Szenzációsan érzem magam Diósgyőrben

Az amigeleken.hu interjúja Bódog Tamással

Életet lehelt a diósgyőri fociba, neki köszönhetően újra szeretnek a szurkolók meccsre járni, van élet a pályán, olyan játékot látunk a csapatunktól, amire hosszú-hosszú évek óta vártunk. Sugárzik belőle a természetesség, a határozottság, az egész személyisége magával ragadja az embert. Ráadásul nemcsak a DVTK jelene és jövője foglalkoztatja, hanem a múltja is. Megtette azt, hogy előrébb hozta az egyik délutáni edzést azért, hogy ott lehessen a Herman Ottó Múzeumban a Nyitva van a pálya beszélgetéssorozat előadásán, azért, hogy a diósgyőri identitása erősödjön. Tette mindezt azért, mert közénk akar tartozni és ehhez elengedhetetlenül fontosnak tartja, hogy minél jobban megismerje a történelmünket is.

Bódog Tamással, a DVTK szakmai igazgatójával beszélgettem.

A tehetséggondozó edzésről jöttél a beszélgetésre, elmondanád, mi is ez tulajdonképpen?

Az U19-es, az U17-es és az U16-os csapatunkból volt velünk négy-négy játékos, valamint két kapus is. Nekik tartottunk egy olyan edzést, ami azt akarta lefedni, amit mi az első csapattal is gyakorolunk, a filozófiának azokat az elemeit, a letámadást, visszatámadást, a kevés érintőt, amiket az első csapattól is visszakérünk. Az a cél, hogy ők is tisztában legyenek azokkal az alapelvekkel, amelyek fontosak számunkra.

Tulajdonképpen tisztában vannak ők ezzel, hiszen a klubfilozófia ki van függesztve a folyósón, de éreztetni szeretnénk a fiatalokkal, hogy tudják, ők is a klub részei. Azt szeretnénk, hogy ők is minél magasabb szinten tudják megvalósítani azt a játékrendszert, amit az első csapat játszik.

Gondolom ez óriási motivációt jelent számukra.

Én is így gondolom. Nekünk is fontos, hogy megismerjük a játékosokat. Természetesen, nekik is, hiszen az utánpótlás edzőkkel abban maradtunk, hogy aki a leginkább megérdemli a heti munkája alapján, azok fognak ebbe a négy főbe bekerülni és ők vehetnek részt a tehetséggondozó edzésen. Ez az edzés nem kimondottan terhelő jellegű, de azért van benne olyan rész, mint például a négy-négy elleni játék, ami azért fogós tud lenni.

Te tartottad az edzést?

Persze, de például, amikor itt volt a német erőnléti edző, akkor ő is bemutatott egy húsz perces stabilizációs, mobilizációs gyakorlatsort a konditeremben, utána volt egy 10-15 perc ráhangolódás, amikor fejben is kellett koncentrálniuk a bemelegítésnél, aztán tíz perc passz-koordináció, végül következett az a két rondóforma, amit az első csapattal is ugyanúgy gyakorolni szoktunk. Tehát ez kb. egy 65-70 perces edzés volt.

Egész jól állnak az utánpótlás csapataink a bajnokságokban. Gondolom, ez motivációt jelent a számukra, amit viszik magukkal a csapatukhoz.

Ez azt edző kollégák munkáját dicséri, mert tényleg jó munkát végeznek. Az idei év eddig úgy, ahogy van, rendben van, mert a játékosokon és a csapatokon látszik, hogy hasonló felfogásban próbálnak játszani az utánpótlás csapatoknál, mint az első csapat. Számunkra ez egy jó érzés, így kell ennek kinéznie.

Tamás! Ahhoz, hogy megértsük, mi is folyik most itt Diósgyőrben, Ralf Rangnickot szeretném segítségül hívni, rajta keresztül szeretném megközelíteni a témát. Benne vagy?

Persze. Nem azt mondom, hogy tőle indult ez az egész filozófia, de számomra akkor kezdődött az egész, amikor Ulmban együtt dolgoztunk.

Abban a bizonyos ’98-as ZDF-es Bundesliga összefoglalóban, amiben kifejtette a letámadásos, területszűkítéses játék lényegét, teljes döbbenetet keltett az egész német futball társadalomban. Te ezt ott élted meg akkoriban a saját bőrödön, hiszen akkor az edződ volt Ulmban. Mennyire számított ez akkor eretnekségnek Németországban?

Azért ütközött ellenállásba, mert a németek úgy vélekedtek, hogy jön ahhoz egy fiatal edző - aki ráadásul a Bundesliga II-ben dolgozik - hogy megmondja, mi az, ami működik és mi az, ami eredményes. A legkisebb költségvetésű csapatként tudtunk akkor eredményesek lenni, ami nagy szó volt akkor a Bundesliga II-ben.

Előbb amatőr bajnokok lettetek, aztán fokról-fokra az első osztályba jutottatok.

Igen. De a Bundesliga I-be már nem Rangnickkal, hanem egy svájci edzővel kerültünk fel, mert év közben elvitte őt a Stuttgart. Ez a négyvédős, tolódásos rendszer, a területszűkítés, a letámadás, ezek akkor ívódtak belém, amikor Rangnickkal dolgoztam együtt.

Ti mennyire éreztétek akkor és ott, hogy ez ennyire újdonság?

Magát a felfogást én nem éreztem annyira újnak. Akkor tudatosult bennem, amikor Ralfot behívták a tévébe és rádöbbensz arra, hogy az, amit csinálunk, az nem is olyan szokványos. Ekkor eszméltünk rá, hogy ami nekünk egyértelmű, mert ezt gyakoroljuk, és tudod, hogy ez eredményes, az mennyire furcsa másoknak. Emlékszem, mennyire negatív visszhangja volt ennek a szereplésének, a „professzornak” nevezett Rangnick egy tudálékos emberként jelent meg a német labdarúgás világában. Rendkívül nehezen fogadták az újdonságot, de ha belegondolsz, a mai napig működik, sőt ez működik a legjobban.

Azt olvastam, utólag meg is bánta, hogy elment a műsorba.

Persze, mert fiatal edzőként nagy lehetőségnek mutatkozott, hiszen a legnagyobb tévében nyilatkozhatott. De nem volt szerencsés fiatal edzőként megmondani az okosat olyan edzőknek, akik már régóta a labdarúgásban dolgoznak. Hiába mondott ő jót meg újat, hatalmas ellenállásba ütközött, mert mi alapján mondja azt, hogy ez most működik, amikor még semmi rutinja, tapasztalata nincs.

Amikor már Lipcsében dolgozott, azt a kifejezést használta a klub játékospolitikájára vonatkozóan, hogy „Mi kis tavacskákban horgászunk” Ezt vettem észre nálunk is, vagyis fiatal labdarúgókra vadászunk kevés pénzből.

Alkalom szüli a tolvajt. Ha megnézed a Lipcsét, ők azért egy lépéssel előttünk járnak már, mert nekik már van pénzük játékosra. Ők már tényleg a csúcsok csúcsát tudják megszerezni, ki tudnak adni egy fiatal játékosért 10-15, de akár 20 millió eurót is. Persze, ettől függetlenül ezt ésszerűen használják fel, mert olyan tehetségeket vesznek, akik ugyan pénzbe, adott esetben sok pénzbe kerülnek, de minőséget képviselnek, mert már bennük van a sebesség, technikailag pedig már magas szinten vannak. Viszont, ha nincs pénzed, akkor azzal próbálsz a konkurencia előtt járni, hogy azokat a játékosokat, akiket meg tudnál szerezni pénz nélkül, vagy kevés pénzből, azokat le tudd igazolni. Utána pedig már úgy képzed ezeket a játékosokat, ahogy szeretnéd.

Akkor mi ezért igazoltuk Óvárit, Makrait, Tóth Barnabást, mert mi is a kis tavacskákban horgászunk.

Olyan játékosokra van szükségünk, akikben van fantázia, tehetség, akarat és el akarnak érni valamit. Mindenképpen legyenek éhesek, és az is fontos, hogy ezeket a játékosokat tudod alakítani, meg tudod változtatni azokat a rossz beidegződéseiket, amik vannak, ha egyáltalán vannak. Számunkra fontos, hogy ezt minél előbb meg tudják valósítani. Egy idősebb játékosnál már nehezebb megcsinálni, hogy kevés érintővel, mélységi játékot játsszon, amikor már évek óta benne van az, hogy hátralép, elkéri a labdát, aztán jön egy ötven méteres ívelés. Ez lehet, hogy jól is néz ki, csakhogy én nem ezt akarom látni, mert ezzel lassítja a játékot, szélességben játszik, nekem pedig pont az a lényeg, hogy minél gyorsabb legyen a játék mélységben. Ez edzői felfogás kérdése. Ha ezt ki tudod alakítani és van rá pénzed, akkor egyértelmű, hogy valami nagyon nagyot fel lehet építeni. Nem olyan egyszerű azért, mert a fiatal, de kész játékosok sok pénzbe kerülnek. Ha nincs pénzed, nem marad más, mint fölépíteni egy-egy játékost, aki 17 évesen jön ide, nem 19 éves korában, amikor már csak az utolsó lépést kéne megcsinálni, hanem két évvel előtte. Ezeket a játékosokat neked kell olyan szintre hozni, hogy tudd őket használni.

Abban bízunk, hogy Diósgyőrben is beválnak a fiatal játékosok, és ha az utánpótlásban is elkezdünk valamit kialakítani, akkor idővel onnan is jönnek majd ki fiatal játékosok. Vannak azért tehetségeink, lassan be lehet építeni a csapatba egy Bárdos Bencét, ott van a keretben Ivánka, Tucsa, Ternován, akik a jövőben szerepet tudnak majd játszani, de ez még nagyon sok munka.

Rangnick azzal kezdte Lipcsében, hogy a klubmodellt az ő elképzelései szerint kezdte el átalakítani és első körben az akadémiát és az edzőközpontot kezdték el fejleszteni. Ebből a szempontból mi már most jól állunk?

Mindenképpen. A pályák megvannak, a körülmények jók, az akadémia épületében olyan feltételek vannak, amik szükségesek ahhoz, hogy jó és eredményes munkát tudjunk végezni. Lipcsében hatalmas előny volt, hogy ott volt pénz, nem is kevés. Ha három elefántot kértünk, a következő nap ott volt tíz elefánt. Az, hogy ott elkezdtünk valamit építeni – nem azt mondom, hogy a nulláról -, hanem a következő lépcsőfokról, ott azért az előrevetíthető volt, hogy viszonylag rövid időn belül a Bundesligában fog a csapat játszani, utána pedig a Bajnokok Ligájában.

A világon sehol, de tényleg sehol nem képzelhető el, hogy a mi edzői stábunk Dietrich Mateschitznek, a Red Bull alapítójának a különgépével kora reggel Lipcséből elrepül Salzburgba edzői megbeszélésre, este pedig vissza. Ez sem a Bayern Münchennél, sem bármelyik angol csapatnál nem fordulhat elő. Ebből a szempontból nem hátrány, ha az embernek van pénze, és azt értelmesen fel tudja használni, nem pazarló módon. Lipcsében tervszerűen kezdődött az egész, ott fel volt építve a folyamat. Utánpótláskorú játékosokat igazoltunk, ugyanakkor elkezdtük az első csapatot kialakítani, a létesítményeket elkezdték felújítani olyan szinten, hogy az alatt az idő alatt, amikor én még ott voltam, még viccesen mondtam is, hogy mire kész lesz, mi már nem leszünk itt. Sajnos, ez bevált, de attól függetlenül, egy szenzációs történet a Lipcséé.

Beszéltünk arról, hogy Te is úgy akarod felépíteni a klubmodellt, hogy az utánpótlás csapatok is az első csapat játékát játsszák. Hogy működik ennek a megvalósítása a gyakorlatban? Az utánpótlás edzők hogy sajátítják el ezt a fajta játékrendszert?

Sütő Szilárd felel az utánpótlásért, akivel nagyon jó kapcsolatban vagyunk. Ő tolmácsolja az edző kollégák felé azt a játékfilozófiát, amit játszatni szeretnénk. Természetesen, tartottunk edzői megbeszéléseket, ahol én is elmondtam, hogy mi az a filozófia, amit képviselünk, amit az első csapatnál próbálunk felépíteni. Volt olyan meeting is, ahol az edzők által feltett kérdéseket válaszoltam meg. Ez egy olyan folyamatos munka, amelyben a következő lépés az lesz, hogy ezt a filozófiát hogyan tudod még precízebben megvalósítani. Ezért is volt nagyon fontos, hogy az utánpótláskorú játékosok a mai edzésen is látták, milyen gyakorlatokat végzünk az első csapattal, hogyan tudják azokat a váltásokat, a letámadást, a visszatámadást játszani.

Erre vannak azok a gyakorlatok kialakítva, amelyek sehol máshol nem voltak, csak a Red Bull családon belül. Vannak különböző edzéstervek, edzésmódszerek, de értelemszerűen, ha az utánpótlás edző kollégáknak kérdése van, odajön hozzám, megkérdezi, megbeszéljük. Én is ugyanúgy itt vagyok nekik állandóan, be tudnak jönni, az edzést meg tudják nézni, mint volt is rá bőven példa. Ez abszolút működik, nyugodtan mondhatom, hogy az utánpótlás edzőkkel a kapcsolat parádés. Egyszóval haladunk felfelé.

Ennek a játékrendszernek a csapategység az egyik legfontosabb összetevője. Kifejtenéd kicsit bővebben, mit takar az, hogy a csapat agy egység, nem pedig egyének összessége?

Ez ott kezdődik, hogy nálunk nincsenek sztárok. Teljesen mindegy, hogy valaki válogatott vagy nem válogatott, ugyanaz a jog illeti meg az egyik játékost, mint a másikat. Itt mindenkinek futnia kell, itt mindenkinek megvan a feladata. Nem az van, hogy ha valaki gólkirály, annak privilégiumai vannak és nem kell visszatámadnia. Ugyanazok a feladatai mindenkinek, a jobbhátvédnek, a balhátvédnek, a középcsatárnak, ugyanúgy meg kell csinálni azt a futómunkát, ugyanúgy le kell támadnia, ütköznie kell. Mindenki tudja, hogy ugyanaz van megkövetelve és nem teszünk kivételt. Minden játékost ugyanúgy kezelünk és minden játékosnak ugyanolyan jogai vannak a csapaton belül.

Ennek a játéknak az az alapeleme, hogy a játék felesleges cselek, felesleges szabálytalanságok nélkül, folyamatos legyen. Jól érzem, hogy Nonot illetően ezzel kapcsolatban van egy kis hiányérzeted?

Nonoval kapcsolatban azért volt hiányérzetem, mert amikor idejöttünk, akkor nem volt olyan állapotban, hogy ezt a játékot tudta volna játszani. Ha Nono nincs leedzve, akkor lassú a játéka, sok érintővel játszik, nem gyorsítja a játékot, sokkal inkább lassítja. Az utóbbi időben viszont, éppen azért, mert atletikusabb lett a kinézete, a játéka is nagyon nagyot javult. Felgyorsult, kevesebb érintővel játszik, ő is felvállalja már a párharcokat, ami nem feltétlenül volt rá jellemző a korábbi időszakban.

A másik az, hogy ha letámadunk, akkor - ahogy te is mondtad - minél kevesebb szabálytalanság legyen a játékunkban. Ez egy olyan dolog, ha letámadod az ellenfelet, de a végén késve érsz oda, akkor úszik az egész, nem volt értelme az egésznek. Letámadtad, energiát pazaroltál és a végén az ellenfél jön szabadrúgással. Ha úgy fogalmazunk, hogy agresszívan letámadni, agresszívan nekimenni, ebbe maga a sprint, maga a dinamika jelenti az agresszivitást, nem azt, hogy odamegyek, és labdával együtt agyonrúgom. Ennek nincs értelme, mert a saját játékodat teszed tönkre. Akkor van értelme, ha agresszívan odafutsz és labdaszerzés van belőle, ha fault van, akkor törik a játék.

Mennyire volt alkalmas és vevő a keret erre a fajta játékra, illetve milyen fejlődést látsz ebben a folyamatban?

Amikor ide kerültem, volt egy nagyfokú tanácstalanság az egész csapatban, egyfajta segítségvárás a csapat részéről. Akartak ők, csak nem tudtak, illetve nem tudták, hogyan tudnának ebből a helyzetből kilábalni.

Tőled várták a segítséget?

Mindig az edzőtől várják a segítséget, aki irányt mutat, aki megmondja, mit kell csinálni. Úgy gondolom, hogy a játékosok rövid időn belül látták is, hogy az, amit csinálunk, működik.

Tulajdonképpen már három hét után egész jól működött a dolog …

Pontosan, és már két és fél hét után látták a játékosok, nem most tanultak meg futballozni, csak éppen rendszerben játszottak és a Fradit 70 percig úgy odatolták a falhoz, hogy közük nem volt azon a kupameccsen a játékhoz.

Ez egy olyan fontos tényező volt a mi kapcsolatunkban, ha lehet ilyet mondani, hogy attól a pillanattól kezdve a játékosok elhitték, van értelme a munkának és ha ezt megcsinálják, akkor képesek bárki ellen jó eséllyel pályára lépni.

Pont Rangnick volt a példa rá, hogy ha a játékosok nem partnerek ebben, akkor nem működik. Stuttgartban megbukott Balakov miatt, mert nem tudta beállítani a sorba. Akkor ilyen szempontból mi szerencsések voltunk.

Ez olyan dolog, hogy aki nem akart volna beállni a sorba, az rövidre is zárta volna a folyamatot, mert akkor itt nincs rá szükség.

Igen, de akkor – tizenegynéhány évvel ezelőtt – ő még ezt nem tudta megtenni?

Az ő esete teljesen más volt. Fiatal, névtelen edzőként került a Stuttgarthoz, Balakov pedig már akkor világsztár volt. Ott és akkor nem volt olyan egyszerű egy Balakov féle játékossal megértetni azt, hogy amit eddig csinált, az nem feltétlenül a csapat javát szolgálta. Diósgyőrben a játékosok között nem volt sztár, vagy ha volt is, de nem állt be a sorba, lemorzsolódott a csapatról.

Vélhetően Jagodinskisre gondolsz. Úgy láttam a transfermarkt-on, hogy még mindig nincs csapata sem neki, sem Daushvilinek.

Nem tudom, de nem is érdekel. Én úgy gondolom, hogy a csapat vevő volt és nem voltak sztár allűrjei senkinek, hogy emiatt nekem példát kellett volna statuálnom bárkin is. Ha nem áll be a sorba, előbb-utóbb úgyis érzi a játékos, hogy nem fog beférni a csapatba. Az a világ legtermészetesebb dolga, hogy ha jön egy új edző, ahhoz kialakul egy keret, ahhoz jön másik játékos, lesz konkurencia és lemorzsolódik megint pár ember. Egyszóval, konkurencia nélkül nincs előrelépés, nincs az a mozgató erő, ami azt eredményezné, hogy a csapat folyamatosan jobbá váljon.

Te hogy élted meg belül a lelkedben azt a négyvereséges sorozatot, és hogy élte meg a csapat? Hogy lehetett lelket verni beléjük és ki vert lelket beléd?

Az elején még könnyebben átéli az ember, mikor az első vagy második meccset veszíted el. De amikor négyszer kikapsz és tudod, hogy azt, amit játszol, nem csinálod rosszul, nem sok kell ahhoz, hogy nyerjél, csak valamiért pechesen alakulnak az eredmények, akkor a hét elején a játékosok is mindig padlón voltak. Attól függetlenül úgy érzem, hogy a játékunk rendben volt, amit csináltunk, azt nem csináltuk rosszul. És tényleg az a labdarúgás perverzitása, hogy most nyerünk 5-0-ra, amikor nem játszottunk olyan jól, mint az előző hetekben, amikor négyszer veszítettünk. Teljesen egyértelmű, hogy négy vereség, annak ellenére, hogy mindent beleadtunk, azért egy kicsit rányomta a bélyegét a hangulatra.

Mennyire érezted azt, hogy erőszakot teszel magadon azzal a Vasas elleni játékkal? Tudatos volt az a játékunk, eleve így készültünk neki, hogy nem szögezzük őket már az elején a kapujukhoz, ahogy azt előtte megszoktuk?

Négy vereség után nehéz felvállalni azt a rizikós játékot, hogy nekik megyünk, mert nagyobb a valószínűsége, hogy esetleg kinyílsz, és gólt kapsz. Tulajdonképpen a Vasas elleni mérkőzésen a játékstílus maga nem változott semmit, mert ugyanúgy agresszívan letámadtunk, ugyanúgy visszatámadtunk, ugyanúgy elindultunk kettős érintővel, csak maximum az a letámadási zóna, a veszélyzóna nem teljesen az ellenfél térfelén volt, mondjuk az ellenfél 16-osánál, kapuja előtt, hanem egy kicsit mélyebben. Annyit változtattunk, hogy nem olyan magasan támadtuk le őket, hanem kicsit hátrébb hoztuk az ellenfelet, hogy ne legyen mögöttünk az a terület, ahova be tudnának indulni. De ez nem jelenti azt, hogy most a hétvégén (a Honvéd elleni meccs előtt készült az interjú) nem fogjuk ezt ugyanúgy megcsinálni. Elképzelhető, hogy egyik pillanatról a másikra azt mondom, hogy följebb és akkor nekik megyünk. Meglátjuk majd hogy alakul. Valóban úgy van, hogy ha nyersz egy-két meccset, akkor az önbizalmad is más. Négy vereség után azért, ha hülyén is hangzik, és nem szívesen mond ilyet az ember, hiába játszol jól, azért egy kicsit elbizonytalanodik.

Meglehetősen gyakran váltogatod a két szélső hátvédet. Ez azzal van összefüggésben, hogy sok gól kapunk vagy az, aki hétvégén játszik, az annyira jó edzésmunkát végzett? Mi alapján döntesz?

A heti edzésmunka természetesen belejátszik, de vannak olyan ellenfelek, ahol a masszívitást kell megadni a csapatnak. Ha például összehasonlítom a két játékost, Forgácsot és Tamás Márkot, Márk masszívabb, párharc-erősebb hátul, ugyanakkor Dávid nem feltétlenül balhátvéd, ő benne több van az előre játékban. Ezt ugyanúgy lehet változtatni annak függvényében, hogy mi lenne a célravezetőbb. De előfordulhat az is, hogy volt egy rúgása, ami miatt nem tudott az utolsó két edzésen teljes erőbedobással edzeni. A másik oldalon ugyanaz a szituáció Eper és Nagy Tibi között. Köztük tényleg nüanszok döntenek, hogy éppen melyik játékost rakom be hétvégén a kezdőbe. Ez néha a pillanatnyi forma, vagy csak pillanatnyi megérzés, de taktikai megfontolásból is történhet, mert az ellenfél egyik játékosa passzol a mi játékosunkra. Szóval, ez mind-mind ellenfél függő is és minden héten változhat, és nemcsak a hátvédsorban, hanem a többi poszton is.

A kapu nyitva van befelé, de ugyanúgy kifelé is, ezért kell minden játékosnak, minden edzésen a maximumot kihoznia magából.

Akkor előtted ismeretlen az a mondás, hogy győztes csapaton ne változtass?

Persze, az ember mindig szívesen játszatja azokat a játékosokat, akik győztes meccsen vannak túl, ilyenkor a bizalom feléjük abból a szempontból nagyobb, hogy ha ez most működött, akkor a jövő héten is működni fog. Ha jól emlékszem, amikor idejöttem, az első három vagy négy meccset ugyanazzal a csapattal tudtuk lejátszani. Utána jött Nono kiállítása, majd Lipié, akkor bomlott meg ez az egység.

Hogyan készültök fel aktuális ellenfélből? Megnézi őket valaki élőben, elemzitek a játékukat, hogy kell ezt elképzelni?

Van egy mérkőzéselemzőnk, Vincze Richárd és egy videóelemzőnk, Benczés Balázs, ők nézik meg a soron következő ellenfelünk mérkőzését és van egy séma, ami alapján összeállítják azokat a támpontokat, amire nekem szükségem van. Ilyenek a labdanélküli, a labdával való játékuk, a visszatámadásuk, a váltások a labdaszerzés után vagy a mélységi játékuk. Ezek alapján a szempontok alapján feltérképezik az ellenfelet, és elmondják a véleményüket. A hét elején a saját játékunkat elemezzük, kivesézzük, hogy mi az, amit jobban kell csinálnunk. Két nappal a mérkőzés előtt mutatjuk meg a játékosoknak a videóelemzést, pénteken pedig az ellenfél pontrúgásait szoktuk elemezni. Egyszóval, mindig két alkalommal videózunk az ellenfélről, aztán szombaton meg a mérkőzés előtt ezeket még egyszer levetítjük. Ez már tényleg csak amolyan frissítő jellegű, amin még egyszer megmutatjuk, hol vannak azok a területek, amiket be lehet játszani.

Hogy néz ki az időbeosztásod, mennyit foglalkozol a csapattal egy nap?

Általában reggel nyolctól este nyolcig. Megvan annak is a szépsége, hogy a családom Mainzban él. Persze, nem egyszerű a család nélkül, hiányoznak, néha rohadtul egyedül vagyok. Ugyanakkor, ha családdal lennék itt, akkor valószínűleg lenne olyan, hogy én is rohannék haza, mert a fiamat meg szeretném nézni edzésen, a kislányomat el kellene hozni az iskolából. Így meg azért van időm mindenre, ami a csapattal kapcsolatos.

Honnan ered benned ez az őszinteség, ez a szerénység?

Van, aki azt mondja, hogy nem vagyok szerény. (nevet) Kérdezd majd meg újra három bajnoki cím után a szerénységet. Akkor majd el leszek szállva szépen.

Sokaknak feltűnt, hogy Te az 5-0-ás győzelem után is azt kezdted el boncolgatni, hogyan lehet a hibákat kijavítani?

Realista ember vagyok. Ha most elkezdenél ünnepelni, nagyon gyorsan pofára tudsz esni. Tudom, mire képes ez a csapat, mi van előttünk és mit lehet ezekből a játékosokból kihozni. Ezért dolgozom és hála Istennek, ők tökéletes alanyok ehhez.

Azt ők is érezték, hogy ez a mérkőzés az eredményt tekintve tökéletesen összejött. De ugyanakkor megvoltak azok a hibák, amiket ki lehet javítani, és éppen ezért mondtam, hogy az elmúlt mérkőzések többségében jobban működtek. De ez a normális szerintem. Ha valami nem működik, vagy valami rossz, vagy vérzik, akkor abba a sebbe belenyúlunk, megforgatjuk benne az ujjunkat és akkor tudni fogjuk, mi volt az, ami okozhatta a bajt. Az a normális, hogy őszintén elmondom a véleményemet a játékosoknak, ha azt mondom, amit gondolok és nem mást a hátuk mögött. Volt olyan edzőm, aki a szemembe azt mondta, hogy jó vagyok, a hátam mögött meg nem ugyanazon a véleményen volt rólam. Nem lenne semmi gond, ha megmondja nekem, hogy lassú vagyok, de akkor tudom, hogy mire gondol.

Erre a legjobb példa Jürgen Klopp, aki emberileg egy tökéletes edző, akitől a legtöbbet tanultam. Ő nyíltan a szemembe mondta azt, amit gondolt, amikor az utolsó szerződésemet kaptam. 35 éves voltam, odahívott magához és azt mondta, hogy szeretné, ha maradnék a csapatnál, mert úgy gondolja, hogy emberileg még tudok segíteni, de játékosként is tudok még segíteni, még ha nem is vagyok már a leggyorsabb. De a döntés már rajtam múlik, és azt kell észben tartanom, hogy ha van egy fiatal 23 éves védőjátékos, akivel körülbelül hasonló a teljesítményünk, akkor, ha választania kell, ő a fiatalabbat fogja játszatni, hiába vagyok én ott már hat-nyolc éve a csapatnál. Ha én ezt megértem, akkor maradhatok egy évig, ha nem, elfogadja és meg is érti, de akkor nincs értelme, hogy ott maradjak. Ha ezt meghallod, először persze, hogy nem esik jól, mert úgy gondolod, letettél már valamit az asztalra, holott az egy fabatkát sem ér. A pillanatnyi teljesítményen, a pillanatnyi momentumon múlik az, milyen játékos vagy és mennyit tudsz a csapatnak segíteni és ebben tökéletesen igaza volt.

Végül maradtál?

Igen, maradtam, aláírtam. Elfogadtam a kitételt és tisztában voltam vele, mi vár rám és ez teljesen korrekt volt. Ezért hangsúlyozom, hogy ez az őszinte vélemény-nyilvánítás alapvető dolog, mert e nélkül nem működik semmi.

Mennyire érzed már magadénak ezt a diósgyőri közeget, ami itt körülvesz? Gondolom, nem volt nehéz belerázódni?

Abszolút! Hála Istennek, amit vállaltuk, azt tudtuk teljesíteni, bent maradtunk az első osztályban és úgy gondolom, hogy ami azóta itt történik, ez ad erőt igazán. Azért az egy nagy visszahúzó erő lett volna, ha a csapat kiesik az NB II-be, így viszont az a lendület töretlen maradt, és egy olyan folyamat, fejlődés közben vagyunk, ami az egész klubra jellemző. Akik itt dolgoznak, azok annyi mindent hozzátesznek, hogy nyugodtan kijelenthetem, a miénk a legdinamikusabban fejlődő klub ma Magyarországon. És ez minden munkatársnak, mindenkinek az érdeme, mert hozzáteszik a részüket. Az eredmény, a siker közös, mert mindenkinek benne van a része, és nem csak a labdarúgó szakosztály fejlődik, hanem az egész klub. Ott van a kosárlabda, a röplabda, a sakk, az asztalitenisz, és persze ott van a jégkorong és meglátjátok, ha kész lesz a stadion, az még plusz lökést fog adni az egésznek!

Kész lesz majd az új egészségügyi-centrum, szóval itt óriási fejlődés van, és az egyedülálló, hogy ennek része lehet az ember. Ráadásul nem csak olyan, aki részt vesz benne, hanem alakítani is tudja, és lendületet adhat a folyamatnak.

Bár már elköszöntetek tőle, de sokakat érdekel, hogy Leonardo kinek a révén került ide? Nekem az volt furcsa vele kapcsolatban, hogy az életkorából adódóan pont a „kis tavacskákból való horgászás” szöges ellentéte. Azt gondolod, hogy hasznára lehet a Diósgyőrnek?

Azzal ti is tisztában voltatok, hogy ő egy szenzációs játékos, a Salzburgnál és a Fradinál is volt olyan időszaka, hogy az ember elgondolkozik azon, négy vereség után mi is a fontos. Természetesen, a vonalat, az irányt tartani kell, de ugyanakkor a pillanatnyi helyzetben, ha csak 50 percet tudna segíteni, akkor az alapján, amit én tudtam róla, biztos, hogy a csapat segítségére lehet. Kíváncsi voltam arra, hogy amit hallottam róla, mennyire fedi a valóságot, mert azt tudtam, hogy technikailag kiváló, de nagyon kíváncsi voltam, milyen állapotban van.

Megadtuk neki a lehetőséget és a végén úgy döntöttünk, hogy technikailag ugyan még mindent tud, de pillanatnyilag nem tudna a segítségünkre lenni. De egyáltalán nem baj az, hogy itt volt, ugyanis látták a játékosok, hogy technikailag hova lehet fejlődni, mi az, ami még elérhető a számukra. Ebből a szempontból jó volt, de nem ő az a játékos, aki hosszú távon tudna segíteni a csapatnak. Ez egy puhatolózó, ismerkedő három nap volt, de nem lett belőle semmi.

Egy játékosról szeretnék személy szerint kérdezni, mert a szurkolótáborban az ő játéka a legmegosztóbb, ő pedig a Szarka Ákos. A szurkolók egy része úgy látja, hogy a csapatjáték szempontjából nagyon hasznosan játszik, a másik viszont nagyon kritizálja a teljesítményét. Hogy látod te az ő szerepét és a teljesítményét?

Ha az alapján méred Ákos teljesítményét, hogy hány gólt rúg, persze, hogy kevés egy csatártól. De ha az alapján nézed, hogy milyen munkát végez, már teljesen más a helyzet. A mi játékunkban elengedhetetlenül fontos, hogy a csatár meg tudja tartani a labdát, mert arra fel lehet zárkózni mélységi passzok után. Én Ákossal elégedett vagyok, persze, rúghatna több gólt, persze, hogy csinálhatna nagyon sok mindent jobban. Amit én kértem tőle, azt próbálja megvalósítani, és az akaratával, a hozzáállásával is minden rendben. Meggyőződésem, hogy Ákosban még mindig van potenciál, tud fejlődni visszatámadásnál. Ő egy lelkis típus, aki, ha kihagyja a helyzeteket, lógatja a fejét. Ezeket le kell vetkőznie, de én úgy gondolom, hogy előbb-utóbb át fog szakadni az a gát nála is, ugyanúgy, mint Ugrainál és akkor jönni fognak majd a gólok. Örülök, hogy itt van a csapatban és pillanatnyilag a csapat hasznára tud lenni.

Mennyire töltött el Téged jó érzéssel, hogy felmerült a neved szövetségi kapitányként?
Persze, hogy jó érzés, mert valamilyen szinten a munkámnak az elismerése, illetve az egész klubnak is egy elismerés. Az, hogy felmerült a nevem, szép és jó, de a kettőt nem tudom együtt csinálni (mosolyog).

A szurkolók többségének az volt az egyöntetű véleménye, hogy hihetetlenül büszkék lennének Rád, ha te lennél a szövetségi kapitány…

Szóval azt akarják, hogy menjek? (nevet) Ez most nem aktuális, szenzációsan érzem magam Diósgyőrben, érzem, hogy itt van értelme a munkának. Meg persze én szeretném első edzőként felavatni az új stadion. Bízom benne, hogy ez rövidesen meg is valósul.

Köszönjük a beszélgetést!

Ez a beszélgetés nem jelenhetett volna meg ilyen gyorsan "grosser" szurkolótársunk segítsége nélkül. Köszönjük, Sanyi!