A mag

_{Szerző: | 2015-02-28 10:01:00}

Nem a makukáról lesz szó, elhiheted!

Szinte minden nyilatkozatban megjelenik Kádár és Elek távozása és az éppen aktuális delikvens biztatja magát, hogy pótoltuk őket, így is jók leszünk, nem lesz probléma. De ez nem más, mint önámítás. Hallhattuk ezt már többször Szivics szájából, de több játékosunk is élt már ezzel a fordulattal. Bennük él még az élmény erősen, ugyan miért tartanák magukban? A pályán vezéreiket veszítették. Most éppen Antal teszi ezt az NS-ben, miután a Honvéd elleni meccseken üvöltve szedte le a védők fejét, látva azok szerencsétlenkedését. Kádár után.

De mit tehet a sportember? Az élet megy tovább, és ha nem is érzi úgy a nyilatkozó, hogy jobbak lettünk, de azt azért mondogathatja magának, legalább olyan jók vagyunk, leszünk, mint voltunk ősszel. Hátha elhiszi, meg talán a többiek is.

Azt gondolhattuk, hogy végre, egyszer az életben úgy vághatunk neki a tavasznak, hogy valós esélyünk lesz legszebb eredményünk megismétlésére, akár annak túlszárnyalására, történelmet írva ezzel. Keretünk egyben tartásával, lehetőség szerinti erősítésével erre valós esélyünk volt. Elvileg nincsenek finanszírozási problémáink, de a vezetés mégis meghúzta a nadrágszíjat. Tudtuk ezt, hiszen Szabó Tamás érkezése, megnyilvánulásai ezt a forgatókönyvet vetítették előre. De azért reménykedtünk. Aztán jöttek a kijózanító pofonok, üzengetések a sport napilap hasábjain. Elek elmenekült egészen Kínáig, Kádárt meg szinte ráerőltettük a Lech Poznan kispadjára. Persze majd most jönnek a klub tántoríthatatlan hívei és bizonygatják váltig, de hát nem tarthattuk volna itt őket még erőszakkal sem. Persze. Kádi minden vágya a Lech kispadja volt, Elek meg már gyerekkorában is a Kínai Nagy Falról álmodozott.

Aztán olvashatunk majd itt olyan hozzászólásokat is alább - a klubvezetés védelmében - hogy a gazdasági stabilitás mindennél fontosabb. Most amikor vagy százhúszmillió került a kasszába az Európa Liga selejtezőjében, most amikor az önkormányzat is bővebb markával nyújtotta az éves támogatást a klub felé. Mindegy. A vezetés úgy érezte, így kell cselekedniük, így kell dönteniük. Eladták hát két oszlopunkat, egyszerre.

Ha valaki azt gondolja, hogy ez a poszt még mindig a két távozóról szól, az téved. Rólunk szól, a jövőnkről. Úgy általában a jövőről, a csapatépítésről. Persze akkor, ha akarok is valamit elérni a csapattal. Mert ha csak úgy vagyok, ha csak úgy lavírozgatok a sport világában, útvesztőiben, akkor az más. Pardon. De ha akarok valamit, akkor nincs más út. Építkezni kell! A csapat nálam is úgy kezdődik, hogy végy egy jó kapust. Aztán úgy folytatnám, alakíts ki egy gerincet, egy magot, amelyet a világ minden kincséért sem adsz. Azt azért semmiképp nem nevezném csapatépítésnek, hogy mindenki eladó, van az a pénz, amiért bárkitől megválunk. Vessetek meg, én így látom.

Persze tudhatjuk, hogy nem vagyunk egy Barcelona, nekünk fontos bevételi forrásunk kell legyen a játékosok értékesítéséből származó bevétel. Legyen ez az egyik lábunk. Egyetértek. De a mag, az alap, amire a csapatot építem az mozdíthatatlan, hiszen arra épül a váram! Vö. légvár. Ha nincs alap, még a ház is megrokkan, összedőlhet. Vegyük a bátorságot és vegyük azért példának elő a fent említett sztárcsapat egyik sztárjátékosát. Sergio Busquets kivásárlási árát a klub 200 millió euróban határozta meg. Az anyjuk jó mindenit, mekkorát akarnak ezek akasztani! Nem. Ez nem azt jelenti jó szurkolótársam! A középpályás nem eladó. Ez az üzenete az árnak. Ő a mag része, az alap egyik alkotóeleme, amire a Barcelona jövője épül. A DVTK jövője kikre épül? Megint csak ránk szurkolókra? Roskadozik már ez az erős alap is. De ez már egy másik történet…

Messze van Barcelona, nagyon messze.