Banner

Értékeljünk - Dražen Okuka

Szerző: | 2014-12-13 13:46:58

Vegyük sorra a játékosainkat, és értékeljük a teljesítményüket

Dražen Okuka-7

A kapusok után áttérünk a védőkre. Legyen a védők között az első a 2014 nyarán érkezett szerb játékos. Nem volt teljesen ismeretlen a neve, hiszen a Kaposvár csapatában négy évet húzott le, és többször játszott ellenünk. Ettől függetlenül kicsit meglepetés volt a leigazolása, hiszen nem volt egy nagy név a mezőnyben. A Rákóczi előtt a szerb első osztályban játszott, a FK Čukarički csapatában. 28 éves, így nem lehet a fiatalok közé sorolni.

A szezonban eddig 16 mérkőzést játszott a bajnokságban, melyen 5 sárgalapot gyűjtött be. Kezdő volt a mérkőzéseken és egyszer sem cserélték le, összesen 1440 játékpercet töltött a pályán. Az Európa Ligában is pályára lépett a DVTK színeiben. 5 meccset kapott, 450 játékpercet tölthetett a pályán és egy gólpassz főződik a nevéhez a Litex ellen. A Transfermarkt szerint az értéke 300 000 euro.

Szinte berobbant a csapatunkba, hiszen kész játékosként érkezett. Vadász és Vági helyére szánták, és egyből kezdő is lett a posztján. Nem véletlenül, hiszen kifejezetten egyenletes teljesítményre képes. A szezonban több gólpasszt is adott. Szürke eminenciásként teszi a dolgát a pályán. Nem kifejezetten sztár stílusú játékos, inkább csendes és szerény a hétköznapokban is. Sokat érnek az elfutásai a szélen de van olyan, hogy úgy tűnik, nincs kedve szaladgálni. Több fontos gól előkészítése fűződik a nevéhez.

MR.D

Bevallom, számomra kicsit ismeretlen volt ideigazolása előtt. Az első három bajnokin begyűjtött három sárga lapja meg is ijesztett, de aztán lehiggadt és eltiltás nélkül hozta le az őszi szezont (illetve azzal kezdi majd a tavaszt). Védőmunkája megfelelő, van benne kellő csibészség. Szélső hátvédként a csapat gólpasszkirálya lett. Kevesebbet jön előre, mint a túloldalon Husic, de pontosabb beadásai ezt ellensúlyozzák. Nehezítette a beilleszkedését, hogy előtte meccsenként más játékos játszott. Posztján egyértelműen alapember. Kíváncsi leszek, hogy a téli alapozás után a futómennyisége mennyit növekszik, hiszen nyáron az Európa-Liga miatt menetből kellett felvennie a ritmust. Ebben van még javulni valója.

[POLL-63]

fotó:dvtk.eu

És ezt olvastad már?
Banner

Ez egy archivált cikk, így nincs lehetőség hozzászólás írására.