Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A boon.hu információi szerint közel a megállapodás a legtöbb élvonalbeli csapattal szóbahozott fiatal középpályással.
Kitl Miklós Zentán született, ám a család később Kiskunmajsára költözött, ahol 2003-tól futballozott. Egy rövid kitérő után került Kecskemétre 2011-ben, és a korosztályos együttesekben több poszton is szerepelt, nemcsak a középpályán, de a védelemben is. A ballábas tehetségnek kitűnő rúgótechnikája van, így bárhol is játszott, azt mindig gólerősen tette, ilyen szempontból tehát nem idegen tőle, hogy érzi a kaput. Legeredményesebb idényében 19 gólig jutott, tavaly az U18-ban 9-szer zörgette meg a hálót. 17. életévét június 1-én töltötte be, debütálásával pedig több rekordot is felállított.
A KTE történetének legfiatalabb NBI-es újonca lett, 17 éves, 1 hónapos, 26 napos volt pályára lépésekor (Tölgyesi Viktor rekordját adta át a múltnak), jelenleg az NBI legfiatalabb játékosa, aki pályára léphetett a felnőttek között. Ő lett a legfiatalabb élvonalbeli KTE-s gólszerző, Bertus Lajos még 2009-ben, nem sokkal a 19. születésnapja előtt esett át a tűzkeresztségen.
Kitl Miklóssal és az őt eddig foglalkoztató sportszervezettel, az NB I-ből a harmadik vonalba zuhanó Kecskeméti TE-vel is közel van a megegyezéshez a diósgyőri klubvezetés, így nem kizárt, hogy a 18 éves, 189 centi magas, bal lábas, támadó középpályás leigazolását, szerződtetését már ma bejelentik a DVTK-nál.
Ez egy archivált cikk, így nincs lehetőség hozzászólás írására.
Eltelt 4 nap és semmisem változott, Egyetlen 1 Vezető…
Két érdekesebb hír így az uborkaszezon kezdetén:…
Maximális gratulációm a csajoknak! Az egész éves…
Gratulálok a csapatnak, a játékosoknak és a stábnak…
Nagy László volt ujpesti focista mondta:
A…
Ennek pedig ez volt az előzménye:
https://m4sport.hu/kosarlabda/cikk/2018/03/19/mar-nem-volgyi-peter-a-gyori-noi-kosarasok-edzoje/
huhhh, én először Jáborcsik Andrisnak, Emődi…
Köszönöm a CSAPATNAK az egész szezont! Felejthetetlen,…
A mai egy elég idegtépő meccs volt, szerintem köszönjük…
A Jegesmedvék már szereztek a DVTK "brand" alatt…