Bulgár földre betyárosan

Sajátos útibeszámoló Betyárok szurkolótársainktól

Sokat nem könyörögtünk senkinek, nekivágtunk hát ketten kocsival. Bár, azért rákérdeztem a komámra, biztos-e a 18 éves golfjában, ne menjünk-e inkább vonattal? Maradtunk az autónál. Szerda reggel elindultunk Szegedről.

Terv a következő: a dél-romániai Szörényvárig első nap, kb félút, másnap tovább. Minden gond nélkül araszoltunk, de inkább suhantunk lefelé, mert az utak jók voltak. Orsovánál elképedtünk a Duna nagyságán és végig a parton megérkeztünk Szörényvárba. Kis séta a kikötőben, majd belváros, szálláskeresés. Ja, meg Józsi cipőt akart venni, mert az övé szétesőben volt, de gondolta, a végletekig kihasználja a lábbelit, ha már az egészet kifizette... Egy szép cigánylánynál láttunk is egy lila-narancssárga színben pompázó lakkozott Puma hamisítványt, de komám valamiért cikinek érezte.

Vissza a kocsiba, Józsi fölnéz az előttünk tornyosuló épületre, nézzük meg. Én azt hittem, lakóház. Bementünk és a Hotel Traian megmosolyogtató belsőépítészeti megoldásainak köszönhetően a 70-es évekbe csöppentünk azonnal. A szőnyeg, a falak, tükrök, de még a két recepciós hölgy is itt ragadt valahogy. 111 lej, reggelivel együtt. Jó lesz. 4. emelet, kilátás pazar. Jó szag volt, az is itt maradt. Szerintem csak mi voltunk a 10 emeletes hotelban. Gyerünk sörért. Ami másnak egy Munkácsi kép, az komámnak a sörös pult. Fél óra múlva már ki is választottunk néhány literes Bucegit és irány az esti város. Kellemes volt.

Reggel fel a piros pólót, meccsnap van, irány Bulgária. Kis falvak, be kell valljam, Székelyföldre emlékeztetnek. Szépek, takarosak. Sőt! Két cigányasszony gyomlálta a házuk előtt a kertet! Két kurvát is láttunk, pirosban voltak ők is.

Féltem a határtól, de semmi, a két kilométeres hídon magunk hajtottunk át, újra lenyűgözve a hatalmas folyótól. Bementünk matricát venni a hihetetlenül nyomasztó Vidinbe, majd azt elhagyva megérkeztünk az igazi Bulgáriába... Négy km macskakő, aztán valami troszka, majd 30 km jó út, így váltakozott. Szamaras kocsik, városi barakkok, Macska-jajba illő figurák.....Végeláthatatlannak tűnt a döcögés. Aztán, miközben balról a megunhatlan Duna-látvány, jobbról magyarok, Diósgyőriek! Pár szót váltottunk csupán, nem is gondolva, hogy még a meccs előtt más körülmények között találkozunk velük...

Közben kiderült, hasznos volt a 8 év orosz nyelvtanulás, mert Plevenben elkerülő utakon csak cirill betűkkel volt jelezve az irány. Már csak 20 km Lovecs, szinte halljuk már a Hajrá Diósgyőrt. Utolsó megállás, indítanék, semmi. A kocsi megállt. Nézzük, saru laza, nincs áram. Riasztó üvölt. Az pont jó az idegrendszernek. Bütyköljük, semmi jó. Aztán egyszer csak szemből kisbusszal szurkolótársak... Látták, hogy gond van, visszafordultak. Ezúton még egyszer köszönjük nekik! Megoldást a zűrzavarban nem találtunk, végül egy autómentő bevitt a városba, kicserélték a sarut, potom 70 euro. Józsi lelkiállapota egy pudvás retek szintjére zuhant. Közben lassan 7 óra. Én ittam egy sört. De még nem volt vége. Penny Market, bevásárlás az esti visszaútra. Söröknél kissé megélénkül komám, de visszaesik. Ülünk be, végre indulnánk a stadionhoz, gyanús cigánygyerek mutogat, hopp, nincs meg a slusszkulcs. Ellopta. Csodák csodájára előkerül a pótkulcs, indulunk, még nyakon sem vágjuk a fiatal bűnözőt.

Aztán a szurkolói találkozás, a vonulás, a meccs, mindenért kárpótol! Micsoda gólöröm!

A fiatal vezérszurkoló nagyon jó volt. Az, hogy a 2. félidőben jobbára csak énekeltünk, azért volt, mert mindenkin csak kijött az út fáradsága. Meg éreztük, hogy jók vagyunk, izgultunk, el ne rontsuk. Aztán már csak azt láttuk, hogy pörgeti a Mester!!!

A kocsit nem lopták el, így indulhattunk haza, Deák Bárdos Misi tanácsára, Szerbia felé. Józsi az ellentétes élmények hatására transzba esett és egy szuszra hazavezetett. Délelőtt 10-re már a tanyán voltunk.

Köszönjük Diósgyőr!