Banner

Bemutatjuk: Maccabi Tel Aviv

Szerző: | 2015-07-02 16:27:56

Soron következő ellenfelünk a legutóbbi 3 év izraeli bajnoka

Bátran kijelenthető, hogy a Maccabi Tel Aviv a legnevesebb és legsikeresebb futball csapat, akivel az utóbbi években felkészülési mérkőzést játszott a DVTK együttese.

Az izraeli csapat a legutóbbi 3 évben megnyerte hazája élvonalbeli bajnokságát és tavaly illetve tavaly előtt is sikerrel vette a Bajnokok Ligája 2. kvalifikációs körét. Az idei küzdelmekbe 2015.07.14-én kapcsolódik be, amikor a BL 2. selejtező körében a skót Hibernian együttese ellen lépnek pályára idegenben.

A 2014-15. évi izraeli bajnokság végeredménye a következő volt:

A 2012-13-as Bajnokok Ligája küzdelmei során a Paulo Sousa által irányított Maccabi kettős győzelemmel búcsúztatta a magyar bajnok Győri ETO-t, majd a kvalifikáció 3. körében a svájci Basel ütötte ki őket egy rendkívül izgalmas párharcban. A visszavágón a svájciak már az első félidőben 3 gólos előnyre tettek szert, amit a Maccabi az 55. percre kiegyenlített, de a továbbjutáshoz szükséges gólokra már nem futotta az erejükből.

Tavaly az andorrai Santa Coloma elleni párharc rutinmunkának minősült, de a következő körben a szlovén Maribor együttese megálljt parancsolt holnapi ellenfelünknek.

A Földközi tenger partján fekvő Tel Aviv Izrael második legnépesebb városa. Lakosainak száma megközelíti a 400.000-et. A várost Izrael gazdasági központjának tartják, környékének neve az amerikai Szilícium völgyre utalva Silicium Wadi. Az ENSZ és sok ország sem ismeri el Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, ezért számos nagykövetség is a városban működik.

Tel Aviv magyaroszági testvérvárosa Budapest.

A Maccabi Tel Aviv Football Clubot 1906-ban alapították. 109 éves fennállása alatt nem kevesebb, mint 22 alkalommal nyerték meg az izraeli bajnokságot. Számos kupagyőzelem is fűződik a nevükhöz, 9-szer hódították el az izraeli kupát és 5 alkalommal nyerték meg a Szuper Kupát is. Érdekesség, hogy 1949 óta folyamatosan az izraeli élvonalban szerepelnek.

A klub sportigazgatója az a Jordi Cruyff, akit aligha kell bemutatni a futball szerelmeseinek. Johann Cruyffnak, az egykori holland labdazsonglőrnek a fia profi pályafutása során megfordult a Barcelona-nál, a Manchester United-nél is. A csapat vezetőedzője a szerb Szlavisa Jokanovic, aki mellett 7 fős edzői stáb tevékenykedik. Érdekesség, hogy a stábból négyen is – a két másodedző, a vezető fitness edző - spanyolok.

A Maccabi egészségügyi stábját 2 orvos, egy pszichológus, 2 gyógytornász, egy dietetikus és egy masszőr alkotja.

A csapat keretének tagja az a szerb Nikola Mitrovic is, aki tavaly még Videotont erősítette.

A csapat otthona az 1962-ben átadott Bloomfield Stadium, melynek befogadóképessége: 14.413 fő. A Maccabin kívül itt játssza hazai meccseit a Hapoel Tal Aviv és a Bnei Yehuda Tel Aviv is.

A stadion 2010-ben kapta meg az UEFA 4-es besorolást, ami alkalmassá teszi Bajnokok Ligája csoportmérkőzések megrendezésére is.

A Maccabi Tel Aviv legnagyobb szurkolói csoportjai a „The 12th Players” és az „Ultras Maccabi 96”, akik remek hangulatot varázsolnak a Bloomfiels Stadiumba.

Ez a szurkolás ütősen szólna a Diósgyőrrel is!

A Győr elleni BL selejtezők összefoglalója:

forrás: wikipédia, soccerway.com, http://www.maccabi-tlv.co.il/en/, http://ultras.co.il/, http://www.12p.co.il/English,

És ezt olvastad már?
Banner

Ez egy archivált cikk, így nincs lehetőség hozzászólás írására.