Banner

Boldog születésnapot Bo!

Szerző: | 2014-08-22 09:01:37

Ma ünnepli 23. születésnapját Antal Botond

Annak ellenére, hogy még csak 23 éves, már több éves nemzetközi rutinnal rendelkezik. 16 évesen került Angliába és négy évet töltött a futball hazájában. Watfordban nehezen tudták kimondani a keresztnevét, ezért egyszerűen csak Bo-nak szólították.

Annak ellenére, hogy még csak két hónapja van Diósgyőrben, már három interjút készítettünk vele az amigeleken.hu-ra.

Az elsőt még idén februárban, amikor kiderült, hogy Kecskemétről a DVTK-hoz szerződik. Arra a kérdésre, hogy a gondolkodásmódjára milyen hatással volt az Angliában eltöltött négy év, Bo így felelt: A gondolkodásmódom leginkább a futball felé mutatott tiszteletben és alázatban változott meg. Kint minden játékos végtelenül elszánt, mindenki nagyon nagy futballista akar lenni. Ebben a tekintetben rengeteget tanultam kint és nagyon sokat köszönhetek az ott eltöltött éveknek.”

Azt is megkérdeztük tőle, miért éppen a Diósgyőrt választotta. Erre ez volt a válasza: A diósgyőri szurkolótábor, a drukkerek foci iránt tanúsított szeretete is segített a döntésem meghozatalában. Nem mellesleg a csapat célkitűzési is egyeznek az én jövőbeli terveimmel, ezért nagyon jó lépésnek tartom a DVTK-hoz történő szerződésemet. Összességében ezek mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy a Diósgyőrt válasszam.”

Bo leigazolásakor a DVTK-nak 3, érvényes szerződéssel rendelkező kapusa volt, ezért a klubvezetés kölcsön adta őt a Kaposvári Rákóczi csapatának, bízva abban, hogy ott folyamatos játéklehetőséget kap majd.

Az áprilisi Kaposvár elleni hazai meccs előtt szintén megkerestük és arról faggattuk többek között, hogyan készül leendő csapata ellen. Így felelt a kérdésre: Hát igen, ez egy nagyon érdekes helyzet, ugyanis nyáron csatlakozom a Diósgyőrhöz. Gondolom, nem kell különösebben ecsetelnem, hogy ez egy nagyon fontos mérkőzés számomra. Nagyon örülök, hogy Miskolcon játszhatok mérkőzést, mert felemelő ilyen szurkolótábor előtt, egy ilyen csapat ellen játszani. Ez mindenkit feldob, nekem pedig plusz motivációt jelent. Már nagyon-nagyon várom a mérkőzést, pozitív érzésekkel jövök Miskolcra és üdvözletem küldöm valamennyi DVTK szurkolónak!

Amikor pedig júniusban szerződése aláírása céljából érkezett Miskolcra, azt kérdeztük Bo-tól, hogy milyen érzésekkel lép be a klubházba?

Nagyon vártam már. Ez egy érdekes szituáció volt, hogy megkötöttük a szerződést, és ennyit kellett várni. Nehéz volt Kaposváron, hogy nem lehetett a Diósgyőrre gondolni, mert akkor nehéz lett volna jól teljesíteni. De tudtam, hogy rövidesen el fog jönni az idő, és most, hogy már itt vagyunk a célegyenesben, már jó.”

Szerénységével és persze remek teljesítményével hamar belopta magát a diósgyőri szurkolók szívébe és nagyon rövid idő alatt a drukkerek egyik kedvence lett. A Krasnodar elleni hazai Európa-Liga meccsen egy rossz mozdulatot követően részleges külső bokaszalag szakadást szenvedett, de sérülése remélhetőleg már a múlté, hiszen tegnap a Mezőkövesd elleni felkészülési mérkőzésen már ismét ő állt a csapat kapujában.

Boldog születésnapot Bo!

Elolvasom a korábbi interjúkat:

http://amigeleken.hu/bo-egy-orias-watfordbol

http://amigeleken.hu/antal-botond-is-bemutatkozik-diosgyorben

http://amigeleken.hu/antal-botond-miskolcon-jart

És ezt olvastad már?
Banner

Ez egy archivált cikk, így nincs lehetőség hozzászólás írására.