Egy ember, aki megszerette a Diósgyőrt - Kutasi László - 4. rész

A diósgyőri Aranycsapat tagja, kétszeres MNK győztes, egyszeres bajnoki bronzérmes és egyaránt hatszor szerepelt a nemzeti tizenegyben és az olimpiai válogatottban is.

Hatalmas munkabírás, töretlen lelkesedés és a megbízható, egyenletes teljesítmény voltak a védjegyei. Délvidéki gyerekként hamar belopta magát a diósgyőri szurkolók szívébe. Óriási szeretet övezte és övezi a mai napig a miskolci drukkerek részéről.

Az alábbiakban a Tanár Úrral készült interjú negyedik részét olvashatjátok.

Kitől és mikor kaptad a „Tanár Úr” becenevet?

Erre a nagyon hízelgő kérdésre nem szívesen válaszolok, mert öntömjénezésnek tűnhet, ezért csak nagyon röviden annyit tudok mondani, hogy a TISZTELT SZURKOLÓKTÓL!!!!

Ezzel a titulussal a szurkolók csak azt akarták jelezni felém, hogy szerintük legtöbb, a pályán adódó problémát, helyzetet a legegyszerűbb és a leghelyesebb megoldásokkal próbáltam megoldani, a tündöklés legcsekélyebb jele nélkül, ahogy az iskolai tanároknak sem illik hibázni a tanítványok előtt. Azt hiszem, ez az egyéniségemből fakad, mivel mindig az volt a hitvallásom, hogy a legegyszerűbb a legnagyszerűbb. Nálam a logikából fakadó ésszerűség minden más törvényt felülírt a pályán. A pályán egyetlen logikának kell érvényesülnie, mégpedig a GYŐZELEM logikájának és ez alá kell rendelni minden mást. Azt hiszem, ezt egykori Főiskolai Professzoromnak, Dr. Danyi Józsefnek köszönhetem, aki ezen a téren legalább olyan állhatatos volt, mint Szabó Géza az edzések keménységének területén. Egyébként ezt nem tudtam és nem is akartam levetkőzni soha, de ugye nem kell senkinek elmagyarázni, hogy én is emberből vagyok és a hibázás azért akarva, akaratlanul bekövetkezik néha. Azt mondják a bölcsek, hogy még a gépek is tudnak hibázni, akkor az ember még inkább, de törekednie kell, hogy minél kisebb legyen a hibázás lehetősége. Ezért van szükség a sok gyakorlásra és a jó erőnlétre.

Nagyon sokáig nem is tudtam, hogy a szurkolók ezzel a becenévvel ajándékoztak meg. Ezzel kapcsolatos kedves kis történet a következő:

Évekkel később, amikor NB II-ben volt a csapat, Salamon Józsi 50. születésnapja alkalmából a vezetőség összehívta a régi CSAPAT-ot, már aki el tudott jönni és játszottunk egy barátságos mérkőzést az akkoriakkal. Azért az látszott, hogy nem vagyunk erőnlétileg egy súlycsoportban, de sok szép megoldást azért még be tudtunk mutatni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy meg bírtak volna verni bennünket, de 2:2 lett az eredmény.

Kutasi az álló sor jobb szélén Szabó Géza mellett látható

Lényeg a lényeg, hogy velem volt a családom is és a tribünről nézték a mérkőzést. Egyszer hozzám került a labda és a kislányom mellett ülő szurkoló bácsi bekiabált a pályára: "Hajrá Kutasi, hajrá Tanár Úr!" A kislányom kicsit értetlenül és csodálkozva nézett rá és csak ennyit mondott: de az én apukám mérnök, nem tanár! Erre a bácsi megsimogatta és szelíden mosolyogva mondta: ”Tudom kicsim, de mi szurkolók hajdanán, így hívtuk apukádat!”

Mondanom sem kell, milyen örömmel mesélte nekem, hogy mi történt a lelátón! Azt már nem is merem leírni, hogy én mit éreztem, mert mostani szóval élve nagyon „puncsosnak” tűnne!!

A következő történetet is csak azért írom le, mert a szurkolói szeretet és a Diósgyőri összetartás olyan kedves megnyilvánulása, amelyet le kell, hogy írjak, mert akkora örömöt okozott, hogy még a könny is kicsordult a szememből!

1980-ban a család közös döntése alapján visszaköltöztünk Szegedre. Sokáig játszottam még itteni csapatokban, de most nem ez a lényeg. Kerékpárszerelés közben leejtettem egy kulcsot. Azaz mégsem ejtettem le, mivel egy gyors mozdulattal elkaptam a levegőben. Sajnos ezt nem kellett volna, mert megrepedt a 4-5 ágyékcsigolya porca és nagyon kemény fájdalmaim voltak napokig. Mikor már nem bírtam tovább, fölkerestem Török László ortopéd sebész barátomat, hogy mi lehet ez és mit lehetne tenni? Amilyen gyorsan csak lehetett, csináltatott egy MRI felvételt a gerincemről! Amikor kész lett a felvétel, összeráncolta a szemöldökét és csak ennyit mondott: Laci! Ezt sürgősen meg kell mutatni az idegsebész Professzor Úr-nak! Mondta, hogy Neki jó barátja és el tudja intézni, hogy nagyon gyorsan fogadjon a magánrendelésén. Úgy is lett. Csütörtökön már ott toporogtam a klinika megfelelő helyisége előtt. Sokan voltak, mert a Professzor Úr a legjobbnak számított itt a környéken, de utólag mondhatom, hogy minimum Közép-Európában. Lehet, hogy ebben már az én szubjektivitásom is benne van, de vállalom. Amikor a segítője beszólított, odajött hozzám egy nagyon szimpatikus, férfi szemmel is nyugodtan mondhatom, hogy egy jóvágású, sportos alkatú fiatalember és a vállamra tette a kezét és csak ennyit mondott kedvesen: Szervusz Lacikám! Rég láttalak, mi újság, hogy vagy? Hebegtem-habogtam, végül kinyögtem nagy nehezen, hogy bocsáss meg nekem Professzor Úr, de reggel elgurult a Cavintonom, így nem emlékszem, hogy honnan is ismerjük egymást? Jót mosolygott és elmagyarázta, hogy ő Dr. Barzó Pál Professzor Egyetemi Tanár Diósgyőri születésű és Apukájának (aki belgyógyász Főorvos Miskolcon) és Neki annak idején én voltam az egyik kedvenc játékosa. Én annyira megörültem és meghatódtam, hogy még emlékszik rám. Mondtam is Neki, hogy Professzor Úr, én annyira bízom máris Benned, hogy mehetünk is a műtőbe. Ekkor Ő kedvesen csak annyit mondott: Lacikám, nagyon súlyos porckorong sérved van, amit azonnal műteni kellene, de ismerve a te kemény Kun természetedet, kapsz tőlem hét napot, hogy a gyógyulás jeleit produkáld és majd utána eldöntöm, operállak-e vagy sem. Ha egy mód van rá, megpróbáljuk egyelőre operáció nélkül meggyógyítani, de a hét napot nagyon kemény McKenzi gyógytornával és elektromos kezeléssel tarkított gyógyítással kell tölteni. Logikusnak tűnt és én azonnal belementem, habár egyáltalán nem féltem a műtéttől, mivel oly sokszor operáltak már, hogy lassan hozzászoktam az operációkhoz és a Professzor Úr is annyira a hatása alá kerített, hogy Arany János: Walesi Bárdok balladája jutott eszembe:” Dalolva ment lángsírba Walesi bárd” és még az esélytelenség szikrája sem jutott eszembe. A leglényegesebb, hogy majdnem teljesen meggyógyított, mivel csak reggelente van deréktáji fájdalmam, de a McKenzi torna hatására gyorsan szűnik.

Szóval egy kis adalék, hogy milyen is a Diósgyőri összetartás, a DIÓSGYŐRI SZÍV!!! Nyugodtan mondhatom, hogy a DIÓSGYŐRI SZURKOLÓK és a DIÓSGYŐRI CSAPAT az egy lélek, egy szív!

A mai napig hálát adok a sorsnak, hogy diósgyőri játékos lehettem és tagja lehetek egy olyan közösségnek, akik szeretik és tisztelik a játékosokat és egymást!

Köszönöm!

Szeged, 2013.01.22.

Sportbaráti üdvözlettel: Kutasi László”