Banner

Akitől Gattuso elvette a sárga lapot

Szerző: | 2014-07-21 22:37:55

Bemutatjuk a csütörtöki visszavágó játékvezetőjét, a svájci Nikolaj Hänni-t.

A Litex Lovech elleni Európa-Liga visszavágó játékvezetője a 38 éves svájci Nikolaj Hänni lesz.

Hänni 2007-ben az FC. St. Gallen – Neuchatel Xamax mérkőzésen mutatkozott be játékvezetőként a svájci bajnokság első osztályában. 2011 óta FIFA játékvezető, jelenleg UEFA 3-as besorolású.

UEFA kerettagsága óta mindhárom évben vezetett 1-1 első körös Európa-Liga kvalifikációs mérkőzést, a csütörtöki lesz számára a bemutatkozás az EL kvalifikáció 2. körében.

Statisztikáit böngészve azt lehet megállapítani, hogy sokkal szigorúbban figyelmezteti sárga illetve piros lappal a vendégcsapatok játékosait.

16 nemzetközi mérkőzésén csaknem kétszer több sárga kártyát osztott ki a vendégeknek, mint a pályaválasztó csapat játékosainak. Az arány 38/20 a vendégcsapatok kárára. Szembetűnő, hogy a tétmérkőzéseken használja inkább fegyelmezési eszközként a sárga kártyát. A 10 általa vezetett tétmeccsen összesen 52 alkalommal mutatta fel azt a játékosoknak.

Hasonló a helyzet a kiállítások terén is. Noha túl sűrűn fegyelmez piros lappal, de annak megoszlása is a vendégcsapatok felé billen 4/1 arányban.

Nikolaj Hänni nevéhez egy emlékezetes eset is fűződik, amellyel a svájci lapok címoldalára is került. A 2012-13-as bajnokságban a Young Boys Bern – FC. Sion svájci bajnoki mérkőzésen Gennaro Gattuso, a Sion játékosedzője egy szabálytalanságot követően egyszerűen elvette Hänni-től a már elővett sárga kártyát és felmutatta a taktikai szabálytalanságot elkövető berni játékosnak. A sárga lap elcsenését látva a játékvezető először meghökkent, de kellő humorral dolgozta fel a történteket, jót derült a dolgon és nem is szankcionálta Gattusot.

Hänni vezette 2013.06.06-án a Győrben megrendezett Magyarország-Kuvait barátságos mérkőzést, melyen a magyar válogatott 1-0 arányban nyert.

forrás: worldreferee.com, blick.ch

És ezt olvastad már?
Banner

Ez egy archivált cikk, így nincs lehetőség hozzászólás írására.