Banner

Erkölcsi fölény

Szerző: | 2015-04-03 09:45:34

Tarsoly Csaba évek óta részt vett az MLSZ működésében. Szerepet vállalt a szurkolókat sújtó döntésekben. Bűnözőknek állította be a szurkolókat, közben pedig százak pénzét lopta el.

Amikor legutóbb írtam a labdarúgásunkat vezető szervezetről az "Erőszakszervezet" című cikkemet, nagyon felháborodtak azok, akikről szólt az írás és mindenféle perekkel fenyegettek. Persze csak fenyegettek, hiszen ők is tudták, semmit nem tehetnek a szavaim ellen. Amit tehettek, azt megtették. Nem válaszoltak többé a megkereséseinkre. Nem mondanám, hogy szegényebbek lettünk az értékes információkkal, hiszen többnyire sablonos és semmitmondó válaszok érkeztek tőlük.

Olvasom, hogy ma újra megválasztották Csányi Sándort elnöknek és már a megválasztás után ki kellett nyilvánítania az egyértelmű hazugságot, hogy a kártya igazolta a létjogosultságát. Ha neki a kongó stadionok ezt igazolják, akkor csak annyit mondhatok, hogy a hiba nem az én készülékemben van. De nem akarom én már jobb belátásra téríteni őket, hiszen lehetetlen vállalkozás lenne ez. Csak szeretnék rávilágítani arra, hogy az erkölcsi fölény nálam és a szurkolótársaimnál van, nem pedig a hazug, álszent vezetőknél, akik ezt a szervezetet vezetik.

OTP Bank liga. Mindenki megbékélt már ezzel a névvel. Csak nekem furcsa az, hogy ezt e szponzori lehetőséget az a bank nyerte el, amelynek legfőbb embere maga az MLSZ elnöke? Képzeljük már el, hogy úgy pályázunk valamire, hogy mi bíráljuk el a saját pályázatunkat és a többiekét is. Mekkora az esélye, hogy nem mi nyerünk? Amikor ez jár a fejemben, akkor csak arra tudok gondolni, hogy a bankárral szemben az erkölcsi fölény nálam van, és a szurkolótársaimnál!

George F. Hemingway, alias Szabó György, a Honvéd tulajdonosa és az MLSZ egyik funkcionáriusa rendre kirekesztő, megbotránkoztatóa kijelentéseket tesz. Nyilasnak és nácinak bélyegezi a szurkolókat és ő szeretné a gyűlöletett eltüntetni a lelátókról. MLSZ döntéshozóként az ő cége intézi a közvetítések alatt látható reklámtáblák bérlését, de ez a focinkat vezetők szerint teljesen rendben van. Itt nincs semmilyen összeférhetetlenség. Az ilyen rasszista emberekkel szemben én erkölcsi fölényben vagyok és a szurkolótársaim is.

Amikor a magyar foci nem létező felemelkedéséről papolnak azok, akik ebből élnek már évtizedek óta, akkor én csak visszakeresem azt a pár évvel ezelőtti tervet, ahol már 7000 közeli átlag nézőszámot prognosztizáltak azok az emberek, akik most újra csak évtizedekről beszélnek. Milyen munkahely az, ahol a tervet nem kell teljesíteni és amikor ez egyértelműen nem sikerül, akkor újra évtizedekre tolják ki a határidőket? Ezekkel az emberekkel szemben én erkölcsi fölényben vagyok és a szurkolótársaim is!

Bízhatnánk talán az utánpótlásban is, de hogyan? Minden külföldi szakember és azok a magyarok is akik hosszú ideje külföldön élnek, a magyar utánpótlásképzést kritizálják. Nem lehet véletlen az, hogy a Dárdai által idehozott Bernd Storck azonnal menesztett olyan "szakembereket", akik évek óta a magyar utánpótlásban dolgoznak. Az ilyen emberekkel szemben nekem erkölcsi fölényem van és a szurkolótársaimnak is!

Azt mondják, a lelátón nincs helye a politikának. Egyértelműen rákérdeztem többször is, hogyan képzelik ezt akkor, amikor pártemberek vezetnek klubokat és politikusok lepik el a fontos mérkőzések VIP páholyait? A mai napon arról is döntöttek, hogy Dr. Török Gábor, aki saját bevallása szerint politológus, politikai-elemző, bekerült az MLSZ elnökségébe. Miért van szüksége az állítólag politikailag független szervezetnek politikai elemzőre? Mi a hozzáadott érték, amit ő képvisel? Hogyan lehetne így az MLSZ mentes a politikától? Legalább a látszatra ügyelnének. De nem ügyelnek, így erkölcsi fölényben vagyok velük szemben és a szurkolótársaim is.

Az ultrákat és a szurkolókat bűnözőnek nézik ezek az emberek. Olyan körülményeket teremtenek a mérkőzések körül, hogy a szurkolóknak már nincs kedvük elviselni ezeket a túlzott szabályokat és a rendőri vegzálásokat. EZEK AZ EMBEREK! Akik közül a héten egyet előzetes letartóztatásba helyezett a nyomozó hatóság milliárdos csalások miatt. Tarsoly Csaba évek óta részt vett az MLSZ vezetésében. Szerepet vállalt a szurkolókat sújtó döntésekben, bűnözőknek állította be a szurkolókat, közben pedig százak pénzét lopta el. Az MLSZ erről nem beszél, de mi tudjuk. Nem elég tisztességesnek látszani, annak is kell lenni! Milyen jogalapja van a szervezetnek szabályokat alkotni, és ezeket rákényszeríteni a szurkolókra, amikor bűnözők is ültek a tárgyalóasztaloknál részükről? És hiába lépett ki Tarsoly akkor, amikor már dőlt a ház, évek óta az MLSZ tagja és most nem akármilyen ügyben nyomoznak ellene. Ne a szurkolók közül szűrjék ki a bűnözőket, hanem legelőször maguk közül! Az ilyen emberekkel szemben én erkölcsi fölényben vagyok és a szurkolótársaim is!

Említhetnénk még Deutsch Tamás beléptető kapu beszerzését, amellyel milliárdos károkat okozott a magyar futballnak, de most ő is klubvezető. De beszélhetnénk a TAO pénzek irányított és igazságtalan elosztásáról, a "magánpénzből" épült stadionról, az irányított szponzorációról, az újpesti focit megnyomorítók büntetlenségéről, Berki Krisztián fociból lopott millióiról, a bundabotrányról. Ezek mind olyan szereplők és események, amelyek miatt erkölcsi fölényben vagyok és a szurkolótársaim is.

A kirakat mögött ez van. A király meztelen. A foci pedig lassan elveszett...

Most pedig megkérdezném, valóban velem és a szurkolótársaimmal van baj a magyar labdarúgásban?

És ezt olvastad már?
Banner

Ez egy archivált cikk, így nincs lehetőség hozzászólás írására.