Banner

Tisztelgés a londoni hősök előtt

Szerző: Jáborcsik András | 2015-11-25 21:07:00

Hatvankét éve, 1953. november 25-én játszották az évszázad mérkőzését. Az elismerten a világ legjobbjának számító magyar Aranycsapat a futball szentélyében, a londoni Wembley Stadionban győzte le 6-3-ra a hazai pályán addig veretlen angol labdarúgó-válogatottat.

2 évvel ezelőtt ebből az alkalomból kértük egy kis visszaemlékezésre Csányi Józsefet, aki csaknem ötven évig szolgálta a DVTK-t játékosként, edzőként illetve szakosztályvezetőként.

Józsi Bácsi húsz éves volt a londoni mérkőzés évében és szívesen vállalkozott arra, hogy megossza élményeit az amigeleken.hu olvasóival.

A beszélgetés ismételt megjelentetésével tisztelgünk mi is a londoni hősök előtt.

Józsi Bácsi! Köszönjük, hogy segítesz nekünk felidézni ezt a csodálatos mérkőzést! Te hol élted át a londoni diadalt?

Én abban az évben tavasszal Kínában szerepeltem a magyar C-válogatottal. Jellemző annak a kornak a politikai viszonyaira, hogy amikor hazajöttünk Kínából és leszállt a gépünk a repülőtéren, engem egyenruhás katonák vártak és kezembe nyomták a parancsot, hogy el kell hagynom szeretett klubomat, a Ferencvárost és a Szegedi Honvédban kell folytatnom a pályafutásomat. Ez akkor hatalmas törést okozott az életemben, de mit tehettem volna, végre kellett hajtanom a felsőbb utasítást. Így engem a londoni meccs Szegeden ért. Mondanom sem kell, hogy csakúgy, mint az egész országban, ott is megállt az élet a meccs alatt, mindenki a rádiókészülékek előtt ült és lélegzet visszafojtva hallgatta Szepesi Gyuri közvetítését.

(Kati néni, Józsi bácsi felesége meséli közben, hogy akkoriban még nem voltak házasok, ő Budapesten dolgozott a Fehérvári úton a Beloiannisznál. A meccs előtt ment hazafelé munkából és a Körtérnél a műszaki bolt bejáratánál ki volt téve a rádió, ott gyűlt össze a hatalmas tömeg és együtt hallgatták a közvetítést. A munkahelyeken is úgy alakították a munkát, hogy hallgatni tudják a délutános műszakban a közvetítést. Azt lehet mondani, hogy megállt az élet szinte az egész országban)

Mi volt az Aranycsapat titka szerinted?

Sebes Gusztáv remekül összerakta azt a csapatot. Azon sokan vitatkoztak, hogy valóban ők-e a legjobb játékosok akkoriban Magyarországon, de egy dolog elvitathatatlan, mégpedig az, hogy ez egy világverő tizenegy volt. Sokan mondták, hogy a Zakariástól is lehetett volna jobb játékost találni, ott volt pl. Lakat Károly, aki szintén egészen kiváló játékos volt, de ő 53-ban már 33 éves volt. Zakariás talán egy kicsit szürkébb játékos volt, de Bozsik mellé kiválóan beleillett a csapat szerkezetébe.

Rengeteg csodálatos játékosból lehetett akkoriban meríteni, hatalmas kínálat volt a remek képességű labdarúgókból. Emlékszem, a B-válogatottunk elment Bulgáriába és simán nyert a bolgár válogatott ellen. Telis-tele voltunk nagy egyéniségekkel és kiváló focistákkal. Olyan játékosai voltak azokban az években a magyar labdarúgásnak, mint pl. Deák „Bamba” a Fradiból, aki 1947 és 1950 között három év alatt 111 meccsen 155 gólt szerzett.

Guszti bácsi 1949-ben kezdett el fiatalítani a válogatottnál a Csehszlovákiától elszenvedett 5-2-es vereséget követően. Bozsik, Sándor Csikar és Puskás már játszottak abban a csapatban is. Melléjük válogatta be Sebes a fiatalokat. De megváltoztatta pl. a csapat szerkezetét is, előtérbe helyezte a szélsőjátékot és ő vezette be a 4-2-4-es felállást.

Számított az ország erre a fényes diadalra?

Szerintem sokan számítottak. Tudtuk, hogy nagyon nehéz lesz a veretlen angolok ellen, de ugyanakkor a korábbi magyar sikerek tudatában sokaknak nem okozott meglepetést a csapat eredményes játéka. De a hatos azért minden képzeletet felülmúlt.

Hogyan fogadta az ország a csapatot?

Hatalmas ünneplésben részesültek a játékosok! A mozikban a film előtti híradóban mutatták, hogyan fogadja a tömeg a haza érkező válogatottat. Akkoriban még nem volt televízió, ez volt az egyetlen módja annak, hogy felvételeket láthassunk az Aranycsapat játékosairól.

Hogy emlékszel vissza Puskás távozásának körülményeire?

Az elveszített 54-es VB-döntő után mind a válogatott, mind az Öcsi teljesítményében volt egy nagy visszaesés. Öcsi ráadásul jó pár kilót fel is szedett magára. Azért azt el kell mondani, hogy Öcsit nem mindenki szerette annyira, különösen a rivális csapatok szurkolótáborai nem rajongtak érte. Voltak neki azért elég különc megmozdulásai, pl. amikor az egyik meccsen letolta a gatyáját az ellenfél szurkolói előtt, aztán rúgott ő olyan gólt, hogy az ellenfél gólvonalán ráült a labdára és úgy sarkalta be a kapuba. El is tiltották ekkor az ellenféllel szembeni sportszerűtlen magatartásért. Csinált olyat is, hogy eljátszotta a sérültet, levitette magát hordágyon, aztán mikor kivitték, leszállt, visszajött a pályára és gólt rúgott.

Az 56-os forradalom a Honvédot Spanyolországban érte, ott játszottak Európa Kupa meccset. A bizonytalan helyzet miatt a csapat úgy döntött, hogy nem tér haza, ehelyett a szövetség tiltása ellenére elutaztak egy dél-amerikai túrára. Közben a szovjetek leverték a forradalmat és a retorziótól való félelmükben többen, köztük Öcsi is úgy döntött, hogy nem tér haza. A családját úgy szöktették utána, úgy emlékszem, hogy a gyermeke meg is betegedett, amikor a határfolyón keltek át. Ráadásul a magyar szövetség kérésére őt a nemzetközi szövetség 18 hónapra el is tiltotta. Emiatt Öcsi nagyon hosszú ideig nem is léphetett pályára, majd Östreicher Emilnek köszönhetően került a Real-hoz.

Nagyon becsültem őt amiatt, hogy túl a harmincon lefogyott és úgy felvette a spanyol foci ritmusát, hogy világraszóló eredményeket tudott elérni a Real Madriddal.

Te játszottál is az Aranycsapat játékosainak klubcsapatai ellen?

Igen, a Szegedi Honvédban, a Szolnoki Légierő csapatában, majd a DVTK színeiben is pályára léptem ellenük. Csodálatos érzés volt ellenük játszani. Van egy képem is arról, hogy az 1959 augusztus 30-án a Dorog ellen lejátszott hazai bajnoki mérkőzésen Buzánszky Jenő dermedten nézi a lövésemet követően a háló jobb alsó sarkában kikötő labdát. Diósgyőrben többek között Hidegkútiék, Bozsikék és Sándor Csikarék ellen is nagyon jó kis meccseket játszottunk.

Mesélj légy szíves a Sebes Gusztávval való közös munkátokról!

Abban a szerencsében volt részem, hogy az 1968-as bajnokságban, amikor szakosztályvezető voltam Diósgyőrben, Pesti Gyurinak köszönhetően szaktanácsadóként tevékenykedett a csapatnál Guszti Bácsi. Természetesen hatalmas tisztelet övezte minden lépését.

Hogy mennyire a labdarúgásnak élt, arra mi sem jobb példa, hogy rendszeren kijárt az ifimeccsekre és figyelte a tehetséges fiatalokat. Egyik edzésen figyelt fel pl. Gass Pistára, rámutatott és szólt, hogy „Azt a gyereket tessék felhozni az első csapathoz”. Pista karrierje a legjobb bizonyíték rá, hogy milyen jó szeme volt Guszti Bácsinak.

Köszönjük a visszaemlékezést és nagyon jó egészséget kívánunk mindkettőtöknek!

És ezt olvastad már?
Banner

Ez egy archivált cikk, így nincs lehetőség hozzászólás írására.