13 év munkájával ért el a DVTK első csapatának kapujába

Bánhegyi Bogdán Kecskeméten mutatkozott be a DVTK első csapatában

A DVTK Labdarúgó Sportakadémia egykori növendéke, Bánhegyi Bogdán Kecskeméten mutatkozott be a DVTK első csapatában. Előtte végigjárta a szamárlétrát a diósgyőri utánpótlásban, de az MK-döntőn ott szurkolt a Puskás Ferenc Stadion lelátóján, később volt bekísérő gyerek, majd labdaszedő, egy ideje pedig az első csapat keretével készül. (A Gólörömben megjelent interjú aktualizált változata.)

Gratulálunk az élvonalbeli debütáláshoz, és utólag is boldog 20. születésnapot! Hogy érzed, most jött el a bemutatkozás ideje, vagy már hamarabb is készen álltál volna rá?

Először is köszönöm a gratulációt és a köszöntést is! Közhelynek tűnhet, de nagyon boldog vagyok, mert nevelőegyesületemben jutottam el az NB I.-ig, 13 év munkája érett be, és egy 13 éves álom vált valóra. Persze tisztában vagyok azzal, hogy még csak az út elején járok, ezért úgy tekintek a bemutatkozásra, mint megelőlegezett bizalomra. Korábban is megkaphattam volna a lehetőséget, az előző idény végén már szóba került a nevem, de akkor egy ujjsérülés megakadályozott abban, hogy Szombathelyen akár a kispadra is le tudjak ülni. Erről már kár is többet mondani, sokkal fontosabb, hogy Kecskeméten eljött az én időm.

Izgultál az első meccs előtt?

Alapvetően nem vagyok izgulós típus, ám most nem csak egészséges drukk volt bennem, hanem bevallom, rendesen izgultam. A "rutinos" Jurek Gábor oldotta még a kezdés előtt a feszültséget azzal, hogy "megfenyegetett": a meccs után le ne merjem tagadni, hogy izgultam.

Kapus szempontból nem éppen hálás mérkőzésen mutatkoztál be, összesen három lövés ment kapura, abból az elsőnél nagyon jól eltalálta az ellenfél a labdát, a második pedig közelről jött.

Én is így érzem. Az első gól előtt Horváth Krisztofer takarásból lőtt nagy erővel és rendkívül pontosan, a másodikat pedig szinte sakk-matt helyzetből rúgta mintegy hat méterről, a társak nem is hibáztattak miatta. Más dolgom néhány kósza labdán kívül nem akadt, esélyem sem volt bármit hozzátenni a meccshez, mert szinte el sem jöttek a kapunkig. Azonban az is hozzátartozik a történethez, hogy elkövettem néhány technikai hibát, amit igyekszem minél hamarabb kijavítani, és akkor biztosan nem az első alkalom lesz az utolsó is. Néhányszor megtréfált a pálya talaja, de ez csak tény, nem mentség, hiszen mindenki más is azon a pályán játszott.

Manapság elvárás egy kapustól, hogy lábbal is már-már a mezőnyjátékosok szintjén legyen. Saját értékelésed szerint hogy állsz ezen a területen?

Dolgozok rajta. A mai akadémistáknak könnyebb a dolguk, hiszen ők ebben nőnek fel, nekünk korábban csak ki kellett rugdosni a labdát. Tőlem a DVTK második csapatában kérte először Vincze Richárd, hogy ha letámadnak az ellenfél játékosai, akkor bátran játsszam meg a védekező középpályást is. Akkoriban rengeteget fejlődött a passzjátékom, szinte tőlem indult minden támadás, egy meccsen 60-70 alkalommal passzoltam, ráadásul nem hosszú indításokat, hanem rövid, pontos passzokat vártak el tőlem.
A modern fociban a kapus sok esetben belső védőt játszik, és nem egy söprögetőt, aki takarít, hanem egy olyan belső védőt, aki aktívan kiveszi a szerepét a támadásokból.

Edzésen néha a mezőnyben is feltűntél, bár igazából nem a támadásépítésből, hanem a presszingből vetted ki inkább a részed.

Az U16-ban egyszer még csatárt is játszottam negyedórán keresztül, de nem hiszem, hogy még egyszer megismétlődik az alkalom. Az edzéseken pedig azt próbáltam hasznosítani, hogy kapusként gondolkodva tudom, mi következik mi után, így könnyebb letámadni az ellenfelet, de számomra ez csak másodállás.

Tudod-e, hogy ki volt az utolsó kapus, aki saját nevelésű játékosként mutatkozott be a DVTK kapujában?

Igen, Rakaczki Bence. Tíz évnél is több volt köztünk, de néhányszor edzettünk együtt. Amikor leigazolt a DVTK, akkor telente a régi műfüves csarnokban gyakoroltunk kapusok, és máig előttem vagy az a jelenet, amikor annyira figyelt ránk, kicsikre, hogy inkább visszahúzta a lábát, nehogy eltaláljon véletlenül is. Nagyon jó embert ismertem meg benne, felfoghatatlan, ami történt vele. Van köztünk még egy kapcsolódási pont, hozzá hasonlóan én is a Fráter György Katolikus Gimnáziumba jártam, ahol nagy büszkeségemre én is megkaptam a Rakaczki Bence emlékére alapított kiemelkedő sporteredményért járó díjat.

Akkor folytassuk a kezdetekkel! Hogyan lett belőled kapus?

Számomra ez soha nem merült fel kérdésként. Már négyévesen ott sertepertéltem a bátyám edzésén (Bánhegyi Donátot korábban a korosztályos válogatottba is hívták Diósgyőrből, manapság amatőr szinten véd - a szerk.), amikor Szőke Barnabás egyszer csak azt mondta, ha már úgyis mindig ott vagyok, akkor legközelebb hozzak magammal én is szerelést. Lépésről lépésre haladtam, eleinte sokat bukfenceztünk, nyújtottunk, felülésből dobtuk vissza a labdát, gyakorlatilag az első pár évben a kapusmesterség alapjait sajátítottuk el. Később Gatya bá’ (Kiss József - a szerk.) vette át a képzésünket, de sokat tanultam Pallai Gábortól - aki egykori futsal válogatott kapusként unalomig sulykolta belénk az egy az egy elleni helyzetek hárításának módját - és Szalma Páltól is.

Az eddigi pályafutásomnak két meghatározó eseménye volt, mind a kettő negatív, de mind a kettőt megerősödve hagytam a hátam mögött. Az U14-es és az U15-ös csapatban a kispadra szorultam, de visszaverekedtem magam a kezdőbe. Majd egy edzőmérkőzésen olyan szerencsétlenül estek rám, hogy eltört a combcsontom, és 4-5 hónapot ki kellett hagyni. Elhatároztam, hogy jobb állapotban térek vissza, mint amilyenben korábban voltam, és nekifeszültem a munkának. A rehabilitáció során Szakos Norbert és Kátai Roland egyáltalán nem kímélt, cserében minden feladatot elvégeztem. És rövidesen meglett az eredménye, mert nem csak teljesen felépültem, hanem hamarosan Geri Gergely hívott az első csapat edzésére, ahol onnantól Andrusch József kapusedző foglalkozott velem. Ennek már három éve…

Immár 20 évesen és NB I.-es kapusként most miről szólnak az edzések?

Tulajdonképpen minden szükséges részletet gyakorlunk Tuska János irányításával. Jobbnál jobb gyakorlatok várnak ránk minden héten, leginkább a motorikus gyorsaságot és a láberő dinamikát fejlesztjük a Fit4Race program segítségével, de sokat foglalkozunk a lábtechnika tökéletesítésével is. A Fit4Race program arra is alkalmas, hogy mért adatokkal rendelkezünk a teljesítményünkről. Aki az elmúlt években folyamatosan végezte a gyakorlatokat, annak fejlődést mutatott. Ez velem is így történt.

Úgy használod a szakkifejezéseket, mint aki egyszer majd edző szeretne lenni. Jól érzem?

Egyszer? Már jelentkeztem a kapus C-licences képzésre, és a pályatesztet másodmagammal 100 százalékos eredménnyel csináltam meg. A szóbelin viszont azt mondták, túl fiatal vagyok, nekem még a kapuban van dolgom, jöjjek vissza később. Ja, majd elfelejtettem, a felvételi bizottság vezetőjét Tuska Jánosnak hívták. Azóta kettőzött erővel dolgozok az edzéseken, és duplán figyelek minden gyakorlatot.

Olvasd el a teljes cikket >>>

forrás, fotó: dvtk.eu