Banner

Gosztonyi távozik Diósgyőrből

Szerző: | 2015-06-24 11:15:44

A hivatalos ok: nem fogadta el a klub ajánlatát.

Amit sejteni lehetett, amit már jópárszor megpendítettünk és ti is írtátok a kommentekben, most beigazolódott. Gosztonyi és a klub szerződése megszűnt. A bejelentést és az okot a DVTK hivatalos honlapja röviden közölte.

"Hosszú tárgyalássorozaton van túl a DVTK és Gosztonyi András. A középpályás szerdán közölte Árki Gábor sportigazgatóval és Bekő Balázs vezetőedzővel, hogy nem fogadja el a klub szerződéshosszabbításra vonatkozó ajánlatát.

A játékos saját kérésére 2015. június 30-ig felmentést kapott az edzések látogatása alól."


Nos, hogy mennyire volt hosszú a tárgyalássorozat, illetve milyen további vagy új feltételeket támasztottak/kínáltak a játékosnak, arról nincs nyilatkozat. A jelek szerint András elé egy olyan szerződés lett letéve, melyet nem tartott elfogadhatónak, illetve nem illett a hosszútávú elképzeléseibe, terveibe. Erre utal az a hivatalos kijelentés is, hogy ő volt az, aki nem fogadta el az ajánlatot.

Egy dolog azonban biztos, a következő szezonban már nem piros-fehérben látjuk a pályán, legalábbis nem a DVTK kötelékében.

És ezt olvastad már?
Banner

Ez egy archivált cikk, így nincs lehetőség hozzászólás írására.