A legkisebb szegénylegény

Magyar Népmesék sorozat újabb epizódja.

Napok óta ízlelgetem és próbálom értékelni magamban azt, ami a csapatunkkal és velünk történik. Ahogy telik az idő és újabb hírek látnak napvilágot, úgy értékelődik át bennem a csapatunk teljesítménye, amivel megajándékoz minket.

Tudom, hogy sokakban ellenérzést vált ki az a fajta gondolkodásmód, ami a diósgyőri szurkolók nagy részénél alapállás, hogy mindenki csak belénk akar rúgni. Elgondolkodtató az, hogy miért is érzik ezt sokan, és miért érzik túlzónak mások? Hol lehet az igazság? Én nem vagyok Objektív, így én is az egyik csoporthoz tartozom, mégpedig ahhoz, aki nagyobb tiszteletet kér és követel a klubnak! A DVTK nem pár éve alakult, és az igaz, hogy nem éppen veretes a múltja, de azért meghatározó és karakteres résztvevője a magyar labdarúgásnak. Mégis mostohagyerek.

Az természetes, hogy állandóan akadnak vállalhatatlan játékvezetői döntések és ez minden csapatnak kijut, de az is igaz, hogy egy olyan emlékem sincs, hogy utólag elismerte volna valaki, hogy gólt vagy győzelmet vettek volna el a Diósgyőrtől egy meccsen. Ez pedig számomra azt mutatja, hogy nincs meg a kellő tisztelet felénk. Valahogy nem mi vagyunk azok, akiket kedvelnek.

Hosszú és ínséges idő után újra nemzetközi meccseken mutathatjuk meg magunkat, de rajtunk kívül senki nem hitt a jó szereplésünkben. Amikor pedig sikert értünk el, akkor elmaradtak a magyar focit körülvevő állandó és túlzó optimista cikkek. Nem írtak nagyszerű bemutatkozásról, határozott továbbjutásról. Csak a mi mérkőzésünket nem közvetítette egyetlen magyar csatorna sem. Nem hittek bennünk! Úgy tettek, mintha a Diósgyőr sikere, nem a magyar labdarúgás sikere lenne. Lehet, hogy nem is az?

Az tény, hogy Szivics sokak szemében szálka, és őt nem a magyar edzőképzés préselte ki magából, de az eredményeit elvitatni nem lehet. Nem lehet elhallgatni a szakmai stáb fantasztikus munkáját sem, hiszen az erőnlétünk valóban nagyon jó, és a komoly sérüléshullámok is elkerültek minket. Lehet nem beszélni ezekről a dolgokról... A szakma úgyis azzal van elfoglalva, hogyan rejtse el Double Pass jelentést, és hogyan magyarázza meg a belgák hozzá nem értését.

Minket nem nyom a média. Hozzánk nem irányítanak óriási szponzorokat felülről. A mi stadionunk olyan, mint a Luca széke. Mégis működik itt valami, ami a kívülállóknak megfejthetetlen és talán még irritáló is lehet. De mit tehetnénk? Ez DIÓSGYŐR!

A legkisebb szegénylegény, akiben szinte senki nem hisz, és mégis elnyeri a királylány szívét. Akinek mindig kevesebb az elemózsia és kevesebb a pénz is. Talán még cipője sincs. De van akarat a lelkében, van szíve és leleményes.

Ezek a gondolatok kavarognak bennem az elmúlt hetek sikerei után. Kapunk valamit a csapattól, amire azért mi sem számítottunk. Olyat adnak nekünk, amihez a miskolci szurkoló nincs hozzászokva. Dőljünk hátra és élvezzük ki ezeket a pillanatokat, hiszen a DVTK három meccset nyert az Európa-ligában. Nagyon szép ajándék ez, valljuk be!

Közeledik a negyedik mérkőzés, ami nem lesz könnyű. A bolgárok nem feltartott kézzel fognak jönni és biztosan nem tettek le a továbbjutásról. Szükség lesz minden leleményességünkre, minden akaratunkra és minden torokra! Minden összecsattanó kézre! Írjuk még egy kicsit tovább ezt a fantasztikus mesét. Támogassuk a legkisebb szegénylegényt, mert megérdemli. Megérdemeljük!