Banner

Jó játék és gólok

Szerző: objektív | 2016-05-04 13:08:00

Egerszegi Tamás formája is feljavult tavaszra, és az utóbbi találkozókon megtalálta a góllövő cipőjét is. A Paks elleni mérkőzést megelőzően vele beszélgettünk.

- Egy labdarúgó pályafutása hullámvölgyekből és hullámhegyekből áll. Ha jól sejtem, te most hullámhegyen vagy.
- Nagyon jól érzem magam, tavasszal kiváló formában vagyok, egy-két meccs kivételével jól játszottam, ami az utóbbi mérkőzéseken gólokban is megmutatkozott. Négy gólnál járok ebben az idényben, összesen hatot szereztem az élvonalban, azaz messze egyéni csúcsot döntök. Ugyanakkor nem ez az elsődleges feladatom, és számomra fontosabb a csapat érdeke, mindegy ki lövi a gólt, csak nyerjünk.

Ha nem a góllövés, akkor mi az elsődleges feladatod?
- Sanyi bácsi (Egervári Sándor vezetőedző - a szerk.) azt kéri tőlem, hogy a négy védő előtt adjam meg a védekezés stabilitását. Nekem kell megszereznem a labdát, és letennem a társaknak, ugyanakkor én is forgatom a játékot. A középpályán több olyan játékos van, aki képes ziccerpasszt adni, nekem őket kell keresnem, ez a csapatjáték, mindkettő egyformán fontos. Szeretem ezt a feladatot, és ha még kontránál előre is tudok menni, az csak plusz. A kapus kivétel, de a többiektől pozíciótól függetlenül jó néven veszik, ha egy-két gólt hozzátesz a csapat teljesítményéhez egy idényben. A szurkolók is jobban elismerik azokat a játékosokat, akik gólt szereznek, és persze jót tesz az önbizalomnak is egy találat. Szeretnék a Paks ellen is gólt lőni, minden mezőnyjátékos úgy lép pályára, hogy ott szerepel a céljai között ez is. Sok függ azonban az adott mérkőzésen kapott feladattól, a négy védő elől nem lehet elrohangálni, de támadóbb pozícióban szeretek én is előretörni.

- A Vasas ellen létszámhátrányban, és Debrecenben is két védekező középpályással játszott a DVTK.
- Mindkét esetben Manjrekar játszott mellettem, aki még védekezőbb beállítottságú, így egy biztosító emberrel a hátam mögött nekem volt lehetőségem többet előre menni. Mindkét mérkőzésen odaértem a kontrák végére, és gólokat is tudtam szerezni.

- Említetted a statisztikád és az egyéni csúcsod. Mi változott az előző évekhez képest?
- Az biztos, hogy tapasztaltabb lettem, ami segít abban, hogy jó időben és jó helyre érkezzek egy kontra végén, és könnyebben megtaláljanak a társak. Sokat számít az is, hogy Egervári Sándor bízik bennem, számomra ez fontos tényező.

- Még mindig a góloknál maradva, a PAFC ellen egy lépésről, a Vasas ellen először öt, majd hét méterről szereztél gólt, Debrecenben pedig már nyolc méter is lehetett a távolság. Pippo Inzaghi babérjaira törsz?
- Az eddigi góljaimhoz elég volt jól helyezkedni, szerencsére megtalált a labda. Valóban távolodok a kaputól, várok már magamtól egy igazi távoli lövést is, mert szeretek lőni, még ha a mérkőzéseken ez nem is mindig látszik. Megvan az ehhez szükséges lövőerőm, és edzésen is nagyon szeretem azokat a gyakorlatokat, amikor a kapura lövést gyakoroljuk.

Elolvasom a teljes cikket>>>

forrás: dvtk.eu, fotó:Szabó Krisztián

És ezt olvastad már?
Banner

Ez egy archivált cikk, így nincs lehetőség hozzászólás írására.