Banner

Értékeljünk - Kádár Tamás

Szerző: | 2014-12-17 16:15:35

Vegyük sorra a játékosainkat, és értékeljük a teljesítményüket

Kádár Tamás-4

A 24 éves válogatott védő 2013 elején érkezett csapatunkhoz a holland Roda JC együttesétől, először csak kölcsönbe. Egy hosszabb külföldi szereplés után érkezett haza, ő is egy olyan játékos volt, akinek nem volt túlságosan sikeres a külföldi pályafutása. Diósgyőrbe történő leigazolása még így is elég nagy szenzációnak számított a magyar futballberkeken belül, hiszen nem a Diósgyőr az a klub, amelyik ekkora neveket korábban magához tudott volna csábítani. Nagy várakozás előzte meg a bemutatkozását, hiszen mindenki kíváncsi volt rá, fel tudja-e építeni magát újra úgy, hogy a magyar foci meghatározó alakja lehessen.

A szezonban 16 bajnoki meccsen volt kezdő, 1440 játékperc került a neve mellé. Minden esetben kezdő volt és nem is cserélték le. Összesen 1 sárgalapot gyűjtött. A nemzeti tizenegyben is alapembernek számított, 4 mérkőzésen ölthette magára a válogatott mezt és 360 percet játszott. Természetesen az Európa Ligában is kimozdíthatlan volt a védelem tengelyéből, mind a 6 meccsen szerepet kapott és 540 percet töltött a pályán. Egy esetben a kapitányi karszalagot is megkapta. A Transfemarkt szerint az értéke 800 000 Euro.

Amikor megérkezett, akkor mindenki találgatott, mit várhatunk majd vajon tőle? Egy külföldön megégett sztárocska, aki megelégszik azzal ami van, vagy egy önmagát újra felépíteni vágyó fiatal játékossal állunk-e szemben. Azt gondolom, hogy az itt eltöltött idő alatt megadta a választ mindenkinek. Fokozatosan nyerte vissza a formáját, nagyon jól összefogta és irányította védelmet. A válogatottba is visszakerült és ott is alapemberré vált. Persze, voltak olyan meccsei, amikor hibázott, de ez minden védő játékában benne van. Amikor a Mester középpályán próbálta ki, akkor is megmutatta, hogy van érzéke a játékhoz és másik poszton is képes jó teljesítményre. A jelenlegi Diósgyőr egyik legnagyobb értékévé nőtte ki magát, ennek fényében nagyon sok klub szeretné a soraiban tudni. Nekünk nem marad más, mint sok sikert kívánni neki, ha elmenne. Ha pedig maradna a nyárig –amire szintén van esély- akkor szurkoljunk, hogy meg tudja tartani jelenlegi formáját. Meg kell még említeni, hogy a kupadöntőn történt arcátlan kiállítása valószínűleg meghatározta az idei kupaszereplésünket is.

MR.D

Úgy látom, nagyon jót tett neki a Dárdaival folytatott válogatottbeli munka. Korábban voltak mérkőzései, ahol frusztráltnak tűnt, ezért sok hibát követett el. Ennek okozói lehetettek az újra és újra előkerülő átigazolási hírek, amik biztos, hogy fejben is megzavarták. Miután visszatért a válogatottból, eltűntek a játékából a kilengések, mérkőzésről mérkőzésre kiváló teljesítményt nyújtott. Ez már megalapozza egy jó külföldi szerződés lehetőségét. Ha így történik, nehéz lesz pótolni. Bal lábas középső védőt eleve nehéz igazolni, de Kádár - ezt az Újpest elleni meccsen is láthattuk - át tudja venni részben a mélységi irányító szerepét is. Az utolsó meccsen sok hosszú és pontos labdája volt, ami a középpálya gyors átjátszása miatt időnként fontos (Luque és Fernando távozása óta keresünk ilyen embert). Másrészt játékostársai elmondása szerint igazi vezéregyéniség a pályán. Mikor egyben van a játéka, kevés szabálytalansággal hozza le a mérkőzéseket. Az ősz második felében látott Kádár Tamást sok csapat szívesen látná a keretében!

[POLL-67]

fotó:dvtk.eu

És ezt olvastad már?
Banner

Ez egy archivált cikk, így nincs lehetőség hozzászólás írására.