Banner

Kádár és a pirosak

Szerző: | 2014-04-17 11:32:41

A válogatott labdarúgót háromszor állították ki...

Kádár Tamás, a DVTK labdarúgócsapatának védője klubja hivatalos honlapjának adott hosszabb interjút, melyben többek között a piros lapjairól is beszélt. A válogatott labdarúgót háromszor állították ki ebben a bajnoki szezonban (a Győr és a Haladás ellen két sárgával, Kecskeméten egyből pirosat kapott).

„Először is a bíróval nem szabad annyit vitatkoznom a mérkőzéseken, mint idáig, ezt már megtanultam. Az utolsó két piros lapot azért kaptam, mert nyerő típus vagyok, mindkét meccs döntetlenre állt, én pedig csapatommal együtt szerettem volna elhozni a három pontot Szombathelyről és Kecskemétről is. Hergeltem magam, tudom, ha nyugodtabb vagyok, más lett volna a vége. Igyekszem ezen is változtatni” – nyilatkozta a dvtk-eu.nak a diósgyőriek válogatott védője, Kádár Tamás, aki többek között csapata szerdán a Debrecennel szemben 4–2-re elveszített Magyar Kupa-elődöntőjéről is beszélt.

Elolvasom a teljes cikket >>>

(forrás:nso.hu)

És ezt olvastad már?
Banner

Ez egy archivált cikk, így nincs lehetőség hozzászólás írására.