Dobszerda

Mégsem lesz zártkapus a Feröer elleni sorsdöntő válogatott mérkőzés! Az UEFA ideiglenesen megkegyelmezett nekünk, aztán, hogy jól jártunk-e, azt majd meglátjuk. Storck kapitány már korábban kijelölte keretét, ettől a fordulattól függetlenül. Voltak azonban más tényezők, amik befolyásolták a válogatási elveket. Legnagyobb visszhangot Szalai és Stieber mellőzése váltotta ki. Az indoklása szerint, olyan játékosokat nem hív be, akik teljesen mellőzöttek a csapatuknál. Korábban azért lehettek tagjai a keretnek, mert még a bajnokság elején voltunk, a németnek főleg és reménykedett benne, hogy fiaink kiharcolják a helyüket a csapatban. De nem így lett. Logikus és megalapozott a döntése, nem igen lehet vitatni.

Bekerült viszont a keretbe az U21-es válogatottnál is számításba vett futballisták közül Osváth Attila, Márkvárt Dávid, Kalmár Zsolt és Nagy Ádám is. Kétségtelen, övék a jövő. Kíváncsian várom, vajon közülük szerepet kap-e valamelyik a két sorsdöntő meccs valamelyikén. Nagy bátorságra vallana ez a kapitány részéről. Mai posztom témája azonban nem szorosan véve a válogatott soron következő meccseinek felvezetése, persze szívesen veszem, ha esélyt latolgattok, esetleg a kezdőre tippelgettek. Én ettől most eltekintenék.

Amiért billentyűt ragadok, az egy olyan téma, amiről nem olyan kellemes beszélgetni, de muszáj. Kicsit górcső alá szeretném venni a magyar idegenlégiósok helyzetet Európában. Szalaival és Stieberrel kezdtem a posztot, evidens velük folytatni. Esetük tipikus orvosi ló a magyar foci valós megítélésére, elhelyezésére a világ labdarúgásában. Két olyan spílerről beszélünk, akik nagyon fiatalon kerültek ki külföldre, a szakemberek komoly karriert jósoltak mindkettőjüknek, nem egyedi az eset. Mostanra azonban kiderült, csak sodródnak az árral. Egy-egy kiugró félszezon miatt még utoljára el tudták adni magukat, menedzserük ügyességét sem felejtve, de leáldozóban van a szerencséjük. Sajnos. Ők voltak az utolsó fecskék, akik magyar létükre komoly bajnokság, komoly csapataiban kaphattak szerepet, még ha epizódot is. Csak meg kell nézni a válogatott keretet és kiderül, miről is van szó!

Mostanában betörtünk a lengyel piacra. Ez jó! Ugródeszkának mindenképpen, meg talán végállomásnak is. Mert gondolhatjuk, van esély tovább lépni, de erre egyedül talán Nikolicsnak van reális esélye, aki szenzációsan kezdte első idényét az Ekstraklasaban. Reménykedve várom a folytatást a válogatottban is! Guzmics rendszeresen játszik, Kádár is jó teljesítményt nyújt, bár a bajnokság tavalyi megnyerése után most kritikán aluli csapata szereplése. Kitűnő szezont fut Németh az észak-amerikai profi ligában is, na de az mégis csak a baseball hazája, így már felmerült annak is a lehetősége, hogy visszatérhet Európába. Mert kik is mennek az MLS-be? Kicsit kiégett, vagy megöregedett sztárok, pénzt keresni. Ambiciózus fiatalemberek még mindig Európába vágynak. A többiekről szót se érdemes ejteni. Érintettségünk okán Elek Ákos kínai szerepvállalása még említést érdemelne, de csak negatív jelzőkkel tudnám illetni, azt meg minek? És itt van még Tőzsér, aki talán újra megtalálja a helyét az angol másodosztályban. Ő mindig is tudta hol a helye, az az olasz szerződés nem hiányzott a karrierjének, de ki ne ment volna, ha egyszer hívták és sok pénzt ígértek? Aztán becsődöltek. Tipikus magyar a történet.

Akiket szóba hoztam már nem a pályájuk elején tartó ígéretek. Kész futballisták. De mi a helyzet az új generációval? Kapósak a magyar fiatalok külföldön? Nem mondhatnánk. Van egy-egy eladás, de azokban nem nagyon van köszönet. Vegyük például Kelemen Dávid esetét, akit Izraelbe vitt a sorsa, akarom mondani a menedzsere. De vajon minek? „A Hapoel Tel-Aviv csapatánál egészen pontosan 0 játékpercet kapott tétmérkőzésen. Hogy mi áll a háttérben? Azt ő sem teljesen érti.” Mi azért már kezdjük sejteni, nem? Ennyit ér a magyar foci, a magyar utánpótlásképzés.

Ha lehet azt mondani, még megalázóbb Vécsei Bálint esete, akit jó olasz kapcsolatai által a Honvéd nagyhatalmú ura eladott a Bolognanak. Ahogy érkezett, a jó talján csapat azzal a lendülettel kölcsön is adta a harmadosztályú Lecce csapatának. Szépségtapaszként a hír megemlíti, hogy a csizmasarki csapat a másodosztályba igyekszik. Arról nem szól a fáma, hogy miért, miért nem, de számomra ez egyfajta leértékelése a magyar focinak, a magyar futball szakemberek által kapott hiányos képzésnek. Ítélet a magyar foci minőségéről. És ne felejtsük el Vécsei esetében kétszeres magyar válogatott játékosról beszélünk!

De van remény. Számomra reménysugár az épülő edzőközpontunk, a sok új pálya, ahol gyerekek százai rúghatják majd a bőrt és remélhetőleg egyszer mi is felkerülünk a világ focitérképére. Mert most még csak az utat keressük, ami felvezet rá, de fájó, egyelőre nem találjuk.

Ne verjétek nagydobra, de ha úgy gondoljátok, akkor hagy szóljon!

A 25 fős, szűkített magyar keret, emlékeztetőül:
Kapusok: Bogdán Ádám (Liverpool), Dibusz Dénes (Ferencváros), Király Gábor (Haladás)
Védők: Bosnjak Predrag (Haladás), Guzmics Richárd (Wisla Kraków), Fiola Attila (Puskás Akadémia), Juhász Roland (Videoton FC), Kádár Tamás (Lech Poznan), Lang Ádám (Videoton), Leandro Középpályások: Elek Ákos (Csangcsun Jataj), Gera Zoltán (Ferencváros), Kalmár Zsolt (RB Leipzig), Márkvárt Dávid (Puskás Akadémia), Nagy Ádám (Ferencváros), Tőzsér Dániel (QPR)
Támadók: Bódi Ádám (DVSC-Teva), Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (Bursaspor), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Németh Krisztián (Sporting Kansas City), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa), Priskin Tamás (Slovan Bratislava)