Banner

Tervezet a sporttörvény módosítására

Szerző: dfcwolf | 2015-11-24 20:41:00

Budapest, 2015. november 24., kedd (MTI) - Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke, Kósa Lajos szerint a sporttörvénynek a testület által kezdeményezett módosítása esetén könnyebbé válik az NB I-es labdarúgó-mérkőzésekre járás.

Az Országgyűlés honlapján található dokumentum szerint a bizottság kedden eldöntötte, hogy kezdeményezi a sportról szóló 2004. évi I. törvény sportrendezvények biztonságával összefüggő módosítását.

A mérkőzések biztonsági szervezése kapcsán tartott szakmai konzultációkon a szakbizottság tagjai mellett részt vettek a kormányzat illetékesei, valamint a Magyar Labdarúgó Szövetség és egyes szurkolói csoportok képviselői is. A módosító javaslat általános indoklásából kiderül: a konzultáció eredményeként konszenzus született abban, hogy - többek között - felül kell vizsgálni a hatályos jogi szabályozást. Az indítvány kidolgozása során a szurkolók által benyújtott írásbeli javaslatokat is figyelembe vették.

Kósa Lajos, a bizottság elnöke (Fidesz-KDNP) az ülés után elmondta, hogy a változások könnyebbé tehetik az NB I-es mérkőzések látogatását a nézők számára. Úgy fogalmazott: bizonyos engedményeket muszáj tenni, így például lemondtak a szurkolói utaztatásról, a szurkolói kártya és regisztráció alkalmazását pedig a klubokra bízzák, csak a kiemelt kockázatú meccseken lesz kötelező a névre szóló jegyértékesítés.

A politikus hozzátette: a bizottság javaslatában számos egyéb módosítás is szerepel, amely megkönnyíti a szurkolók számára a mérkőzésre járást, és reményét fejezte ki, hogy ez jótékonyan hat majd a meccsek nézettségére, illetve támogatja a sport ügyét.

forrás:mti.hu

És ezt olvastad már?
Banner

Ez egy archivált cikk, így nincs lehetőség hozzászólás írására.