Leírhatatlan, csodálatos érzés volt, amit ha kihagytam volna, egész életemben bánnám

A DVTK YouTube-csatornája műsorára tűzte a 2014. július 10-én lejátszott Birkirkara FC - DVTK Európa Liga visszavágót, ezért Életem meccse sorozatunkat ezzel a meccsel folytatjuk.

A Szervezett Szurkolói Csoportok a 2014-es év legjobb pillanataira visszaemlékezve, így írtak a máltai kiruccanásról:

"1998 után látogattak ismét Máltára a kalandozó diósgyőriek hogy a továbbjutás „zsákmányával” térjenek vissza diósgyőri várukba. Összetört malacperselyek, a hitelintézeteket elárasztó hitelkérelmek, családi nyaralások újratervezése jelezte, hogy a Diósgyőrt bizony a Földközi tenger közepén sem hagyják magára a szurkolók.

Budapest, London, München, Milánó, Róma, Pisa, Bologna, Bukarest, Brüsszel, Sydney csak néhány város, amelyen az inváziós sereg áthaladt mielőtt elérte Málta partjait. Egy hét San Giljanban, Málta éjszakai életének központjában. Együtt a barátokkal és a Diósgyőrrel. Városnézés, fürdés a tengerben, közös esti bulik, továbbjutás, azt hiszem nem túlzás azt állítani, hogy életünk „nyaralása” volt.

Az egy gólos sovány előny arra ösztönözte a majd 300 diósgyőri fanatikust, hogy a 12. emberre megint nagy feladat fog hárulni a visszavágó során. Szerencsére a meccs simábban alakult, mint reméltük és Barczi 66. percben szerzett góljánál éreztük, hogy a továbbjutás érik, mint a szőlő. A lefújást követően még hosszú percekig ünnepeltük a játékosokat majd irány vissza a szállásra ahol (Zacher Gábor szerint) kellően megünnepeltük a továbbjutást.

Köszönjük Málta! Köszönjük Diósgyőr!"

Szurkolótársunk, N. Zs. élménybeszámolót küldött nekünk a Máltáról történő hazatérést követően, amelyet most az Életem meccse sorozatunkban újra elolvashattok:

Amikor kiderült, hogy kijutottunk a nemzetközi porondra, néhány társammal megfogadtuk, hogy bárhol is legyen az első nemzetközi meccsünk, elkísérjük a csapatot. Az összes lehetséges ellenfelet felsorolva, amikor a Karagandához, vagy a Jerevánhoz értünk, egy pillanatra kiment a lábunkból az erő, aztán úgy voltunk vele, hogy másért viszont úgysem jutnánk el oda soha.

A sorsolás napján, amikor szűkült a lehetséges ellenfelek köre, délelőtt 11-kor rákattintottam többek között a Wizz Air honlapjára is és mivel teljesen elfogadható áron hozta a máltai repjegyet, nem is izgultam. Mivel a sorsolás 13:00-kor volt, nekem viszont munkahelyi elfoglaltságok miatt csak 16 óra körül sikerült újra net-közelbe kerülnöm, akkorra viszont ugyanez a jegy már 100.000 Ft körül mozgott. Ennyit, csak repjegyre nem szívesen akartunk kiadni, ezért jöttek az alternatívák. Indulás Velencéből, Bolognából, Torinóból, Milánóból. Úgy voltunk vele, hogy autóval az ezer km-re lévő városok még bevállalhatóak, onnan pedig repülő. Milánóból le is foglaltuk a repjegyet. Ezzel a gond csak az volt, hogy Milánóból a hajnalban induló géphez egész éjszaka vezetni kell, majd a hazaúton, mivel a vissza gép hajnal 1-kor száll le ugyancsak. Három „kemény nap” után ez azért nem kis felelősség, hotelre viszont már nem akartunk költeni. Számolgatást számolgatás követett és úgy döntöttünk, hogy plusz néhány ezer Ft befizetése után Milánóig és Milánóból vissza is repülővel megyünk.

Az utunk meglehetősen problémásan indult, mivel Budapesten az utolsó ellenőrzési pontnál közölték velünk, hogy négyünk közül senki sem szerepel az utaslistán, így nem szállhatunk fel a gépre. Kezünkben a kifizetett, érvényes beszállókártyával nem értettük, mi is lehet a gond. A reptéri személyzet korrekt hozzáállásának köszönhetően néhány perc alatt kiderítették, hogy a társunk, aki foglalta a jegyeket, tett egy kísérletet arra, hogy amennyiben egy nagyobb poggyászt is vinnénk magunkkal, mennyivel lenne drágább az út, azonban kilépett a programból, ezt a wizz az út lemondásának vette, így törölt a listáról. Mivel minden érvényes papírral rendelkeztünk, sikerült „visszaaktiváltatni” magunkat a személyzet segítségének és annak köszönhetően, hogy még volt szabad hely a gépen. Belegondolni sem tudok, mi lett volna, ha tele van a gép.

Milánóban Malpensában szálltunk le, innen át kellet buszoznunk és átszállnunk a belváros érintésével a bergamói reptérre. Fel is szálltunk a kinyomtatott transzferen szereplő buszra, a jegy ellenőrzésekor viszont leszállítottak minket, mivel a kalauz szerint a jegyünk nem erre a társaság járatára szól. Addig-addig kerestük a számunkra kijelölt járatot, hogy visszajutottunk az eredetileg kijelölt buszhoz, azonban az utolsó előtti járat, amivel elértük volna a bergamói csatlakozást, már elment. Kénytelenek voltunk a központi pályaudvaron „érdekes körülmények” között tölteni az éjszakát, és várni a 2:45-kor a reptérre induló buszt. A pályaudvaron folyamatosan járőröztek és kísérték ki a jeggyel nem rendelkező nagy létszámú afrikai csapatokat. Utólag számunkra is világossá vált, hogy azért, mert éjféltájban bezárták a pályaudvart és se ki, se be. Amikor kb. 2 körüli sétánkkor ez kiderült, már harmadszor ment ki a lábunkból az erő. Amennyiben nem tudunk kijutni, nézhettük volna az ablakon, amikor kigördül a buszunk. Körbejártuk az állomást és szerencsére az egyik kijáratnál egy esti balhét követően épp üvegezték a bejáratot és így rendőri segítséggel elhagyhattuk a pályaudvart és felszállhattunk a buszra. Ezek után már csak az hiányzik, hogy kiessünk Máltán, gondoltuk.

Azonban innentől szerencsére minden problémamentesen alakult. Leszálltunk a melegben, gyors fotók a reptéri jelenlétről a megérkezés örömére, (hogy itthon is elhiggyék, hogy valóban ott vagyunk) utána másfél órás buszos út a szállodáig és meg is érkeztünk. Az megér egy misét, hogy azt a 30 km-t, ami taxival 25 perc, hogy lehet így elnyújtani. A szobák elfoglalása után a magyar zászló felszerelése az erkélyre, majd rövid séta. A szendvicsek után valami meleg ételre vágytunk, pizza lett belőle. Ezután mivel az éjszaka szinte semmit nem aludtunk és este A MECCS, következett a rövid, de hasznos csendes pihenő. Egy kint élő barátommal már korábban megbeszéltük a találkozót, aki kocsit bérelt nekünk és értünk is jött a meccs előtt három órával. Előkerült a duty free-ben vásárolt feszültségoldó és irány a stadion.

Előtte azonban, ahogy a hotel teraszán iszogattunk, észrevettük a bárban a máltai csapat edzőjét, aki ott fogyasztotta el a kávéját. Természetesen gyorsan megbeszéltük a közös fényképet, amikor is a szállodánk mélyéről, vagyis inkább a wellness részből előkerült az egész máltai csapat. „Sok szerencsét” kívántunk neki estére, a hangsúlyból azonban próbáltuk érzékeltetni, hogy ezt mennyire is gondoltuk ezt komolyan.

Ahogy a stadionhoz kanyarodtunk, hidegrázósan hasonlított egy magyarországi idegenbeli meccsünkre. Az utcán mindenhol piros-fehérbe öltözött drukkerek énekeltek, ünnepeltek. Leírhatatlan, csodálatos érzés volt, amit ha kihagytam volna, egész életemben bánnám! Találkozás az ismerősökkel, közös fotók és ünneplés. Fantasztikus volt.

A stadionban kicsiben már olyan volt a hangulat, mint itthon. A meccset Ti is láttátok, de ahogy szurkolt, ünnepelt minden kint lévő, az nem mindig ment át a képernyőn. Az első gól utáni leírhatatlan boldogság, örök élmény marad. Később nagyon sajnáltuk a bekapott gólt, így utólag viszont kellett az is a még nagyobb izgalomhoz és még nagyobb ünnepléshez. Laciék egész meccsen nagyon jól nyomták, nagyon kellettek a szervezett szurkoláshoz, hangulathoz. A vonatozáskor pedig már mindenki láthatta, miért is vagyunk mi a legnagyobbak. Ami a meccs után történt, olyat még nem látott Málta!!! (sajnos már a magyar nézők sem) Mint amikor itthon egy idegenbeli óriási győzelem után a hazaiak által már elhagyott stadionban, a nagy csendet egyszer csak megtöri a mennydörgésként ható „Hééé fiúk” és az „Amígélekén”, leírhatatlan volt. Köszönet mindenkinek, aki nem kevés pénzt és időt rászánva úgy döntött, hogy helyszínen segíti a csapatot a továbbjutás kiharcolásában.

Úgy terveztük, hogy még aznap éjjel szervezetten többen, esetlegesen a csapattal együtt folytatjuk az ünneplést, ami azonban valószínűleg szervezésbeli hiányosságok miatt elmaradt. Így szűkebb körben, de természetesen folytatódott az öröm.

A másnap már a barátaink meglátogatásával, fürdőzéssel és az esti hazaúttal telt el, természetesen Málta-Milánó, Milánó-Budapest útvonalon minimális padon alvással, hogy szombaton reggel életem egyik legnagyobb focival kapcsolatos idegenbeli élményével (a franciaországi 98-as vb és a nyíregyházi 3:2 után nem voltam benne biztos hogy lesz még ilyen) megérkezzünk Magyarországra.

A végére csak annyi, hogy aki tud, MINDENKI BULGÁRIÁBA!!!!!

Üdv: N.Zs."

A meccs összefoglalója:

A csodálatos diósgyőri szurkolók Máltán:

Ide kattintva elolvashatod a sorozat eddig megjelent részeit:

Egy elveszett álom - A Vásárhelyi Betyár írása >>>>>

Vagyunk négyen, akik voltunk már győztes meccsen Balmazújvárosban >>>> Atyesz írása

Kézfogás - kis Kökesz írása egy 63-as Ózd-DVTK NB II-es bajnokiról >>>>>>

Egy felejthetetlen teremtorna története - Fazekas Béla visszaemlékezése >>>>>

Szabolcsi gyerekként diósgyőrivé lettem - Vass László visszaemlékezése >>>>>

Miskolc-Diósgyőr, a Szinvaside Derby - DWM írása >>>>>>

57-ben egy hetessel égettük a Kecskemétet - Slózi írása egy 63 évvel ezelőtti meccsről>>>>>

A TIR-ek ellen mindig élvezet - dfcwolf írása >>>>>

Te nem ismered ezt a csávót valahonnan? - Miki@ írása >>>>>

Zakatol - Egy Délvidéki Betyár, Orbán József írása >>>>>

Audio kimenet - Betyárok írása >>>>

Indián nyár - Objektiv írása >>>>>

1998.10.24. FTC-DVTK 3-4 - Geotic írása >>>>>>