Banner

Az utánpótlásra szeretnénk építeni

Szerző: | 2014-09-25 16:36:02

Sajtófigyelő - csakfoci.hu - MLSZ-szigorítás: "Nem mindenki tud magyarokra építeni" - Diósgyőrben megpróbálják

Diósgyőrben néhány évet várnának még azzal, hogy kijelentsék, a dobogóra törnek az NB I-ben, de persze ebben a bajnokságban is megtartanák élmezőnybeli helyüket. Az utánpótlásban már megkezdődött az egyelőre eredményes átalakulás és a borsodi klubnál úgy tervezik, hogy a csapat gerincét a DVTK-nál nevelkedett fiatalok adják majd, az MLSZ tervezett szigorítását viszont e téren nehezen tudja minden csapatnál elképzelni a diósgyőriek sportigazgatója, Árki Gábor.

Bár az eddigi eredmények alapján elmondható, erősebb lett a diósgyőri keret, és az új játékosokkal stabilabb lett a csapat - fogalmazott Árki Gábor, a DVTK sportigazgatója a Digi Sport "Reggeli Start" c. műsorában, a vezető már előre is tekintett.

- A jövőkép az, hogy az utánpótlásból próbáljuk meg a csapat gerincét kitermelni. Az utánpótlásnál új szisztéma kezdődött el Bene Ferenc irányításával az elmúlt háromnegyed évben és azt kell, hogy mondjam, a fejlődés látható, az U16-os csapat például tornát nyert a Bologna, az Inter és az AC Milan előtt. Az U21 pedig veretlen a bajnokságban.

Mint ismeretes, az MLSZ tervei szerint hamarosan szigoríthatják az NB I-ben a fiatalok és légiósok számára vonatkozó szabályozást. Árki ennek örül, de kételkedik abban, hogy minden csapat képes és hajlandó lesz az új feltételek teljesítésére.

- Üdvözítőnek tartom a hírt, de a megfelelő harmóniát, egyensúlyt fenn kell tudnunk tartani. Nyilvánvaló, hogy az NB I-es csapatok közül nem mindenki tudja majd a hazai vagy fiatal játékosokra építeni a csapatát, mert vannak klubok, ahol az eredményesség nagyon fontos szempont.

Az eredményesség és az építkezés a DVTK-nál ugyanolyan jelentőséggel bír – tette hozzá Árki.

A teljes cikket elolvashatod itt>>>

A teljes felvételt pedig meg is nézheted:

(forrás: csakfoci.hu, digisport.hu

És ezt olvastad már?
Banner

Ez egy archivált cikk, így nincs lehetőség hozzászólás írására.