Banner

Listák

Szerző: | 2014-08-30 05:00:00

Lenyeltük ezt a szar név szerinti jegyvásárlást. Nem kellett volna. Most minden e miatt van. Töröm a fejem, hogy a fészkes fenébe lehetséges ez? Csak tátogtunk, kicsit értetlenkedtünk, mire ez az egész, majd felemeltük a seggünket és elmentünk jegyet, bérletet venni.

Fel sem tűnt. Hiszen évek óta bérletem van, ott is mindig meg kell adni a nevem, névre, székre szóló. Sőt még büszke is voltam (vagyok) rá, hogy a székemet a Csáki közepén csak örökölni lehet, majd egyszer, ha kihalok belőle. Nekem VIP, meg ingyenjegy? Elmész te anyádba! Nem értettem, miért hőbörög az ultra, ha nincs takargatnivalója valakinek, semmi oka rá, hogy szóvá tegye, hogy kinn maradjon. Sorakozzon, sorolja az adatait, aztán szurkoljon ezerrel! Mert ez a dolga. Ő a szurkoló, mi több, ő a hangadó, az ultra, akinek az ütemes szív-dob-dobbanására dörren az egyenes. Ettől vagyunk mi a legnagyobbak, meg még egy csomó mindentől, de egy biztos, csak együtt vagyunk képesek mindenre, együtt mindenre képesek vagyunk. De az ultra sehol sem volt. Sokan még azt sem átalloták kimondani, hogy ez nem más, mint cserbenhagyás, szimpla árulás! A csapat elárulása, a többi szurkoló, a nélkülük csendesebb többség megcsúfolása, magára hagyása. Csakúgy repkedtek a kommentek az infoszupersztrádán.

Telt múlt az idő és az ultra visszatért, megtört. Nem bírta tovább az önkéntes száműzetést, mint idegenbe szakadt honfi, kicsit szégyenkezve, tán még bűntudattal is a lelkében, hogy távol volt hónapokig attól, amiből kinőtt, aminek a tulajdona, ami élteti. Majdnem bele is halt. De sokunk örömére, nagyon is élt! Újra élet, hangulat költözött a stadionba, az ódon betonlépcsők beleremegtek a „Nyitva van a pályá”-ba, elsőbálozó kissrácok beleborzongtak, ráncos szemekből könny csordult, torkok rekedtek! Együtt vagyunk, győzni fogunk! Hogyan is lehetne másként?

Majd érkezett a továbbfejlesztett hasbarúgás, a 2014.0 (kettőezertizennégy-pont-nulla), a regisztrációs jegyvásárlás egyenes következménye, a szurkológyilkos nézőszámláló jól megkomponált öröksége, a szurkolói kártya. Mert kétségünk ne legyen. Nem ez az utolsó merényletkísérlet a szurkoló ellen. Már az edzőpályák környékén kering a biometrikus azonosítók kísértete. Igaz, az ultra visszatért, de megfogyatkozva, megtörve, tán a hangerő sem lesz már a régi. Az első eufória után szembesültünk a megváltozhatatlannal. Csatát sem nyertünk, inkább buktunk, áldozataink szép számmal vannak, akikre már hiába várunk. Kint maradtak örökre, fájó szívvel markolják a sörösüveget, ütött-kopott foteljeikben görnyedve, üveges szemmel bámulva a tévét, meccsnapokon. Ilyenkor már rég el szoktak indulni, a Bakterben fogyott a sör rendesen. Régen. Mikor még szabadok voltunk, mikor még nem kötött béklyót a lábakra adathalmazok sorlánca. Otthonmaradtak örökre, második otthonuk kapuján már nem lépnek be többet. Sokan és most egyre többen.

És újabb csapásnak itt van ez a magán személyi igazolvány. Mennyi áldozat kell még a fejeseknek? A dilettantizmus hány szurkoló életét keseríti még? Hányan halnak még tecchalált a magyar labdarúgás várva várt felemelkedésének oltárán? Mert a hájfejek, a népnyúzó gazemberek váltig azt hiszik, ettől lesznek tele a csili-vili stadionjaik, születnek számolatlan a „puskások” az akadémiákon! Attól, ha elűzik a szurkolót, ha megszakítják az évszázados láncot, amikor majd apák nem viszik fiaikat vasárnapokon szemet csillogtatni, nyert párharcok utáni örömpacsizásra, életre szóló kitörölhetetlen impulzusnak. Mert nem vihetik. Mert fent azt akarják, hogy ne vigyék, bár épp az ellenkezőjét mondják, ettől várnak családi napot. Az alkotmányellenes adathalászattól, meg a listázástól. Gyűlölik a szurkolót, az igazit. Szívből. Pedig a gyűlölet nem pálya. Ezt is mondják. Nem vitás. Vizet prédikálnak, de bort isznak a vért szívó szeszszagú fejek.

És félnek. Rettegnek bevehetetlennek hitt légvárukban. Mert ők is tudják, a listázás sem pálya. A listák meg egyre jók csak. Tüzet rakni belőlük.

Az Úr legyen velünk.

„Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Máté evangéliuma 5,16).

Banner

Ez egy archivált cikk, így nincs lehetőség hozzászólás írására.