Banner

Bunkerfocival jutott tovább a DVTK - Így írtok ti

Szerző: | 2014-08-13 21:26:50

Képzeletbeli Nemzeti sport tudósítás a Vasas-DVTK kupameccsről. Mozgóképekkel.


A Magyar Kupa első fordulójában több érdekes összecsapás közül, talán az egyik legszürkébb a Vasas-DVTK mérkőzése volt. Egyik oldalon sem volt különösebb várakozás és ez sajnos a pályán is meglátszott.

Hiába játszik egy osztállyal lejjebb a Vasas az ellenfelétől, ez a mérkőzés elején nem látszott meg. A hazaiak sorra vezették a veszélyesebbnél veszélyesebb támadásokat és sok esetben csak Rados kapus mentései segítettek abban, hogy a DVTK ne kerüljön hátrányba. A vendégcsapat ekkor szinte csak a védekezésre összpontosított.

A 27. percben egy óriási hibát kihasználva mégis a DVTK szerezte meg a vezetést. Bognár szinte egyedül vezethette a labdát és csak a középen érkező társ elé kellett passzolnia, aki üggyel-bajjal a hálóba juttatta a játékszert. Nem volt benne a mérkőzésben ez a gól.

A Vasas nem tört meg, és rendre vezette az akcióit. A lövéseik viszont rendre elkerülték a vendégek kapuját. Úgy tűnt, a DVTK elégedett az eredménnyel és nem szeretnék kockáztatni a három pontot. Egy kényszerítő után, Bognár lőtt közelről, de a kapus óriási bravúrral ki tudta ütni a labdát, de pont az ott érkező Bacsa elé, akinek már könnyű dolga volt. Az üres hálóba pofozta a labdát. Ezt bárki belőtte volna.

A Diósgyőr megmutatta, hogyan kell szinte helyzet nélkül növelni az előnyt. A félidőig már egyik csapat sem mozgósított komolyabb energiákat a gólszerzés érdekében.

A második félidőre egy harcosabb Vasas érkezett a pályára, hiszen érezték, hogy a hátrány ellenére komoly esélyük lehet a lagymatag Diósgyőr ellen. Valószínűsíthető, hogy a piros-fehérekben még benne van az EL fiaskó, a Krasznodar ugyanis 8-1-es összesítéssel küldte haza őket.

A hazaiak sorra dolgozták ki helyzeteiket, ekkor már csak Rados tartotta a lelket a Diósgyőrben. Cseréhez is nyúlt Tomiszlav Szivics, és a tompán játszó Griffiths helyére Takács érkezett. Az 55. percben Bognár futott a kapu felé, kicsalta Németh kapust, középre játszotta a labdát és Takács az üres kapuba gurította. Nem volt nehéz feladata, de ez is a Vasas védőinek számlájára írható.

Ekkor már óriási mezőnyfölényben játszott a Vasas, a Diósgyőrön látszott, hogy sokat kivett belőlük ez az erős tempó. Hiába voltak a piros-kékek végig aktívabbak, Gosztonyi egy közeli lövéssel beállított a végeredményt a 81. percben.

A Diósgyőr a szerencséjének köszönhetően könyörtelenül kihasználta a végig támadó és veszélyesen játszó Vasas hibáit, így - ha nem is is tükrözi a valós képet az eredmény - továbbjutott.

Az egyik vezető sportoldal munkatársa interjút is készített Szivics Tomiszlávval a mérkőzést követően:

Tomiszláv! Hogy tudta felkészíteni a csapatát a mai mérkőzésre a Krasnodar elleni, összesítésben 1-8-as kupafiaskó után és azok után, hogy vasárnap a Haladást csak nyögvenyelősen tudták legyűrni két szerencsés öngólnak köszönhetően?

- Hétfőtől a híres pszichológus, Csornás professzor foglalkozott a csapattal, hogy a fiúk túl tudják tenni magukat az elmúlt hetek megrázkódtatásain. Nagyon tartottam attól is, hogy az Európa-Liga kudarc miatt tőlünk elfordult szurkolótáborunkat vajon újra magunk mellé tudjuk-e állítani. Mérhetetlen csalódással töltött el, hogy mindössze 4 szurkoló kísért el minket Angyalföldre és ők is szinte végig csendben követték az eseményeket.

Minek köszönhető a mai győzelem?

- Tudtuk, hogy nagyon erős ellenfél vár ránk ma, ezért is rendezkedtünk be a már jól bevált taktikánkra, a bunkerfocira. Szerencsére át tudtuk vészelni a Vasas erőteljes rohamait, Rados élete legjobb meccsét játszotta és a védelem is jól állta a rohamokat. A szerencse ma este velünk volt, az előrevágott labdáinkat 100%-os helyzetkihasználással tudtuk gólra váltani.

Mit szól ahhoz, hogy ma a Ferencváros 8-0-ra győzött a nagyon jó erőkből álló Hévíz ellen?

- A TV-ben néztem a derbit és annyira magával ragadott a mérkőzés, hogy csak kicsit késve tudtuk elkezdeni a meccs előtti utolsó taktikai eligazítást. Egyszerűen lenyűgözött a mindössze nyolc idegenlégióssal felálló Fradi sodró lendületű játéka, a hat remek gól már az első félidőben. A legszebb gólt természetesen Böde Dani szerezte, akinek ezúton is gratulálok a remek találatért.

Megbízható forrásból úgy értesültünk, hogy kábelszolgáltatót váltott annak érdekében, hogy megnézhesse Muhamed Besic bemutatkozását az Everton-Porto mérkőzésen.

- Így van! Ezt is kiderítették? Máig nem tudom megemészteni, hogy Muhamed miért igazolt a magyarnál jóval jelentéktelenebb angol bajnokságba, de nagy megnyugvással figyeltem, hogy remekül mutatkozott be az Evertonban. Egy percig sem csodálkoztam rajta, hogy új edzője áradozott róla a meccs utáni értékelésben.

Vasárnap újabb hazai mérkőzés következik a Kecskemét ellen. Mire számít a bajnokin?

- Nagyon bízom benne, hogy Fortuna továbbra is velünk lesz és egy pontot legalább otthon tudunk tartani.

(A meccs utáni értékelés és a különböző médiumokkal történénő írásos egyezés, csak a véletlen szüleménye. Nekünk semmi közünk hozzá. )

mozgóképek:

A Nemzeti Sport csütörtöki nyitóoldala: "A megyei első osztályban futballozó hévíziek tiszességgel küzdöttek."

fotó: nemzetisport.hu

És ezt olvastad már?
Banner

Ez egy archivált cikk, így nincs lehetőség hozzászólás írására.