagy Rados fog állni. Valamiért van nálunk ez a kapuskeringő, azt hiszem, hogy más csapatokra ez nem jellemző. Körülbelül ugyanaz a teljesítmény várható tőlük. A hátvédsor. Na ők aztán bizonyították Debrecenben, hogy alapvető dolgokkal sincsenek tisztában. Ez azért sajnálatos számomra, mert a burleszk filmekbe illő jelenetekkel, a mi idegzetünket tépázzák meg rendszeresen. Eperjesi, aki egyébként nagy kedvencem… Sivák Sanyi barátom örökös érvényű idézetét juttatja eszembe. „Forgott, mint a bűvésztányér. „ Ennél aztán sokkal több kell! Meg kell kérdezni tapasztaltabb védőket a diósgyőri legendák közül és azok majd elmondják neki az alapvetéseket. 1. Nem hagyjuk, hogy a támadó átvegye a labdát. 2. Ha átvette, akkor nem hagyjuk, hogy a kapu felé forduljon vele. 3. Ha befordult, akkor meg kell akadályozni a beadást. Tudom, hogy ez okoskodás, de ha nincs is igazam, akkor sem kísérjük a támadót úgy 3 méterről a labdát szemmel verve. Éppen ezért Vági kezdjen és Eper pihenjen és gondolkodjon kicsit. Ugyanez érvényes Gohérra is. Neki a pontrúgásoknál jobban kell figyelnie és koncentrálnia. ÉS TÖBBET GYAKOROLNI! A szögletével nem foglalkoznék, mert Bódinak volt egy sokkal szarabb szöglete a meccsen, és a debreceni még el sem csúszott. Középen Kádár marad és mellé Alvest tenném. Tudom, hogy ez a vesszőparipám, de miért nem játszik Alves? Ki tud erre ésszerű magyarázatot adni? Középpályán Elek és Kosztics kezdhet. Gratulálok Ákos! A legutóbbi meccsen igazi vezére voltál a csapatnak. Mostanában kezdem rajtad azt érezni, hogy szeretsz itt játszani. Koszticsot azért írtam be, mert Abdou sajnos hiába játszik Elek mellett, az nem sokat ér. A széleken Nikházi és Batioja kaphat szerepet. Márknak simán kezdenie kellene, Bati helyére meg nem jut eszembe más. De ha mondjuk Batioja lelkesedése ott lenne Bacsa Patrikban… Milyen jó lenne nekünk. Középen Gosztonyinak kell játszania. Azért kell, mert ott megy neki igazán és szükség lehet a jó passzaira és a lövéseire is. Elől pedig Márkó birkózhat a védőkkel.

Így képzelném a kezdőnket, de a mester biztosan máshogy képzeli majd. Csak nehogy túlképzelje. A Zsóry nyerni akar majd ellenünk ez nem kérdés. Nagyon kell nekik a három pont és az edzőjük sem híres arról, hogy döntetlenre játszana. Kell nekünk a három pont, de jobban kellene egy élvezetes mérkőzés, lelkes játékosokkal. Az sem baj, ha hánynak a meccs végén a fáradtságtól…

Tippem: 1-3

És ezt olvastad már?
Banner

Ez egy archivált cikk, így nincs lehetőség hozzászólás írására.