Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Magyarország 
Az álmom egy Winter Classic az új diósgyőri stadionban
Szerző: Jáborcsik András | 2017-07-01 12:36:00
Ő testesíti meg az állandóságot a miskolci jégkorongban, hiszen az egyéves fehérvári kitérőtől eltekintve, gyerekkorától a miskolci sikerekért küzd. Testvérével, Péterrel együtt kezdte a hokit és együtt is értek el szép sikereket. Biztos vagyok benne, hogy eddigi pályafutása, eredményei, a sporthoz való hozzáállása példaképül szolgálhat a csapattársaknak és az ifjú jégkorongos palántáknak egyaránt.
A 2011-12-es szezonban magyar bajnoki címet szerzett a SAPA Fehérvár AV19 csapatával, háromszoros MOL Liga győztes a Miskolci Jegesmedvék illetve a DVTK Jegesmedvék csapatával, illetve egyszeres Magyar Kupa győztes is. Tagja volt a 2003-ban világbajnoki címet szerzett Divizió II-es U20-as válogatottnak, valamint a szlovéniai felnőtt Divízió I-es világbajnokságon bronzérmet nyert felnőtt válogatottnak is. Láda Balázzsal, a DVTK Jegesmedvék saját nevelésű játékosával beszélgettünk Szabó József szerkesztőtársammal.
Bevezetésképpen először következzenek Balázs nevelőedzőjének, Bíró Ignácnak a szavai a "tizenhetesünkről":
"Balázst négy éves korától ismerem, a kezdetektől a felnőtt játékossá válásáig az edzője voltam. A jégkorongozásra hétéves korában csábítottam el ikertestvérével, Petivel együtt. Egy ideig az úszással párhuzamosan jártak jégkorongozni, aztán egyre dominánsabb lett a jégkorong. Akkor még nyitott pályánk volt, évente csak négy-öt hónapig lehetett jégkorongozni, azt is elég mostoha körülmények között, de ő minden lehetőséget megragadott a sportolásra. Az úszás mellett a duatlonnal, illetve a triatlonnal egészítette ki a jégkorongot. Később a jégkoronggal párhuzamosan a MATÁV focicsapatában is játszott, majd az egri és miskolci floorball csapatokat is erősítette a jeges szezont követően.
Sok közös sikerben volt részünk. A magyar utánpótlás bajnokságban kétszer is a döntőig jutottunk. A korosztályos válogatottakkal is sok közös szereplésünk volt, Európa szerte rengeteg tornán vettünk részt a válogatottal és a Jegesmedvék csapatával is. Legkiemelkedőbb eredményünk a 2003-ban Újvidéken megrendezett Divizió II-es U20-as világbajnokság pontveszteség nélküli megnyerése volt. Ezen Balázs a csapat legjobb hátvédje lett. A szerbek elleni meccsen a saját kékvonalunkról akkora bombagólt lőtt, hogy a kapus meg sem bírt mozdulni. Ez a találat lett a VB legszebb gólja.
Rendkívül büszke voltam, amikor leigazolta a SAPA Fehérvár AV19 és az EBEL-ben is bemutatkozhatott, és hogy a felnőtt válogatottban is többször szerepelhetett. Mindig a maximális teljesítményre törekedett, nem ismert lehetetlent és ez jellemzi a mai napig is. Alapvetően hátvédkent játszik, de a támadósorban, center poszton is kiváló teljesítményre képes. Ő a csapat egyik legidősebb játékosa, de még mindig az egyik legszorgalmasabb, mind szezon közben, mind a nyári felkészüléseken. A fiataloknak igazi példakép."
A nevelőedző szavai után következzék a Láda Balázzsal készített interjú:
Az ikertestvéred, Péter is jégkorongozott. Hogy kezdtetek hokizni?
Egészen kicsik voltunk még, amikor elköltöztünk és az új szomszédunk Bíró Ignác, a Jegesmedvék utánpótlás edzője lett. Én és az ikertestvérem, Péter, akkoriban több sportágat is űztünk. Úsztunk, vízilabdáztunk, triatlonoztunk és fociztunk is. Ignác bácsi egy alkalommal megkérdezte, nincs-e kedvünk kipróbálni a jégkorongot is? Nem is tudtunk korcsolyázni, azt se tudtuk mi az a jégkorong, de azért sikerült felkeltenie az érdeklődésünket, így hát elkezdtünk korcsolyázni. Heti háromszor-négyszer lejártunk korcsolyázni, ahol megtanultuk az alapokat, a következő évben pedig elkezdtünk hokizni. Kilenc évesek lehettünk, eléggé le voltunk maradva a többiektől, akik közül sokan már négy-öt éves korukban kezdték. Mindkettőnknek nagyon megtetszett a játék, így megragadtunk a jégpályán, de kezdetben mellette még párhuzamosan vízilabdáztunk is.
Ignác volt az edzőtök?
Igen. Ő volt a nevelőedzőnk és vele értük el az utánpótlásban a legnagyobb sikereket. Nem is tudom, azóta voltak-e hasonló jó eredményei a miskolci utánpótlásnak. A serdülő csapatunk akkoriban bajnoki döntőt játszott a Dunaújváros ellen. A finálét sajnos elveszítettük, így másodikak lettünk.
A tehetséged vagy a rengeteg befektetetett munka révén értél el ilyen sikereket?
Ahogy az előbb is említettem, mi későn kezdtünk hokizni. Az elején még a két évvel fiatalabbak, a 85-86-os korosztály játékosai is sokkal ügyesebbek voltak, mint mi. Petivel azonban egyszerűen nem foglalkoztunk ezzel, mentünk folyamatosan, csináltuk, edzettünk és edzettünk rengeteget. Sose felejtem el, nem egyszer előfordult, hogy Pepe vagy én lőttünk volna büntetőt, akkor kiállt a kapus a kapu elől, hogy nekünk nem véd. Ez annyira idegesítő volt, hogy még több munkára sarkallt minket és a mai napig megragadt bennünk.
Miért nem védték a büntetőiteket?
Mert annyira kutyák voltunk első két évben. Azonban, valószínűleg annak köszönhetően is, hogy több sportágat is kipróbáltunk már akkorra, a játékintelligenciánk pár év múltán - talán nem nagyképűség ezt mondani - de kimagaslott a többiek közül. Meglehet, hogy nem tudtam olyan kiválóan korizni, cselezni, ám jól láttam a pályán, jó volt a helyzetfelismerésem. Amíg valaki jól korcsolyázott, elment szólóban, kihasználta, hogy abban ügyesebb, mi azzal kompenzáltunk, hogy jól helyezkedtünk, olyan passzokat adtunk, aminek szeme volt, vagy leütköztük az ellenfelet. Ez feküdt nekünk. Mi már gyerekkorunkban is kihasználtuk a fizikai adottságunkat, nagyon jól ütköztünk, jól blokkoltunk. És nem mellesleg, nyáron sem álltunk le az edzéssel, egyfolytában sportoltunk, ennek köszönhetően az állóképességünkkel sem volt probléma. Az elmaradásainkat pedig szépen lassan behoztuk. Tisztában voltunk a képességeinkkel és megvolt az önkritikánk is, tudtuk ki a jobb nálunk, és ezt el is ismertük. Mindig emeltük a mércét. Hiába mondták, hogy te még mindig kutya vagy, nem érdekelt, mert már láttam azt, hogy mind technikában, mind gyorsaságban egy szinten voltunk a többiekkel.
Tehát szisztematikusan építettétek magatokat…
Nagy szerencsém volt, hogy a testvéremmel mindent meg tudtunk beszélni, így évről-évre fejlődni tudtunk. Emlékszem, egy franciaországi gyerektornán három a három ellen játszottunk, ahol nem volt megengedett a test-test elleni játék. Harminckét csapatból hetedikek lettünk. Olyannyira feküdt nekünk ez a szabály, hogy három-négy gólt ütöttünk meccsenként. A másik két sorunk jobbára csak szenvedett, egy-két gólt tudtak csak szerezni. Nem a korcsolyázással kerekedtünk az ellenfelek fölé, hanem inkább azzal, hogy kipasszoltuk őket, nagyon élveztük azt a fajta játékot. A többiek közül néhányan úgy érezték, nekik elegendő az a szint, de mi többet, még többet akartunk.
(A kép jobb oldalán Bíró Ignác, jobbról a harmadik Láda Balázs)
A tanulást is fontosnak tartottátok, mindketten egyetemet végeztetek.
Valóban, Pepe azért hagyta abba a hokit, mert az egyetem befejezését követően kapott egy jó állásajánlatot. Eleinte mellette hokizott még, de bebizonyosodott, hogy a kettő nem megy egymás mellett. Az a két-három év nagyon kimerítő volt számára.
Én folytattam még a hokit. Lehet, hogy ha elmentem volna én is dolgozni, többet kerestem volna, mint a hokiból, de én vállaltam még egy-két évet, hátha …. Aztán két évnyi várakozás után kaptam egy olyan profi szerződést, amire azt mondtam, hogy megérte várni. Az is meglehet, ha még egy évet várnom kellett volna, akkor én is abbahagyom.
A Te életedben volt egy nagy mérföldkő, amikor 2011-ben Fehérvárra igazoltál.
Igazából ebben nagyon sokat köszönhetek Pista bácsinak (Egri István - a szerk.), akihez egyébként családi kötelék is fűz, hiszen az ő lányát vettem feleségül. Ő kérdezte meg, hogy lenne-e kedvem Fehérvárra igazolni, mert már egy évvel korábban is érdeklődtek utánam. Ennek azonban volt egy előzménye is. Ted Sator szövetségi kapitány ugyanis behívott a válogatott keretbe. Ezt megelőzően Pat Cortinánál szóba sem került e nevem. Cortina, szerintem kis túlzással azt sem tudta, hol van Miskolc. A nyitott pályás korszakot, a miskolci játékosokat beskatulyázta egy másik dobozba. Satornél az utolsó pillanatig hittem benne, hogy van esélyem kijutni a világbajnokságra, mert mások szerint is jól ment a játék.
Ez a 2011-es budapesti rendezésű VB előtti felkészülés volt?
Igen. Volt olyan felkészülési meccs, ami után azt mondták, ha ezt így csinálod végig, biztosan bennmaradsz az utolsó rosta után is. Meccsről-meccsre stabil teljesítményt nyújtottam, és úgy éreztem, egyenlő mércével kezelnek. Nem volt váltakozó a formám, hoztam egy megfelelő szintet. Még a VB kezdete előtti az utolsó napon is azt mondták, hogy még mindig nem tudták eldönteni, ki marad ki a végleges keretből. Majd szombaton, a VB nyitónapjának reggelén közölték a hírt, hogy nem kerültem be a keretbe. Igazságtalannak éreztem a döntést és ez nagyon felbosszantott.
Pista bácsi is úgy gondolta, hogy ha Miskolcról nem tudok bekerülni a világbajnoki keretbe, akkor érdemes lenne végiggondolni a Fehérvárra való igazolást. Azt gondoltuk, hogy a fehérvári csapat tagjaként sokkal nagyobb esélyem lesz a következő világbajnokságon való részvételre. Így is lett, igazából Fehérvárról már úgy mentem az edzőtáborba, hogy tudtam, nincs miért izgulnom, ha nem sérülök meg, akkor tagja leszek az utazó csapatnak.
Összehasonlítanád az akkori fehérvári és miskolci viszonyokat és körülményeket?
Az anyagi oldal nekem másodlagos volt, mert azért mentem oda, hogy magasabb szinten játsszak és kipróbáljam magam. Nagyon jól éreztem magam Fehérváron, a közösség nagyon profi volt, remek volt a csapattagok hozzáállása. Emlékeztetett a régi miskolcira, ahol az idősebbeknek respektje van, a fiatalok dolgoztak, nem kellett nekik könyörögni. Minden a helyén volt, ott tényleg csak a hokival kellett foglalkozni. Az eredmények tekintetében is nagyon szuper év volt, hiszen csak egy hajszál hiányzott ahhoz, hogy történelmet írjon a Fehérvár és még egy kört menjen a rájátszásban. Csak az volt a gond, hogy úgy kezeltek, mint egy MOL Ligából jött játékost. Talán előttem még nem is nagyon igazoltak a magyar bajnokságból. Nem véletlenül mondta anno Ocskay Gábor bá' azt, hogy ahhoz, hogy a játszótéren hintázhassak, oda kell mennem a hintához és le kell löknöm valakit róla. Erre mondtam neki, hogy ha engem beenged a játszótérre, akkor nem lesz gond, ha viszont csak az ablakból nézhetem a hintázó gyerekeket, akkor…
Egyszóval nem kaptam annyi lehetőséget, amennyit szerettem volna. Amit kaptam, azzal szerintem maximálisan éltem, de nem negyedik sorosként akartam játszani. 1+1 éves szerződést kötöttünk, szerették is volna, hogy maradjak, de közben a feleségem várandós lett. Átbeszéltük a lehetőségeket, a feleségem azt mondta, hogy ha lehet, inkább nem szeretne Fehérváron szülni, mert a család, a szülők, az ismerősök mind itt voltak helyben és ez megfizethetetlen. Aztán kikerültem a vébére, úgymond húztam egy pipát, és akkor azt mondtam, rendben van, visszajövök Miskolcra.
A csapatodban pedig kevés lehetőséget kaptál a szlovéniai világbajnokságra, mégis játszottál…
A Volánban azonban folyamatosan játszottam. Azt azért mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a Volán sokkal magasabb színvonalat képviselt. Emlékszem, döntőt játszottunk a Miskolccal, a négy győzelemig tartó párharcban söpréssel nyertünk, csakúgy, mint az elődöntőben az előző évi Mol-liga győztes Dunaújváros ellen. Ég és föld volt a különbség, én is éreztem, hogy sokkal gyorsabb vagyok, gyorsabban reagálok a szituációkban. Amikor az EBEL-ből visszakerültem a MOL Liga csapatba játszani, nagyon élveztem. Teljesen másképp lépett jégre az ember, tudtad, hogy Volános vagy, gyors és erős vagy. Rengeteget koriztam, ütköztem, passzoltam. Mivel alázatos voltam, nem nagyképűsködtem, próbáltam mindent beleadni a játékba, mert tudtam, hogy itt a 60 percből 45-öt jégen lehetek.
(A képen édesapjával és testvérével a ljubbljanai világbajnokságon)
Ha a feleséged akkor nem lesz várandós, akkor kitöltötted volna a plusz egy évet a szerződésedből, vagy azért billegett a dolog?
Billegett. Igazából az is megkönnyítette a döntésemet, hogy maradt az edző Fehérváron, aki egyben a szövetségi kapitány is volt. Ő megnyugtatott, hogy a válogatottban mindenképp számít rám, akkor is, ha visszaigazolok Miskolcra. Ez nagyon jólesett, de egyben meg is lepett.
Számomra nagyon szimpatikus volt, hogy amikor hazajöttél, azt nyilatkoztad, hogy szóba sem került az, hogy a kedvezőbb anyagi lehetőségek miatt maradj Fehérváron, hanem hazajössz a várandós feleségedhez.
Minden ideköt minket Miskolchoz, itt vannak a szülők is, babázhatnak ők is, és segíthetnek is. Végiggondoltuk, hogy ha maradok, akkor az elején, amikor talán a legfontosabb, nem lehetek együtt velük.
Az eliteprospects.com.on a neved mellett már hatszáz fölötti mérkőzés szám szerepel. Ennyi rengeteg meccsel a lábadban, a kezedben, mi motivál még abban, hogy nekiindulj a következő szezonoknak?
Igazából ez annak köszönhető, hogy nem égtem ki. Az is hatalmas szerencsém volt, hogy tizenhét évesen már a felnőtt csapatban játszhattam. Ennek köszönhetően már nagyon fiatalon jó csapatok ellen játszhattam és meccsrutint szerezhettem. Eleinte persze az volt a kérdés, hogy ötödikek vagy hatodikak leszünk-e. Azt vettük észre, hogy amikor idejöttek az akkori favorit csapatok, afféle pontvadászatra készültek ellenünk. Azt gondolták a játékosaik, hogy nulla ütközéssel csinálnak ellenünk öt asszisztot, meg ütnek ugyanannyi gólt. Már az első cserénél, amikor belőtték a korongot a sarokba, észre lehetett venni, hogy nem ütközött le az ellenfél, hanem elkorizott mellettem. Ilyen ellenfél ellen sokkal szabadabban lehetett játszani, mert egy darab ütközést sem kaptál. Lenéztek, kicsi vagy, aki ráadásul rácsban játszik, és azt gondolta, hogy simán elviszi a korongot, De ezáltal mi fejlődtünk, mert meg tudtunk csinálni két-három cselt, és sokkal magabiztosabbak lettünk.
Sajnos, a mai fiataloknak erre már nincs lehetőségük, olyan nagyok az elvárások. Biztos vagyok benne, hogy ma az akkori tizenhét éves Láda Balázs nem tudna bekerülni a felnőtt csapatba, ugyanúgy, mint a mai fiatalok sem tudnak.
Téged elkerültek a sérülések a pályafutásod során? Szerencsésnek mondhatod magad ilyen szempontból?
(Kopogtat az asztalon - a szerk.). Kisebb sérüléseim voltak, de hála Istennek, a nagyobb sérülések elkerültek eddig. A leghosszabb kihagyásom kb. egy hónapos volt, de az sem törés volt, ráadásul az én hibámból következett be, mert a palánkot ütköztem le és beszorult a levegő. Akkor három napig, amiben benne volt a szilveszter is, a kórházban feküdtem.
Te most 34 éves vagy. Ez a kor mennyire előnyös egy jégkorongozónál, hogy érzed?
Úgy érzem, hogy későn érő típus vagyok. Persze, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem gondolkodtam már el azon, mit is szeretnék csinálni a hoki után. Természetesen, nekem is vannak terveim és nem lehet megmondani azt sem, hány évem van még a hokiban. A számra ütök, de ha szerzek egy olyan sérülést, amire azt mondanák, hogy nagyon hosszú a felépülés, akkor lehet, hogy azt mondanám, itt a vége. De most újra itt egy nagy kihívás az én életemben is a Visegrádi Kupának köszönhetően, jó lenne bekerülni az első négybe, aztán a Kontinentális Kupában is menni egy kört.
A rutin mennyire számít a hokiban? Mennyire vagy most másabb játékban, mint a fiatal Láda?
Ez attól függ… Tavaly megkaptam életem lehetőségét Doug Bradleytől, első soros játékosként végigjátszottam az egész szezont. Ebben a bajnokságban inkább az építkezésről szólt a feladatom, az első bajnoki sikernél viszont a rombolás volt a cél. Az építkezés sokkal jobban tetszett. Meccs végén volt úgy, hogy nem ütköztem, mert sokkal fontosabb volt, hogy kijöjjön a korong, és hogy ütővel szerezzek meg egy korongot, és abból épüljön egy támadás, minthogy levadásszam az ellenfelet.
Leginkább talán a védekezésben érzem előnyét a rutinnak, ami abban nyilvánul meg, hogy nem bikázom ki a korongot, próbálom nem tilos felszabadításba kergetni a még fáradtabb csapatot.
Az mennyire nehezíti meg a játékosok dolgát, hogy jobbára évente új edző jön, új elképzelésekkel, új edzésmódszerekkel? Mennyire nehéz ezt megszokni?
Ez akkor lehet előnyös, ha mondjuk az előző edzővel ”nem voltál jóban”, és az új edzőnél újra nulláról indulhatsz. Ebből a szempontból főleg nekem jó, illetve azoknak a játékosoknak, akik nem szeretnének eligazolni Miskolcról. Ha 4-5 éve lenne egy edző, aki azt mondaná, hogy jó-jó, itt van ő, de nekem nem ő a legfontosabb, akkor például én is bajban lehetnék. A tavalyi edzőmet, Doug Bradleyt például imádtam. Összetettem volna a két kezem, ha marad, mert akkor tudom, hogy jövőre is megkapom ezt a lehetőséget. Most jön egy másik edző, neki újra bizonyítani kell. Abból a szempontból nehéz, hogy nem tudod, mit szeret, mit vár el, mi az, ami bejön neki, mi az, amit látni szeretne. Minden edzőnek vannak dolgai, amit szeret látni, vagy amire háklis, és ezt nem fogja kiírni a falra.
Az edzés nyelve az angol?
Igen.
Valamennyi játékos jól beszél angolul?
A hokinak van egy saját nyelvezete. Ott a tábla, és az olyan, mint a közlekedésben a KRESZ. Megvan, hogy jelölik a passzt, a helyezkedést, a korcsolyázás irányát. Van egy playbook, ebben le vannak írva az alaptaktikák, amit elvár az edző. Ezeket kell felvinned a jégre és megcsinálnod. Volt olyan edzőnk, aki feladta házi feladatként és ki is kérdezte a playbookot.
Tényleg kikérdezte a playbookot?
Igen. Bob Dever volt az edzőnk és amikor a legfiatalabb sorunk összevissza ment a jégen, akkor utána leült az öltözőben és elkezdte kérdezni tőlük: - Na mondd el, ez és ez hogy van. És nem tudta. – Na látod, ezért hibáztatok ennyit, mert nem olvastátok el.
Elmondhatom, hogy dolgoztam együtt elég sok edzővel, nagyjából a fejemben van, lehet, hogy pár dolgot elfelejtettem, de ha ő felhozza, akkor tudni fogom, hogy abban a szituációban mik a részletek. Nálunk a részletek nagyon fontosak. Az az alap, amire az ember nem is gondolna, és a laikus nem is látja. Igazából új dolgokat már nem nagyon lehet kitalálni. Visszatérve az eredeti kérdésedre, az edzőnek abban mutatkozik meg a legnagyobb szerepe, hogy egy jó csapatot alakítson ki a rábízott játékosokból. Ha van egy mágikus kezű csatárod, aki taktikailag fegyelmezetlen, az tízből kilencszer nem azt fogja csinálni, amit a taktika előír, hanem próbálja megoldani maga a szituációt. És ha tízből tízszer belövi, mindenki tapsolni fog neki, de hogy a másik négy ember teljesen mást csinált, nem baj, megnyerted nekünk a meccset. Azonban ha majd a döntőben nem jön össze a dolog, akkor az a sor kuka és lehet veszítesz, mert rá volt alapozva minden. Az a legfontosabb tehát, hogy egy jó morálú és erős csapatot, közösséget alakítson ki. Ezzel nyertünk tavaly is.
Az új edzőről mit tudtok?
Már elküldte, hogy augusztusban mik lesznek a felmérő tesztben. Ez a fizikai felmérőt jelenti, amit minden felkészülés előtt megcsinálunk. Július 31-én lesz találkozónk, akkor kell mindenkinek megjelennie és elkezdjük a tesztet.
Három héttel a Visegrádi Kupa első meccse előtt kezdődik csak a felkészülés?
Azért ezt úgy kell elképzelni, hogy a tesztre már mindenki szinte tökéletes erőállapotban érkezik meg. Hokiban nincs olyan, mint amit némely más sportágnál hallani, hogy valaki még nincs megfelelő állapotban és fel kell hozni, hogy utolérje a többieket. Mi úgy érkezünk a felmérőre, hogy szinte végigdolgoztuk az egész nyarat, és már csak tényleg a jég hiányzik.
Nemcsak az edzők, hanem többnyire a légiósok is évente váltják egymást. Mennyire nehéz feladat az a magyar mag számára, hogy megismerjék, megszokják az új légiósokat?
Azt gondolom, hogy ha valaki bekerül egy idegen környezetbe, akkor általában - és nálunk szerencsére többségében ez a gyakorlat, -ő alkalmazkodik az új környezethez. Ha szerencsénk van - és nem mellesleg, ha jó az edző - akkor egymásra találnak. Az edzőnek hatalmas szerepe van ebben a folyamatban. Neki kell összehozza úgy a csapatot, hogy mindenki egy irányba húzzon, mindenki megértse a másikat, mind a jégen, mind a jégen kívül. Ilyen szempontból eddig nem igazán volt probléma Miskolcon. Fontos megemlíteni, hogy van itt egy mag, amely évek óta egy irányba evez, és ez jó iránynak mutatkozik. Ha a többiek is beülnek mellénk a hajóba és ugyanabba az irányba húzzák az evezőt, akkor el tudunk érni sikereket. Ha valaki látványosan az ellenkező irányba megy, azt előbb-utóbb úgyis megállítja a közösség ereje.
A miskolci hoki egyik nagy ereje, hogy ezt a magot, amit említettél, együtt tudták tartani.
Igen, mi jól érezzük itt magunkat, és ez a bizonyos mag szereti is egymást, ha lehet így fogalmazni. Mindenki látja, hogy itt lehet jól dolgozni. Olyan orvosi hátterünk van például, hogy ha a legkisebb problémával is elmegyünk Kató Csabihoz az egészségügyi központba, akkor ott rendkívüli módon fel tudják gyorsítani a gyógyulásunkat. Az azért nagyon nem mindegy, hogy új mész fel a jégre, hogy nem fáj semmid, mintha benned van már három fájdalomcsillapító, vagy injekció és így kell lejátszanod egy fél szezont. Ilyen szempontból is tényleg nagyon szerencsések vagyunk, mert minden feltétel adott a jó teljesítményhez.
Mennyivel lesz másabb az idei felkészülés azáltal, hogy a közvélemény most előtérbe helyezi a Visegrádi Kupát, ahol szlovák élcsapatok ellen méritek össze az erőtöket?
Ha nem lenne a Visegrádi Kupa, akkor sem játszanánk kevesebb meccset, mert akkor lenne hat felkészülési mérkőzésünk. A menetrend ugyanaz marad, ennek annyiban van jelentősége, hogy a felkészülési meccseken dőlnek a sorok összetételei. Itt dől el, ki mennyi jégidőt fog kapni a szezon során. Ebből eredően a felkészülési tornákon eddig is mindenki 100%-ot mutatott, mert meg akarta mutatni az edzőnek, hogy mire képes és természetesen mindenki első soros szeretne lenni.
Aki nincs otthon a hoki világában, annak szinte felfoghatatlan, hogy egy világbajnokságon hogy lehet hét nap alatt öt meccset lejátszani, de említhetnénk a MOL Liga erdélyi túráit is, ahol négy nap alatt három meccset kellett játszani. Hogy lehet erre felkészülni, hogyan tudtok regenerálódni a meccsek között?
Erre csakis nyáron lehet felkészülni. A MOL Liga májusban ér véget, de szinte azonnal meg is kezdődik az alapozás az őszi szezonra annak érdekében, hogy bírja az ember erővel a következő szezont, és elkerüljék a sérülések. Azért azt őszintén meg kell mondani, hogy egy négynapos MOL Ligás erdélyi túránál, annak a csapatnak, amelyiknek rövidebb a kispadja, rendkívül megterhelő. Ezt úgy lehet kibírni, hogy nagyon sok folyadékot iszol, nyújtasz, regenerálódsz, illetve nagyon fontos, hogy a meccseken oda kell figyelni a rövid cserékre. Végig kell pörgetni a meccset, nem pedig azt csinálni, hogy játszol egy percet egy cserében, besavasodik a lábad, és három napig még savasodni fog. Ilyenkor az edző mindig elmondja, hogy sok meccs van, rövideket kell cserélni, meg kell pörgetni a játékot, lőjél, támadj, ütközz, aztán gyere le.
Neked hogy telik most a nyarad?
Természetesen edzésekkel. Orosz Szilveszternél készülünk immár második éve, Ritó Lacával együtt. Ő régebben hokistársunk volt, van egy edzőterme, teljes mértékben tisztában van vele, mire van szükségünk. Már tavaly is nála edzettünk és nagyon bejött. De vannak programjaink is a nyári felkészüléshez. Van NHL-es programunk is, de korábbi válogatott játékostársaktól is kaptam programokat.
A magyar hoki óriási lehetőség előtt áll a Visegrádi Kupa elindulásával...
Valóban, és hogy mekkora a fejlődés a magyar hokiban, mi sem mutatja jobban, hogy amikor 18 vagy 19 éves voltam és Jan Faith volt az edzőnk - akinek a fia többszörös Extraliga győztes, pontkirály - a Miskolc edzőmeccset szeretett volna játszani a Kassával. Amikor kérdezte az edző, hogy a felnőtt vagy a junior csapattal, az volt a válasz, hogy természetesen a juniorokkal. És tessék, most a Miskolc 6-7 saját nevelésű játékossal, illetve 15 magyar hokissal meg fog mérkőzni szlovák élcsapatokkal. Az, hogy mi lesz ezeknek a végkimenetele, az a jövő zenéje, meglátjuk, hol tart a magyar hoki, milyen a fejlődés. Régebben Kassán maximum a felnőtt csapat öltözőjébe nézhettél be magyar játékosként. Az már óriási dolog volt, hogy játszhattunk egy meccset a junior csapatukkal, bár, ők is eléggé lenéztek minket. Most pedig már a tavalyi elődöntős jelentkezett, hogy szívesen részt venne a sorozatban. Ez óriási dolog és magyar hoki fejlődését bizonyítja.
Te hogy élted meg, hogy a Jegesmedvék csatlakoztak a DVTK családhoz?
Mindenképpen előnyösnek érzem, hogy a DVTK kötelékébe tartozunk mi is. Egész más érzés ennek a nagy múltú klubnak a játékosaként pályára lépni. Az álmom az, hogy még aktív játékosként az új diósgyőri stadionban egy Winter Classic-on tizenötezer szurkoló énekelje nekünk az amigéleként!
Mayer Péter játékostársként és edzőként is dolgozott együtt Balázzsal. Maya ezekkel a szavakkal jellemezte az egykori játékostársat, illetve tanítványt:
"Balázs, mivel 5 évvel fiatalabb, a felnőtt csapatba bekopogtatván pont a helyét kivívó új korosztályba tartozott, mikor én/mi és a Verba féle, még régebbi generáció már masszív tagok voltunk. Magabiztos és bátor játékos volt, akkor is magabiztosan viselkedett, ha valamit nem tudott, ami előfordult természetesen. Pont emiatt már fiatal korában is képtelen volt veszíteni , és ez mit sem változott azóta sem. Ez remek hajtóerő alapban, de a tökéletesség iránti vágy a sportban nagyon nehezen megvalósítható, mert gyakorlati értelemben nem is létezik. Balázs viszont nem tud megelégedni mással...
Teherbíró, munkától sosem félő, karakán játékos lett, edzőként is ezeket az erényeit láttam. Kritikai hajlama nagyon erős, ezt sokszor nehéz kezelni, amivel kicsit is azonosul, azért viszont sérüléseket, fáradtságot, esélyeket és minden más negatívumot teljesen mellőzve képes dolgozni, küzdeni a végsőkig. Ezért a harcos mentalitásáért minden csapatban sokat adnak, ez nagyon fontos karakterrész a hokiban és életben is."
fotók: Bán Olivér, dvtk.eu. boon.hu, magánarchívum
És ezt olvastad már?
A Winter Classic remélem már most télen összejön!