Banner

Ma reggel felkeltem hat körül

Szerző: | 2015-02-28 12:15:34

Nem vettem fel a piros-fehér pólómat, nem pattintottam sört, nem produkáltam magam az út során, nem láttam Szombathely belvárosát, mert már nem járok meccsre.

Ma reggel felkeltem hat körül. Eljátszottam a gondolattal, ahogy régebben mindig, most is venném elő a piros, vagy fehér, vagy piros-fehér pólómat. Ugyanezt pulóverben, vagy ha színben nem is stimmel, akkor semmiképpen sem olyat, mint amilyenben játszik az ellen. Mondjuk zöld felsőm nincsen. Vajon miért?!


Már alig várom, hogy elinduljunk, szisszenjen az első sör, a Miskolc táblát alig elhagyva, ha egyáltalán már túl vagyunk rajta, ,,Álljunk már meg hugyozni"! Emődnél kötelező megálló, majd két pihenővel arrébb ismét. Dübörög a szélmalmos cd, illetve velünk utazik Dévényi Tibi bácsi. Pestig öt megálló minimum, mert a ,,srác hátul rosszul van".


Pesten habzó szájjal mutogatás, ordítozás, majd miután már nem bírod, egy tetejétől megszabadított üres dobozba üríted, amit még az előbb abból fogyasztottál, majd egy kecses mozdulattal egy nem szimpatikus egyén issza meg a levét. A hangulat kezd a tetőfokára hágni. A pihenők száma semmit sem csökken, sőt. Nagy igazság, hogy ami bement, annak ki is kell jönni. Egy idő után már nem lehet megállni, mert nem érünk oda kezdésre. Miért volt olyan, hogy odaértünk?! Persze most sem sikerül.

Minimum tíz perc késés, a brigád megvan, fel a lelátóra, ahol az a tíz lépcsőfok is megterhelő, majd kiköpöd a tüdőd, aztán rájössz, hogy ,,Érted élek én". Az egyik legvisszataszítóbb tábor és csapata ellen játszunk. Miután elfoglalod a helyed a drapid mögött, pár másodperc múlva már tudod is, hogy melyik kisebbséghez tartozol. Erre te, mint egy jól szituált vendég, érdeklődsz a vendéglátódnál, kedves édesanyja hogy léte felől. Nyomod teli torokból, félidőben megkérdezed, hogy mennyi az eredmény, na még döntetlen, az fasza, akár nyerhetünk is. iszol egy prémium kategóriás komlóból készült terméket, ja nem. Dobsz egy sárgát, ki így, ki úgy, kievezel a hugy folyamból, ismét lelátó, zeng-zúg a kanyar, Griffiths a végén megint eljátssza a trambulinos magánszámát. Szabó lefújja, nyertünk, folyik a sör mindenhol és mindenfelé Hé fiúk, Érik a szőlő, bár némelyik még közelről sem látott, Érted élek én, Amíg élek én...Egy kis eszmecsere, a szombathelyi ,,barátokkal", rengeteg kék, így fel a buszra, Pár perc meccselemzés, majd elhalkul a brigád. Lukoil kút, ott annyira kedves a kiszolgáló egység, hogy néhány hot-dogra meghívnak. Hazáig már alvás, Gyerünk a miskolci éjszakába, hisz nyertünk. Valahogy hazajutsz.


Másnap kicsit rosszul érzed magad, de hirtelen semmi bajod, ha visszagondolsz a tegnapi győzelemre.


Ebből az egészből annyi igaz, hogy örülsz a tegnapi győzelemnek!

Hogy miért?! Mert nem vettem fel a piros-fehér pólómat, nem pattintottam sört, nem produkáltam magam az út során, nem láttam Szombathely belvárosát, mert már nem járok meccsre.
Nem engednek, mert bűnöző vagyok.


Adjátok vissza a játékunkat! A szurkolók nem bűnözők és a pirotechnika nem bűn!
SZABADSÁGOT AZ ULTRÁKNAK!!! (Gyöngyi)

Az Ultras Diósgyőr facebook oldalát ide kattintva érhetitek el:

https://www.facebook.com/ultrasdiosgyor?fref=ts

Lájkoljátok!

És ezt olvastad már?
Banner

Ez egy archivált cikk, így nincs lehetőség hozzászólás írására.